Az Alakor ötletgazda válasza az építészek tiltakozására - nem csak építészeknek
Az építészek szerint nem képviselheti ez a pavilon Magyarországot. A képzőművész szerint igen. Sárkány Sándor válasza a kritikákra.
Személyes reflexiók:
Sárkány Sándornak hívnak, és részt vettem a Milánói Expo magyar pavilonjára kiírt látványötlet pályázaton. Alapvetésem az volt, hogy nem épületet, hanem egy nagy díszletet, vagy installációt kell tervezni. Úgy gondoltam, a világkiállítás egy nagy nemzetközi produkció – világelőadás -, amelyben az országok díszletei állnak, és ezek között folynak az előadások.
A káptalantóti piac inspirált, ahogy a pavilonok között emberek járnak-kelnek, termelők mutatják portékáikat, közben a porban népzenészek zenélnek. Minden kis pavilon olyan, mint a termelő maga. Izgalmas és színes látvány. Az élet látványa.
Szakmai segítséget kértem Ertsey Attila építésztől, és Herczeg Ágnes kert- és tájépítésztől. Szóval beadtuk a pályázatot. Mi hárman úgy láttuk, egyet gondolunk arról, mi közelít felénk, milyen kihívások várnak a következő generációra, és mi mit tudunk üzenni számukra, mi a megoldás. Egyszerűen ennyi történt. Majd a közönség szavazatok alapján elég nagyszámú szavazattal másodikak lettünk, és később ezt a helyezést kaptuk a zsűritől is.
Jó volt másodiknak lenni.
Nem akartak meglincselni, mert második helyre került egy „nem építész” ötlete. Nem a huszadik vagy harmincadik lett a negyven valahány tervből! Sokan gratuláltak, és szinte mindenki hozzáfűzte: örüljünk, hogy nem lettünk elsők, mert a szakma, jujj, nagyon sok csúnyaságra képes, kicsináltak már egypár nagy nevet is, nemhogy egy „nem építészt”.
De hiszen én nem épületet terveztem, hanem egy díszletet, amiben az ország népzenei, gazdasági, komolyzenei, színházi, piaci, stb. előadásait lehet megrendezni - mondtam nekik.
A pályázatra kidolgozott tervünk nem az aktuális építészeti trendet képviseli, és ez nem baj. Ha nem csupán a látványtervet nézi valaki, hanem elolvassa a koncepciót is, előtűnik számára, hogy az életet, a természetet képviseli Magyarország a kiállításon, azt a természet közeli életet, amitől kezdünk elszokni, olyannyira, hogy van, akit ez már irritál.
Abban a művészvilágban nőttem fel, ahol az építész szabadon tervezhetett díszletet (pl. Rajk László, Makovecz Imre), és ez ünnepnek számított a színházi életben. A tanár dramaturggá vált, majd rendezővé, a képzőművész összeállt egy táncossal, és elindította a mai kortárs táncművészetet, vagy a szakácsból színész lett, a nyomdai szakmunkás pedig nemzetközi képzőművészként ért el sikereket.
Nem kívánok építésszé válni, és nem is akarok épületet tervezni.
Ezért nem bánthattam meg az építész szakmát, és ezért nem érthető, miért bánt az engem.
Bár nem értette a szakma anno azokat sem, akik úgy gondolták, hidat terveznek ég és föld között, vagy egy megfordított hajóból tornyok állnak ki - mindezt a világ közönsége nyitottan fogadta. Most engem bántanak, mert úgy gondoltam, két sámán dob között legyen egy hordó, aminek bordáiban víz lüktet.
Sárkány Sándor
