Épületek/Középület

Az elmúlás romantikája

2018.02.21. 13:31

Hamarosan megkezdik az Olimpia Hotel bontását, ezért gyorsan elmentünk lefotózni a kor lenyomatát máig őrző szállót. Valamiért mind szeretjük az elhagyatott épületeket, az elmúlás romantikáját, azt, hogy a poros, régóta érintetlen bútordarabok között megállt az idő, s azt, ahogyan a képzeletünk ilyenkor szárnyal.

Mint ahogyan már korábban megírtuk, a Farkasdy Zoltán tervezte, régóta üresen álló Olimpia Szállót elbontják. A tervek szerint parkot létesítenek a helyén, és az infrastuktúrát is részben megreformálják.

Az építész 1973-ban a szálló tervezéséért Ybl-díjat kapott. A 360 ágyas hotelben étterem, mulató, hatalmas terek, széles közlekedők voltak és kültéri medence is helyett kapott a csupa zölddel körülvett környezetben. A mai viszonylatban kisméretűnek számító medence akkoriban az elhelyezkedésén kívül a szálló másik legnagyobb vonzereje volt.



 

A Fortepan oldalán fellelhető '70-es évekbeli képeket összehasonlítva a mai állapottal visszaidézhetjük a szálloda egykori hangulatát, a valódi budapesti hetvenes éveket. Azt, hogy a most készült képeken is fellelhetőek bútorok, annak köszönhető, hogy az előzőleg magántulajdonban lévő épület őrizve volt, így nem nagyon tudtak onnan illetéktelenek, ”kincsvadászok” elhozni magukkal ezt-azt-amazt.

 

 

Farkasdy Ybl-díjas és Kossuth-díjas építész, egyike volt azoknak a ”Dániás” építészeknek, akiket a II. világháború után Németországba menekítettek, ahonnan később Dániába vagy Svédországba kerültek. Legtöbbjük később visszatért Magyarországra. Farkasdy Zoltán Dániában Jørn Utzon, a később a sydney-i operaházzal világhírt szerző építész asszisztense volt, majd' '47-ben hazatért, és a történelem körülményei ellenére sora kedvezően alakult. A BME tanársegédje lett, majd irodában dolgozott, munkatársa volt többek között id. Janáky István a KÖZTI-ben, akivel együtt tervezték a BME mai St épületét. A MÉSZ alapító tagja (1951-ben). Fontosabb épületei közé tartozik még a Zugligeti úti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) főépülete (1954).

Az Olimpia Szálló újrahasznosítására 2014-ben egy hallgatói diplomaterv is készült, Csóka Attila Róbert kollektív háza ezen a linken olvasható el.