Épülettervek/Középület

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium felújítása és bővítése

2022.02.20. 15:50

Nemrég beszámoltunk arról, hogy átfogó fejlesztés elé néz az ELTE Trefort utcai gimnáziuma: a beruházás a meglévő, valamint a szomszédos, Szentkirályi utca 7. alatti épület felújítását, bővítését, illetve ezek összekötését foglalja magában. A projektet most egyik tervezője, Dőry Bálint mutatja be részletesen. 

Előzmények

Hauszmann-díjas diplomamunkámban (2017, BME Urbanisztika tanszék, konzulens: Fonyódi Mariann) javaslatot tettem az alma materem, az ELTE Trefort épületét is magába foglaló tömb fenntartható fejlesztésére, kihasználva a tömbbelsőben található nagyméretű, összefüggő, alulhasznosított zöldfelületet. Tervemben egy egyetemi célú fejlesztést vázoltam fel, amely során az alulhasznosított épületek/telkek oktatási (egyetemi és gimnáziumi) funkciót kapnának, s ezek a tömbön belül csatlakozó udvarokon át átjárhatóak lennének. Az azóta folyó ezirányú munka eredménye az ELTE Trefort épületének bővítésének és a szomszédos Szentkirályi utca 7. sz. alatti épülettel való összekötésének terve. Reményeink szerint az oktatási célú fejlesztések sora folytatódni fog a tömbben.

A gimnázium jelenlegi épületének átalakítása

A gimnázium Trefort és Szentkirályi utca sarkán álló épülete 1886-ban épült Bobula János tervei alapján. Az általa tervezett kétemeletes épületet bővítették 1907-ben a Trefort utca mentén, a Bobula-féle architektúrát folytatva Vágó József tervei alapján. 1962-ben majdnem teljes szintráépítést kapott az épület (tervező: id. Kotsis Iván), a 2000-es évek során pedig két kisebb udvari bővítés valósult meg.



A gimnázium funkcionális- és helyhiánnyal küzd, így elsődleges célja a felújításnak és bővítésnek ezen funkciók biztosítása a korszerűsítés mellett. A meglévő épületben nincs aula, így az iskolának nincs nagyobb méretű közösségi tere, ahol iskolai rendezvényeket lehetne szervezni, vagy a mindennapok során a diákság találkozási pontjaként funkcionálna. Az általános emeleti szinteken is probléma a közlekedési rendszer szűkössége és a találkozási/leülési pontok hiánya, valamint az elmúlt évtizedekben ad hoc módon kialakult, nem logikus, rendezetlen funkcionális kialakítás.

Tervünkben a meglévő épület belső kialakítását újraszerveztük, az udvar felőli beugrók beépítésével további tantermeket alakítottunk ki, kezeltük az elmúlt évtizedek hozzáépítésének építészeti arculatát, a kétszintes épületszárnyon tetősportpályát terveztünk, az udvar részleges beépítésével pedig egy pavilonszerű aula- és rendezvényteret alakítottunk ki.



Aula

Az aula az épület által közrefogottan, annak geometriai és funkcionális súlypontjában alakul ki a ’kisudvar’ területén. Részben a földbe süllyesztett, ezáltal segíti feltárni a pinceszinti helyiségeket. Az udvarhoz nagy üvegfelülettel és elegáns fedett-nyitott lépcsősorral kapcsolódik. A földszintről leülő-lépcsősor vezet az aulába, ami rendezvények és a hagyományos diákszínjátszó fesztivál során nézőtérként funkcionál. Az aulába közvetlen bejutást biztosít a közterületről az újra megnyitott Szentkirályi utcai bejárat. Az aula terében látszóbeton felületek mellett megmaradnak az eredeti tégla falfelületek. A könyvtár olvasóterének-társalgójának aulába néző ablakai tetőfelülvilágítón keresztül kapnak természetes fényt. Színházi előadások esetén akusztikai függönyrendszer és professzionális színpadtechnológia biztosít stúdiószínházi körülményeket. Az aula zárófödémén félintenzív zöldtető tervezett.



Udvari bővítések

A Trefort utcai szárny még be nem épített két udvari beugrója beépítésre kerül, s kisméretű fakultációs termek kerülnek kialakításra. A két meglévő udvari bővítéssel együtt egységes homlokzatképzést kapnak: az udvari homlokzatok egységességét és horizontális irányultságát erősítő, homogenizáló, vakolt-szalagablakos homlokzat tervezett. Az eredeti téglafelületek a folyosó menti falszakaszokon a belső térben is megmaradnak.

Tetősportpálya

A kétemeletes, jelenleg magastetős épületszárnyon, a tető bontásával egy panorámás szabadtéri tetősportpálya tervezett. A sportpálya a szomszéd épülethez tűzfallal csatlakozik, a többi oldalról rozsdamentes acél sodronyháló labda- és leesésvédelemmel rendelkezik. A háló egy acél tartószerkezetre van rögzítve, melynek magassága a szomszédos tűzfalhoz igazodik. Burkolata öntött gumi sportburkolat.



Meglévő épület belső átalakítása

Célunk a belső átalakítás során funkcionális tisztaság létrehozása, valamint megfelelő térkapcsolatok és teresedések létrehozása. Az Aula körül kerültek elhelyezésre a reprezentatív és közösségi funkciók: pinceszinten a büfé, magasföldszinten a könyvtár, társalgó-olvasó és az igazgatóság. A Szentkirályi utcai szárnyban az eddigi középfolyosós kialakításon módosítottunk, s a közlekedőt az udvari traktusba helyeztük át, középen pedig egy kiszolgálósáv létesült.

A Trefort utcai szárnyban egy új füstmentes lépcsőház tervezett a gépkocsibehajtóhoz kapcsolódva. A pince-utcaszint-magasföldszint között egy itt elhelyezett új lift biztosítja az akadálymentességet.

A Szentkirályi utca 7-el való összekötés biztosítása

A Szentkirályi utca 7. sz. alatti egykori női ipariskola épületébe további gimnáziumi oktatási funkciók tervezettek. Az épületek udvarai összenyitásra kerülnek, így kialakul egy tágas sportudvar. A két épület között több belső átkötés tervezett.

Dőry Bálint





Szerk.: Nemes D. Nikolett