Aranytíz Művelődési Központ

Építész: Horváth Bertalan

Patinás palota újjáéledése a belvárosban
Az Aranytíz Művelődési Központ

A közelmúltban, 2003 nyarán adták át a belvárosi Aranytíz Művelődési Központot, amelynek rekonstrukciós kivitelezési munkái egymilliárd forint összköltséggel, 12 hónap alatt valósultak meg. A pesti belváros közepén, a Dunára merőleges Arany János utcában a pénzügyi szféra két nagy építkezése (Bankcenter, Raiffeisen Bank) után az V. kerületi önkormányzat fontos kultúrintézményi épületmegújítása fejeződött be.

Az épület
A hajdani Fő utcza (most Arany János utca) és a Tükör utcza (most Tüköry utca) sarkán álló épületet Kallina Mór (1844-1913) építész tervei alapján 1879-1880-ban Amon József építési vállalkozó építette Brüll Gusztáv gazdag pesti háztulajdonos számára. A pince + földszint + három emeletes, a belső udvart U alakban körbevevő, kéttraktusos bérpalota eklektikus stílusban készült, tizenegy, illetve hét axisos homlokzattal, mintakönyvi neoreneszánsz részletképzéssel. A II. világháborút követően az épület belsejét jelentősen átalakították. A földszinten és az I. emeleten - utólag létesített külön lépcsővel - az ifjúsági művelődési központ helyiségei: balett-termek és szükséglakások helyezkedtek el. A II. és III. emeleten kisteres irodák sorakoztak. Az ezredfordulóra a leromlott állagú, százhúsz éves ház megérett a revitalizálásra.

A program
A tervező az V. kerületi önkormányzattól 2001-ben kapta a megbízást. Az építész a beruházás célját a következőképpen fogalmazta meg: Az épület megújításával a civil és ifjúsági kulturális élet, továbbá az V. kerületi önkormányzati reprezentáció számára nagy tömegek befogadására képes közösségi tereket, és új minőségi szintet képviselő kulturális alapellátó intézményt kell létrehozni. Ezt a célt az épület közlekedési rendszerének gyökeres megváltoztatásával, az épületszintek használati értékének növelésével (az elaprózott irodaterek megszüntetésével), az alagsor és a tetőtér teljes értékű szintként kezelésével lehetett elérni. Kikerülhetetlen műszaki követelmény volt a főlépcső tömegforgalomra alkalmassá tétele (a lépcsőkar szélesítésével), tizennyolc férőhelyes látványfelvonó létesítése, a legfelső szint belmagasságának megemelése az előadótermi igényeknek megfelelően.


A rekonstrukció
A tetőtér betervezésével hat szintre emelt hasznos terület 4000 m2-re nőtt. Funkcionális rendeltetésük az alábbiak szerint alakult: Az alagsorban gyakorló tánchelyiségek, központi ruhatár, mosdók és a gázüzemű kazánház találhatók. A földszinten az előadótermek, üvegfedésű udvar, kávézó és adminisztráció helyezkedik el, utóbbi a félemeletre is kiterjedően. Az I. emeleten a multifunkcionális teremsor következik kiváló holland harmonikaajtókkal elválasztva, illetve összenyithatóan főleg táncoktatás, de konferenciák céljára is. A II. emeletet a művészeti iskola rajztermei, mintázó- és kiállítóterme, továbbá a nyugdíjasklub helyiségei foglalják el. A III. emeletet a százhatvan fős kamaraszínház tölti ki U alakú szcenikai galériával, kétnemű öltözőkkel, előtérrel, büfével. A tetőtérben a légtechnikai helyiségek kaptak helyet: a 600 m2 irodaterületet még nem vették használatba. A földszint kivételével minden szinthez vizesblokkok tartoznak.

A kivitelezés szerkezeti megoldásai
A Belváros-Lipótváros Beruházói (röviden Bliber) Kft. által végzett rekonstrukciót a KIPSZER Kft. kivitelezte jó színvonalon. A homlokzatok visszanyerték eredeti állapotukat. Az I. emeleten az Arany János utcai szélső nyílásokat rusztikus megjelenésű, kőbábos korlátú erkélyek hangsúlyozzák. Ezért a bejárat fölött könnyed acélszerkezetű, üvegezett, íves előtető képez kontrasztot, véd az esőtől, és hordozza az intézmény nevének feliratát. A belső udvart SCHÜCO profilokkal lapos piramis formájú üvegtető fedi. A külső ablakszárnyak a belső zajvédelem érdekében (a hangos tánczene korábban nagyon kihallatszott az utcára, zavarta a környék lakóit) kettős üvegezésű hang- és hőszigeteléssel készültek. Állandóan zárva tartandók, ezért az épületet központi légfűtéssel és légkondicionálással látták el. A terazzo burkolatok virágmintás sarokdíszeit - a tervező helyes törekvéseként - az eredeti motívum alapján kivitelezték, a 19. századi hangulat felidézésére.

Belsőépítészet
Az enteriőröket Somogyi Pál és Makk Attila belsőépítészek tervezték mértéktartóan, többségében világos faburkolatok applikált alkalmazásával, kevés geometrikus, intarziás díszítéssel. Az ülőbútorok egyediek, részben a kereskedelemben beszerezhető típusok. Az emeleti termeket függesztett álmennyezettel alakították ki, ezek a szellőzőcsatornákat takarják. Megvilágításuk hármas: lámpatestekkel, a mennyezet szélein szórt fényekkel és a mennyezetbe süllyesztett, kisfeszültségű pontizzókkal. A színházi nézőtér a homokfúvott üveglapokból álló hatalmas, kör alakú fényforrásból propellerhatású díszvilágítást kapott. A lépcsőház orsóterében az intézmény nevét hordozó, zászlós világítótestek függnek.

Az építész ki nem használt ötletei
Az építész több helyen olyan ésszerű javaslatot tett, amik a ház javára szolgáltak volna, de sajnálatosan nem realizálódtak a tervező és a beruházó, illetve a kivitelező közötti összhang hiánya miatt, továbbá a rosszul értelmezett takarékossági elv maradéktalan érvényre juttatása következtében. Az eredeti terv szerint a 67 m2-es belső udvar alatt a feltöltés kibontásával további táncterem épülhetett volna, melynek vasbeton födéme is elkészült. A járda szélességét 2,5 méterrel kívánták megnövelni a parkolósáv egyoldali megszüntetésével. A tervet Andor Anikó táj- és kertépítész készítette, térburkolattal, utcabútorokkal. A tértervet a Városfejlesztési Bizottság is elfogadta, mégsem építették meg. A belső udvarban elmaradt a vízköpő falikút működőképes helyreállítása. A tetőtérben, az attikafal fölött tervezett hatásos panoráma-ablaksor - pompás kilátással a pesti háztetők fölött a budai várra - szintén elmaradt, pedig az a tetőtér üzleti hasznosítását minden bizonnyal nagymértékben elősegítené. Miért van az, hogy hazánkban az építész jóváhagyott terve a partnerekkel szemben nem kőbe vésett, végrehajtandó törvény, hanem képlékenyen alakítható massza?

A kritikus szem észrevételei
A bejárati üvegajtót az építész hátrahúzta a homlokzatról, ezáltal fedett beugrás keletkezett, az egész kapualj nagyméretű szélfogóvá vált, de mivel a lépcsőtér ajtaja mindig nyitva áll, huzatos tér jön létre. Véleményem szerint helyesebb lett volna a bejárati ajtót a homlokzati síkon tartani, és beugró helyett valósi szélfogót tervezni. A földszinten a vécécsoport hiánya a mozgáskorlátozottak számára a mosdók használatát az alagsorban - kétszeres lifthasználattal, először 80 cm-t föl, aztán egy szintet le - kissé körülményessé teszi. A színházteremben a világítástechnikai galériára vezető csigalépcső a nézőtér felől nyílik, íves tolóajtaja nem zajmentes, előadás közbeni használata kétszeresen is zavaró. Az eredeti lépcső és függőfolyosó-korlátok megtartás és kiegészítés helyett csupán utánérzések, a 19. századi miliőt nem tudják visszahozni. A korai beázások a kivitelezés hibáira mutatnak rá a zuhanyzóknál és az udvar üvegtetős lefedésénél. Az üzemeltető által utólagosan felszerelt hangosító berendezések rontják az egységes belsőépítészeti kiképzést. Az eligazító feliratok nem minden helyiség ajtajára kerültek fel. Reméljük, hogy a hiányosságok pótolhatók.

A tervező sikere
Az előzőekben felsorolt észrevételek ellenére meg kell állapítani, hogy az építész a funkcionális igényeket és a térbeli lehetőségeket jól párosította, a programban meghatározott feladatot kiemelkedően oldotta meg. Bár az épület nem műemlék, de fő értékeit (szolid historizáló homlokzatok, szép, boltozatos földszinti terek, hangulatos belső udvar, fali díszkút, romantikus tornácok) alapos építéstörténeti dokumentációval tárta fel és óvta meg. A csigalépcső hengeres terébe telepített felvonóakna ötletes megoldás: egyrészt a körlift ritkán előforduló műszaki berendezés, másrészt a nyílások megtartása megteremtette a lehetőségét a panorámalift kialakításának. A ház működik. A budapesti belváros nagyrészben régi, leromlott állagú épületállománya értékes kulturális rekonstrukcióval gyarapodott.

Díjak
Az épület felújításának tervezésért 2003 novemberében Horváth Bertalan és építészkollektívája Budapest Főváros Reitter Ferenc-díját nyerte el. Rangos kitüntetést vettek át február 18-án az újjáépített Aranytíz Művelődési Központ belső tereinek megálmodói. ”Az év belsőépítésze” címet Somogyi Pál Ferenczy-díjas alkotó és Makk Attila, az MD STUDIO munkatársa érdemelte ki. A Laki Épületszobrász Rt. alapította díjat hatodszor ítélte oda a Magyar Építész Kamara Belsőépítész Tagozata. A héttagú zsűri az Aranytíz magas színvonalú, esztétikus rekonstrukcióját tartotta kiemelkedőnek, különleges tervezői értékkel bírónak, melynél a két művész a múlt század fordulóján épült meglévő épületbe a XXI. század igényeinek megfelelő belsőt álmodott. A díjazottak nem ”elsőbálozók”. Somogyi Pál számos kultúrházat tervezett, valósított meg. Nevéhez köthető a Gödöllői Művelődési Ház, a Salgótarjáni Ifjúsági Ház és az Almássy Téri Szabadidő Központ. De őt emlegetik, akik a marokkói, izraeli, dél-koreai nagykövetségek belsőépítészeti munkáiról szólnak elismeréssel. Ezeken kívül éttermek, szállodák, mozik belső terein láthatók fantáziája nyomai. Makk Attila évek óta dolgozik Somogyi Pállal együtt, több közös munkájuk után lett ez az épületbelső méltó az elismerésre.

A két művész dr. Finta József Kossuth-díjas építésztől, a zsűri elnökétől, valamint a díjalapító cég elnök-vezérigazgatójától, Laki Pétertől vette át az aranyozott bronz emlékplakettet és a mellé felajánlott pénzjutalmat.

Szerző: Somogyi Pál (szöveg, fotók)

Építész: Horváth Bertalan
Munkatársak: Horváth Balázs, Horváth Dénes, Niszler Katalin, Benedek Botond
Belsőépítész: Somogyi Pál, Makk Attila
Munkatársak: Sipos Eszter, Tóthmátyás Edit