Aszalóüzem és manufaktúra Zamárdiban - Somlai Anikó diplomaterve

Somlai Anikó (BME Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék) Zamárdiba tervezett diplomamunkájában a Balatont egyáltalán nem kizárólagosan nyári turisztikai célpontként kezeli. Gyümölcsfeldolgozó kisüzemével a helyiek megélhetésére és a téli turizmus fellendítésére is gondolt. 

Helyszíni vizsgálat, városelemzés

A tervezési helyszínem a Balaton déli partján fekvő Zamárdi városa. A tervezési terület nem közvetlenül a vízparton található, hanem a kevésbé ismert és látogatott Ófalu mellett fekszik. Éppen ez a kevésbé ismertség késztetett arra, hogy tágabb körben vizsgáljam a helyszínt, és az egész városra kiterjedő megfigyeléseket tegyek. Zamárdira jellemző egy nagyon karakteres, a Balaton partjával párhuzamos sávos tagoltság. A part melletti üdülősáv széles zöldterülettel határolt a víz felől, tőle délre húzódik az Ófalu, mely a város legrégibb része - a valaha volt egyutcás falu innen nőtte ki magát a vasút és a fürdőélet megjelenésével. Tovább haladva déli irányba, zöldterületek találhatók, melyek erdős területek, kihasználatlan, rossz állapotú mezőgazdasági területek, illetve a Szamárkő hegye, melyen kisebb méretű családi pincék találhatók. A város fő közlekedési útvonalai is ezt a sávos tagoltságot erősítik: a Zamárdin áthaladó 7-es számú főút az Ófalu és az üdülőterület között húzódik, az ókori Római út pedig vele párhuzamosan a Kőhegy és az Ófalu között.

Problémák és adottságok

A város nagyon erős tagoltsága nemcsak fizikai kettévágottságot jelent, hanem a funkciók terén is megjelenik: míg az üdülőterületre csak a fürdőkultúrára és a turizmusra épülő szezonális használat jellemző, addig az Ófalu egész évben lakott, falusias jellegű terület. Sajnos emiatt a megosztottság miatt a két városrész egyáltalán nem kommunikál egymással. A városnak azonban számos értéke van: az Ófalu főutcája a valaha volt Római út egy része, mely a déli parton húzódó, új turisztikai tengely kialakulásának lehetőségét hordozza magában. Számos turistaútvonal is itt halad át a városon. Fontos értéket képvisel a Kőhegy is, amely terülten évszázadok óta szőlőművelés folyik. Az itt található szőlőföldek egykor a Tihanyi Apátsághoz tartoztak, ma már feldarabolódott, magánkézben lévő földekről beszélhetünk. A tihanyi kapcsolat még ma is jelen van a Kőhegyen: mivel ez a terület jóval magasabban fekszik, mint Zamárdi többi része, így csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, valamint az éppen vele szemben fekvő Tihanyra.

Reagálás, a program kialakulása

A programalkotás alapjául ezek a tényezők szolgáltak, a város erősségeire és gyengeségére igyekeztem reagálni. Az elszigetelt két városrész között nem fizikai kapcsolatot kívántam teremteni, hanem a funkciók keverésével oldottam meg az összeköttetést: az Ófalu lakókörnyezetében munkahelyet teremtettem helyi lakosoknak, ezzel egy időben elszakítottam a turizmust a Balaton parttól egy új megállóponttal a Római út turisztikai tengelyén. Ez nemcsak felcsalja a látogatókat az Ófaluba és a Kőhegyhez - ezáltal jobban megismertetve Zamárdi turizmus elől rejtett részeit is a látogatókkal - hanem a téli turizmust is erősíti, hiszen nem a fürdőkultúrához és a vízparthoz kötődik. A fenti szempontok figyelembevételével alakult ki a gyümölcsaszaló üzem és manufaktúra koncepciója: az aszalással a gyümölcsfeldolgozás helyi hagyományára utalok, azonban nem borászat formájában, mint a Kőhegy többi részén – a kis családi pincék alkotta együttes így érintetlenül megőrizheti saját báját. A Zamárdi déli részén fekvő mezőgazdasági területek újra fellendülhetnek, az üzem munkalehetőséget biztosít a helyieknek, és a látogathatóság miatt a város turizmusa is fejlődik.

Az építészeti program

A programom három részre tagolható: üzemi blokkra, a látogatóközponti funkciókra valamint a műhelyblokkra. A fő elem az üzem, ahol a gyümölcsök – szőlő, sárgabarack és alma – aszalása történik. A nyersanyagot külső beszállítással hozzák, az elkészült áru pedig az üzemen kívül kerül eladásra. Az üzemhez kapcsolódó manufaktúrában a megaszalt gyümölcsök egy része további feldolgozáson megy keresztül, csokoládéba mártják, cukrozzák őket.
Ezt az együttest lehet megtekinteni látogatóként, a mai gépesített gyümölcsaszalás technológiáját nyomon követve, végigkísérni az áru útját a nyers gyümölcstől a késztermékig. Az útvonal végén pedig kóstoló- és mintabolt várja a látogatókat, így nem csak vizuális élményben lehet részük az érdeklődőknek.

A program harmadik eleme szintén a gyümölcsfeldolgozáshoz kötődik, ám ez nem kapcsolódik szervesen az üzemhez. Egy kisebb – pálinka- és lekvárfőző műhelyről van szó, melyet helyi lakosok használhatnak. A nyitott műhelyt használók itt könnyebben elkészíthetik a saját gyümölcskészítményeiket, mint otthon – hiszen például egy magozó gép nagy segítség tud lenni nagyobb mennyiségű lekvár elkészítésében. A házi jelleg azonban nem veszik el, mindenki saját maga dolgozza fel a saját gyümölcsét. A gépek kezelésében a műhelyfelügyelő segít, csupán a géphasználatért kell fizetni. Ez nemcsak megkönnyíti a helyiek életét, de egyfajta közösségteremtő szerepe is van a város életében.

Területkezelés, beépítés

A beépítésnél fontos szerepet kapott a telek határhelyzete, mert az Ófalu, a Szőlőhegy és a gyengén beépített mezőgazdasági területek közt fekszik. A környező területek eltérő, egyedi karakteréhez igyekeztem viszonyulni a tervezett épület beépítésénél: az üzemi szárny hosszúkás tömege a mezőgazdasági területek hosszúkás épületeire, míg az úttal párhuzamos műhely az Ófalura házaira reagál. Az így kialakult két tömb egy előtető segítségével formálódik L alakú beépítéssé.

A telek feltárása a Római útról történik: mind a személyforgalmi, mind a gazdasági bejárat innen nyílik.A személyforgalom és a gazdasági útvonal az egész telken elválasztottan működik: a látogatók és dolgozók a parkolás után gyalogosan közlekednek, míg az árufeltöltés és szállítás útvonala egy, a telek jobb oldalán kialakított rámpa segítségével történik. A látogatói bejárat az épület felső felén található, így a látogatók a teljes telket bejárva, az üzem mellett húzódó gyalogos úton jutnak be az üzembe. Az útvonal része az épületbe „ülő” díszkert, melyet végigkísérnek a látogatók a bejáratig. Fontos volt számomra, hogy a látogatók bejárják ezt az útvonalat, hiszen így élvezhetik a balatoni panorámát és a díszkert egyfajta ráhangolódásként is szolgál a gyümölcsfeldolgozás témakörére.

Tömegalakítás

A környező házak léptékükben sokkal kisebbek, mint az én programom, ezért kezdettől fogva fontos volt, hogy az épületet úgy alakítsam ki, hogy összhatásában ne egy hatalmas tömbként jelenjen meg ebben a környezetben. Ezért az épületet tagoltam, két magastetős tömböt hoztam létre, az üzemet és a műhelyt. Mivel az épület funkciójában kettős jellegű – üzem és látogatóközpont egyszerre – fontos volt számomra, hogy tömegében is érzékelhető lehessen ez a kettősség. Így a két magastetős tömb lapostetős tömegbe ül bele, mely a látogatói tereket, valamint az ellenkező oldali raktárakat rejti magában. Ezáltal mindkét szárnynál kialakult egy-egy három traktusos egység – látogatói tér, üzem és raktár vagy közlekedő – melyekből minden esetben a középső traktus emelkedik ki.

Térszervezés

Az épület belső térszervezését a különböző útvonalak – látogatói, dolgozói, valamint az áru útjának összefonódása, illetve elkülönülése határozta meg.
Az üzembe látogatók a látogatói rámpáról tekinthetik meg a gyümölcsaszalás technológiáját az üzem felszakadó, víztiszta polikarbonáttal kialakított oldaláról. A rámpa a tereppel közel azonos lejtésű, és változó magassága a vizuális élményt erősíti, egyre jobb belátással az üzembe. A látogatói rámpa végén, egy emeletet emelkedve az épületet és a gyártási technológiát kiszolgáló gépészeti helyiségbe lehet benézni. Visszatérve a bejárati térbe pedig a kóstoló és mintabolt várja a látogatókat.

Ettől a látogatói útvonaltól elkülönülten működik az üzem kiszolgálása. Az üzemben dolgozók, valamint a műhely használói – vagyis mindenki, aki a gyümölccsel közelebbi kapcsolatba kerül – a műhely oldalán kialakított bejáratot használja. A műhely bejárati teréből egyenesen a műhelybe juthatunk, ahol a lakossági gyümölcsfeldolgozó gépsorok találhatók. Az üzem dolgozói pedig a műhelyt és üzemet összekötő folyosón az egy szinttel lejjebb kialakított személyzeti öltözőbe érkezhetnek a közös bejárati térből. Így a két épületszárny közötti összeköttetés nemcsak az előtetővel történik, hanem a földalatti összekötő folyosó is biztosítja a kapcsolatot. Az üzemhez tartozó adminisztráció a galériára került, az itt dolgozók a tiszta bejáratot használva, a bejárati előtérből lépcsőn illetve lift segítségével közelítik meg azt. A tárgyaló az üzemre közvetlen belátással lett kialakítva, így biztosított a kapcsolat az üzemi dolgozók és a vezetés között.

Anyaghasználat

Külső burkolóanyagok tekintetében is elkülönülnek a magastetős tömbök és a látogatói, lapostetős terek. A kiemelkedő tömbök fém sinuslemez borítást kapnak, melyek nemcsak a függőleges falszerkezeteken jelennek meg, hanem a tetőre is átfordulnak. Ez az anyagválasztás nemcsak a megjelenés elkülönülése miatt jött létre, hanem a magasra nyúló épületrészek könnyebb karbantarthatósága is fontos volt a döntésben. A látogatói terek, valamint az alacsonyabb falak fehérre vakolt külső szerkezettel készülnek.

Ez a kettősség a belső térben is látható: az üzem és a műhely belül fehérre meszelve készül, a látogatói terek pedig látszóbeton kialakításúak. A bejárati előtéri bútorok mindegyike beton és fa anyagok felhasználásával készült. A galériára felmenő lépcsőlemez merevséget segítő, karakteresen megjelenő szegélygerendája adta az alapötletet. Erre a beton alapra, tőle elemelve került a tömbként megjelenő, rejtett belső korláttal kialakított tölgyfa fogódzó. Az információs pult hasonló kivitellel, elemelt felső fa tömbbel készül, csakúgy, mint a mintabolt kóstoló posztamensei és az eladó polcok is. A kerti, kültéri leülők anyaghasználata a belső téri bútorokhoz igazodik, azonban itt a fa és a beton aránya fordított: a beton tömbre elemelve kerülnek a vékony fa ülőfelületek.

Köszönettel tartozom Vasáros Zsoltnak a sokévi konzultációért és támogatásért, a szakági konzulenseknek segítségükért, valamint Pethő Lászlónak az opponenciáért.

Somlai Anikó

OPPONENSI VÉLEMÉNY SOMLAI ANIKÓ DIPLOMAMUNKÁJÁHOZ
ASZALÓÜZEM ÉS MANUFAKTÚRA_ZAMÁRDI

2013. június 22. szombat 16 óra 10 perc. Árnyékban, méghozzá tölgyfa árnyékban 36 °C. Mondhatnánk - jó nap ez az aszalásra! A történések vagy egyszerűbben fogalmazva a dolgok, legtöbbször utólag válnak fontossá, értékelődnek fel vagy kerülnek helyükre. A tavalyi UltraBalaton futóversenyen én futottam a helyszínt is érintő szakaszt. Felhő egy szál sem, a levegő hőmérséklete 38 és 41 °C között mozgott, de közvetlenül az aszfalt felett szerencsére ez jóval több is volt, így a cipőm mérete Zamárdin áthaladva két számot csökkent! Ez a mérhetetlenül vicces és jelentéktelen történet csak azért fontos, hogy a jelenlévők tisztában legyenek azzal, hogy az Opponens a technológia ismeretének teljes birtokában fogalmazza írását és szedi ízekre a tervet, amennyiben ez szükséges.

Somlai analitikusan elemzi a környezet karakter jegyeit, megfutja a kötelező köröket, hihetően elénk tárja a helyszínt és a témaválasztás sokszor izzadságszagú erőlködése is elkerüli. Logikus és mértéktartó az az okfejtés, mely az integráció közösségi és település szöveti összefüggéseit taglalja, ezzel nem lép túl az építész klasszikus szerepkörén, s ez így van rendjén.

A kezdetek magabiztos lendülete kitart a telepítés kontúrjának és súlypontjainak meghatározásakor, az „L” alakú tagoltság jó arányban lebontja az épület léptékét, lehetőséget teremt átmeneti terek megfogalmazására, s így olyan dramaturgiai eszköz kerül a hallgató kezébe, ami egyenértékű rendszer elemként kezeli Zamárdit, a Balatont és az épület funkcionális struktúráját. Ez egy lényegi eleme a tervnek, egy olyan erény, ami nem csak átszövi az épület alaprajzi rendjét, hanem engedi a lírát, meg tud fogalmazni egy közel 80m hosszú hófehér falat, melynek végén egy apró lyuk a bejárat. A mellette végighúzódó díszkerttel ez egy olyan mélysége a kortárs építészetnek, melyre rákérdezni is ostobaság, de ha ez mégis megtörténik, a válasz nem lehet más, mint a csak. A „csak” persze pökhendinek is tűnhet, de számomra sokkal inkább megvillant valamit a tehetségből, ami kellően bátor és még egyszer tennék rá hangsúlyt: magabiztos. A magabiztosság sokszor jár kézen fogva az őszinteséggel, melynek különös az esztétikája, a modern építészet nem is lehetne meg nélküle, gyakorlatilag mindent felülír.

A belsőről megfogalmazott képek szerves egésszé formálják a teljes munkát, részei egy egységes, jól felépített gondolatmenetnek, továbbra is mértéktartó és arányos. És itt stílusos lendülettel kötök át a számomra legfontosabb bírálati szempontra az arányosság kérdésére. Ez az arányosság természetesen nem kizárólag az architektúra arányosságát jelenti, hanem a folyamat egészét próbálja vizsgálni, modellezni. Nem felejthetjük el hol élünk, mik a lehetőségeink és mik a korlátaink, mi az az eszköztár, aminek elemeiből építkezhetünk. Racionális válasz született, magabiztosan áll lábain a terv, ami persze egy képzavar, de lássuk be a meleg mindenkit megvisel. Természetesen vannak apró bizonytalanságok a tervben, de ezek nem feszegetnek lényegi kérdéseket. Híres, neves építészek is elég gyakran elvéreznek egy egyszerűnek tűnő szélfogó megfogalmazásakor, így ennek ügyetlensége számomra nem bontja koherenciát.
Gratulálok a tervhez, s egy mértéktartó ötöst ajánlok a T. Bizottság számára!

Pethő László