A Középülettervezési Tanszék három új tervezési-kutatási stúdiója közül az Építészet és emlékezet Stúdió az egyéni, kollektív és kulturális emlékezet fogalmain keresztül a múlt építészeti rétegzettségével, mintázatával foglalkozik. Az építészet időbeli dimenziója a közösségi építészet kiemelt szempontja, a szűkebb vagy tágabb közösség emlékezetének, identitásának formálódása miatt is. Nem csupán az épített örökség kortárs megközelítései, az emlékművek vagy az épületek, közterek téri-időbeli rétegzettsége tartozik e stúdió fókuszába, hanem az építészeti koncepcióalkotásnak az emlékezés folyamatával való szoros kapcsolata is – mindig alkotói nézőpontból közelítve e kérdésekhez.

2020 januárjától három új tervezési stúdió (Építészet és emlékezet Stúdió, Fenntartható közösségek Stúdió és Innovatív terek Stúdió) köré szervezve strukturáljuk újra a tanszékünkön folyó képzést. A stúdiók olyan kutatói-alkotói-oktatói műhelyek, amelyek elmélyült közös munkát ígérnek hallgatók, doktoranduszok és oktatók között a közösségi építészet speciális témaköreiben, azt különböző nézőpontokból járják körül. A három, markánsan megkülönböztetett témakör mindeközben folyamatos kölcsönhatásban áll egymással, mint ahogyan aligha van olyan építészeti kérdés, amelyet érdemes lenne kizárólag az egyik nézőpontból vizsgálni. A stúdiórendszer nem csupán a komplex- és diplomatervezés tárgyaknak ad új keretet, hanem a képzés teljes vertikumában megjelenik. Az egyes stúdiók témái rendszerezik kötelezően választható tárgyainkat, meghívott vendégeink előadásait, a stúdiókhoz rendre tematikus TDK szekciókat kötünk és a tanszéken folyó doktori és oktatói kutatásokat is egyre inkább ezekhez igyekszünk kapcsolni.

Aligha mutatja valami jobban a Stúdió folyamatos kritikai (ön)reflexióra való törekvését, mint az, hogy a benne folyó másfél éves munkát máris retrospektív tanulmányban összegzem. E tanulmány célja azonban nemcsak az, hogy összefoglalja és bemutassa az Építészet és emlékezet Stúdió előzményeinek és első két évének a graduális képzés teljes vertikumában elért eredményeit. E rövid időszak munkái lehetőséget adnak arra is, hogy levonjuk a tanulságokat, illetve az eredmények ismeretében pontosabban körvonalazzuk a stúdió által lefedett területeket. Azaz: meghatározzuk és rendszerezzük azokat a fő eltérő irányokat és körvonalazódó határterületeket, amelyekre figyelmünket összpontosítjuk, ezen kívül gyakorlati tapaszalatokra alapozva átfogóan feltérképezzük az időbeli rétegzettség kiemelt szerepét az építészképzésben.

Kísérletünket természetesen folyamatosan összevetjük külső referenciapontokkal is. Munkánk közben folyamatosan figyelemmel kísérjük külföldi egyetemek (TU Delft, ETH Zürich, CTU Prague, MIT) mintaként szolgáló, az Építészet és emlékezet Stúdió profiljához köthető műhelyeit, stúdióit. Az ezekben folyó képzések módszertana, programjai, feladatkiírásai és eredményei egyaránt fontos inspirációt jelentenek számunkra.

Hogy feltérképezzük a stúdió munkáját, előrébb kell mennünk az időben – az időutazás amúgy is kedvelt időtöltése a stúdiónak. Elsőként három képpár erejéig szeretnék visszanyúlni a kétezres évek elejéig, a tanszék három utolsó tanszékvezetőjének ekkor született tervét állítom párhuzamba az utóbbi egy évben készült három hallgatói tervvel. Szabó Levente 2001-ben készült diplomaterve és Madarász Zsuzsi 2021-es komplex terve egyaránt a budaszentlőrinci pálos kolostor romjait értelmezi újra (vö. az emlékezet tere).

Balázs Mihály 2000-ben készített terve és Vörös Grigoriu Eszter 2020-as komplex terve a Kapisztrán téri egykori Helyőrségi templom értelmező megidézésére tesz kísérletet (vö. a tér emlékezete). Cságoly Ferencék 2003-as budavári Kapuház pályázati tervének hét karakteres tornya pedig fontos előképül szolgált Hegymegi Juli diplomatervének készítése során (vö. tervezés és emlékezet). Ezek a generációkat összekötő képpárok egészen nyilvánvalóvá teszik, hogy a tudás generációról generációra való továbbadása és folyamatos újragondolása milyen szép folytonosságot jelent az időben. A tanszék egyszersmind hagyomány is, ahol a folytonosság sokféleképpen hat és van jelen, így természetszerűen kitapintható nagy időtávlatokban is. A képpárok pedig mintha abban is elbizonytalanítanának minket, hogy az oktató-hallgató kapcsolatokban valójában ki is tanul kitől, az egykori tervekkel szinte egyidős hallgatók üdítően friss megközelítéssel nyúltak ismert témákhoz.

Izgalmas, rétegzett történetiségű tervezési helyszínek, és az emlékezetet fókuszba állító kiírások sűrűsödése már közvetlenül a stúdió létrejötte előtt megfigyelhető volt a tanszék programjában. Ha 2020-hoz képest csak további két évvel messzebbre tekintünk vissza, a közvetlen előzményekkel együtt már 14 olyan programot és kiírást láthatunk az egyes kurzusainkhoz, amelyek egyértelműen a stúdióhoz köthetőek. Az utóbbi évek kiírásait összefoglaló ábrán ezek időbeli dimenzióját is bemutatom, azaz azt, hogy az adott tervezési helyszín kapcsán mélyfúrásunkkal milyen időtávlatokat tártunk fel.

A graduális képzés tantervének időrendjét követve a harmad- és negyedéves Tanszéki terv 1. és 2. tárgyból rendre merülnek fel a stúdióhoz köthető kiírások: 2018-ban a Lágymányosi Dohánygyár épületegyüttesével, valamint a badacsonyi 13. századi pálos kolostor és a közeli, 1949-től 1953-ig működő kényszermunkatábor emlékezetével foglalkoztunk, majd 2020-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertje, végül pedig 2021-ben a budafoki egykori Haggenmacher sörgyár ipari öröksége került fókuszunkba. A képzés talán legfajsúlyosabb tárgyát, a Komplex tervezést 2019-ben a Fűvészkert történeti kertjéhez, 2020-ban két budai várban található helyszínhez (a Kapisztrán téri Mária Magdolna templom és a Táncsics Mihály utca 9. telkén feltárt Erdélyi bástya ásatási területe), 2021-ben pedig szintén két rejtett budai helyszínhez, a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz és az Anjou uralkodók nyéki villaegyütteséhez kötöttük.

A kötelező tervezési tárgyak mellett évről-évre új, inspiráló TDK-kiírással készülünk: legkiválóbb hallgatóink 2018-ban a zsámbéki premontrei kolostor és templom romterületével, 2019-ben Lechner Ödön Postatakarékpénztárának központi pénztárcsarnokával, 2020-ban a bicske melletti Hegyikastély kertjével, 2021-ben pedig a józsefvárosi Vajda Péter utcai evangélikus templom vasbeton templomtornyával foglalkozhattak. Mindezek mellett ki kell emelni Szabó Levente DLA, a stúdió témájához szervesen kötődő, Középületek kritikai elemzése című választható tárgyát, amelynek hallgatói 2019-ben a Velencei Biennálé magyar pavilonjának építészeti kiállítására pályáztak "The Archeology of Spaces" című, a kurzus során előkészített, majd összeállított kurátori anyagukkal. Az ábra nem tartalmazza, de természetesen nem feledkezhetünk meg az egyéni diplomaterv témákról sem, amelyek (nyilván nem véletlenül) egyre gyakrabban foglalkoznak az épített örökség érzékeny továbbépítésének kérdéskörével.

A képzés eltérő szintjein természetesen eltérő kompetenciák átadásáról van szó. Az alapozó években (Középülettervezés 1. előadássorozat és Középülettervezés 2. tervezési tárgy) általános elméleti alapokról, szemléletformálásról, az építészet kulturális beágyazottságáról, a hely és a funkció történeti kontextusának és hátterének megismeréséről beszélünk. A specializáció folyamán már sokkal markánsabban, konkrét progamok mentén jelenik meg az építészet és emlékezet kapcsolata, konkrét tervezési feladatokhoz kötve vizsgáljuk az örökséghez fűződő viszonyunk eltérő stratégiáit. A doktori képzés kutatásai pedig folyamatosan friss, új kutatási területeket tárnak fel, akár a graduális képzés számára is. A stúdió célja a képzés minden szintjén a hallgatók megszólítása és meghívása az adott szinthez mért kihívást jelentő feladatra.

Természetesen eltérő részletezettséggel, mégis hasonló izgalmakat rejt például Baranyai Kata, Varga Boglárka és Veres Zsuzsanna harmadévesen készített TT1 terve és Malkócs Krisztina diplomaterve. Előbbi nem vállalkozik többre, mint hogy egy speciális memóriakártya-játékkal tárja fel a használók számára a Haggenmacher sörgyár épületegyüttesében működő Art Quarter különleges téri helyzeteit. Utóbbi a tanszéken folytatott tanulmányok szintéziseként a XII. kerületi Fácános Hild József által tervezett pavilonjának kortárs bővítését tűzte ki feladatul.

A rengeteg hallgatói tervből kiemelni egyet-egyet lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Ha egy skála két végpontját kéne kijelölnöm, különleges értéknek látom, hogy az utóbbi évek tervei között egyaránt megtalálható kísérletező, bátor, olykor már-már pimasz felvetések csakúgy, mint különös gonddal kiérlelt, visszafogott és nyugodt alkotások.

Az önkényesen kijelölt skála egyik szélsőségét jól illusztrálja Bogáthy Zsolt és Laczka Áron TDK pályaműve, amelyben Lechner Hold utcai Postatakarékpénztár épületének egykori leheletkönnyű üveg kupoláját egy rafinált lukasztású tömör vasbeton lefedéssel idézték meg. Az érett, rejtőzködő habitusú tervekre pedig szép példa Gunther Ágota látogatóközpontja az egykori budaszentlőrinci pálos kolostor területén, amely folyamatos redukcióval pusztán a legszükségesebb elemekkel keretezi a rom központjaként értelmezett egykori kolostorkerengőt.

A térben és időben is nagy szórást mutató projekteket és tárgykiírásokat sorra véve mintha kirajzolódnának bizonyos mintázatok, amelyek lehetővé teszik a témakörök rendezését – de a stúdió profiljának definiálása nem egyszerű feladat. Leginkább témakörök gyűjteményével, vagy ezeket bemutató szófelhővel lenne bemutatható az a rengeteg aktuális, kortárs építészeti téma és számos határterület, amelyek mind megjelennek a stúdió munkájában. A bizonytalanság ellenére kijelöltünk három fő területet, kutatási irányt vagy vezérfonalat, amelyek ennek a tág fogalmi mezőnek a kontúrjait kijelölhetik.

Az első téma „a tér emlékezete", amely a tér-idő szövet folytatásának, továbbépítésének, továbbszövésének evidencia szintű építészeti gyakorlatát jelöli. Azaz ide tartozik azon eltérő léptékű helyzetek hosszú sora, ahol az időbeliség, az épített örökség időbeli rétegzettsége markánsan megjelenik, és ennek megértése, megismerése megköveteli építészeti viszonyulásunk tisztázását.

A második terület „az emlékezés terei", amely téma az emlékezés speciális tereit helyezi fókuszba, illetve a közösségi terek emlékezéshez, emlékezethez fűződő viszonyát, valamint a közösségi emlékezet alakításában betöltött szerepüket vizsgálja.

A harmadik terület, a „tervezés és emlékezet" pedig az emlékezés folyamatával való állandó, reflektált viszonyt állítja középpontba. Míg az első két téma részben átfedő halmazokat jelöl ki (vagy pontosabban: a két témakör között egy finom átmenetű skála feszül), addig a harmadik tervezéselméleti módszerként hatja át ezeket, jóval inkább metodikáról és inspirációról szól.

Ha lehetséges lenne akár csupán három képbe sűríteni a három témakört, valószínűleg Candida Höfer David Chipperfield berlini Neues Museumáról^[2], Peter Eisenman meggyilkolt európai zsidóság emlékművéről és Valerio Olgiati portugáliai nyaralójáról készült fotóit választanám, amelyek képesek egyetlen esszenciális képbe sűríteni a három megkerülhetetlen alkotást.

Még vonzóbb a lehetőség, hogy a fenti képek mellé szinte szentségtörő módon a Stúdió saját hallgatói munkáinak egy-egy képét párosítsam. A Neues Museum mellé Malkócs Krisztina már említett diplomamunkájának, a berlini emlékmű mellé Gácsi Zuzsanna és Máté Balázs badacsonyi TT2 tervének, a Villa Além mellé pedig Szántó Hunor diplomamunkájának egy-egy képét választanám.

Hogy a három témakör hogyan hatja át és rendezi a stúdió munkáját, arra találó analógia lehet egy 2011-ben készült kortárs képzőművészeti installáció. Magyarország soros EU-elnökségének alkalmából 27 európai textilművészt kértek fel, hogy készítsék el egy 1700 körül készült brüsszeli falikárpit (Mercurius átadja a gyermek Bacchust a nimfáknak) bizonyos részleteinek kortárs parafrázisait.^[3]

Ha a stúdió első két kiemelt témakörére (a tér emlékezetére és az emlékezés tereire) rávetítjük a korábban mutatott eddigi 6+8 programunkat, jól látható, hogy olykor a jobb, olykor a bal oldal felé tendálva a graduális képzésen tervezési feladatul választott kiírások az időben előre haladva szépen lefedik a kettő közti mezőt.

Könnyű elképzelni, hogy a stúdió programjainak vaktérképe sűrűsödési pontjaival, felvetőfonalaival önmagában is összefüggő mintázatot ad, miközben minden egyes projekt kutatóablakot nyit egy összefüggő, végtelen, gyönyörű tér-idő szöveten.

Nyilvánvalóan romantikus a kép, mégis érdemes belegondolni, milyen lenyűgöző térbe kerülnénk szembesülve evvel a végtelen szövettel, akárcsak Sébastien Leclerc 1665-ös metszetén Colbert de Villacerf (XIV. Lajos épületekért felelős főfelügyelője) a Gobelin-műhelyben tett látogatása során.

Hogy mindezek mellett milyen veszélyekkel jár a stúdió múltra irányuló fókusza, egy másik kiállítási installációval tudnám illusztrálni. 2016-ban a karlsruhei Zentrum für Kunst und Medien Aby Warburg művészettörténész születésének 150. évfordulóján kiállította Warburg utolsó éveiben készült Mnemosyne Bilderatlas című gyűjteményét.^[4] A 63 panelből álló gyűjtemény minden tablója önmagában is egy analóg felvételekből összeállított kollázs, amely az antik művészet kora reneszánszra gyakorolt hatásának apró mozzanatait igyekszik tetten érni. Az emlékezet vizualizációjának ez a heroikus, az internetes képkeresőket és moodboardokat évtizedekkel megelőző kísérlete, bármilyen magával ragadó is, pusztán egy hallatlanul izgalmas művészettörténeti pillanat megértését és rekonstrukcióját célozza.

Evvel szemben a stúdió célja elsődlegesen nem a múlt megismerése, a korábban említett kutatóablakok pusztán apropók, izgalmas, friss megközelítésű tervezési feladatok, amelyeken keresztül a hallgatókat elmélyült közös alkotómunkára hívjuk, hogy a komplex megközelítést igénylő tervezői feladatok során felelős, érzékeny alkotókká válhassanak. A választott feladatok sokszor szinte megoldhatatlan rejtvénynek tűnnek, nem lehet megúszni őket, ám ami ennél is fontosabb: állandó állásfoglalásra és értékelésre késztetnek minket jelen korunkkal kapcsolatban.

A stúdiórendszer egyben egy kísérlet is, hogy egyszerre kompenzáljuk a feladatok erőn felüli összetettségével járó nehézségeket. A Stúdiók metodikájának az egész Középülettervezési Tanszékre jellemző fontos része, hogy a három stúdióba évente új, elismert külső építész konzulenseket hívunk meg (2020-ban Kalmár László, 2021-ben pedig Zombor Gábor DLA volt rendszeres vendégünk), jelenlétük összefügg a tervek gyakori és alapos átnézését célzó stúdió- és konstruktőri napok rendszerével. A közvetlen, szoros, az órarendi korlátokon túlmutató közös munkát hallgatók és oktatók között, az ennek helyet adó hallgatói műterem működését a járványhelyzet épp az elmúlt években ellehetetlenítette, de további meghívott előadókkal online formában elindult "Open lectures" sorozatunk. Ezek mellett az Építészet és emlékezet Stúdióban megjelent az elméleti megalapozottságot támogató, évente frissülő olvasó-füzetünk is.

A rendszer bejáratott működésével lehetőség kell, hogy nyíljon a jövőben a stúdió fókuszának szélesítésére, sok téma és terület felvethető, amikkel eddig még nem volt lehetőségünk foglalkozni. Az elmúlt évek romokra fókuszáló feladatai mellett eddig kiaknázatlan lehetőség a közelmúlt építészeti örökségének beemelése a munkába, kiemelkedő alkotók munkáinak középpontba helyezése épp úgy felmerül, mint a táji, természeti léptékű feladatok kidolgozása. Ugyancsak ebben a körben fontos megemlíteni a graduális képzés és az aktuális, izgalmas doktori kutatások közötti lehetséges kapcsolatokat is.

Hilde és Ylva Østby az emlékezés és memória működését feltáró, Titokzatos memória című, ismeretterjesztő könyvükben így írnak az emlékezet és a jövő kapcsolatáról: „A múltra való visszaemlékezésnek önmagában nincs evolúciós szerepe. Képlékeny, formálható, megbízhatatlan emlékeink azért ilyen alakíthatók, mert nem múzeumi tárgyak, hanem feladatuk van. Az emlékek a jövőképünk, terveink, álmaink és fantáziánk feltételei. Minek fektetne energiát a természet egy ennyire összetetten, mégis szeszélyesen működő emlékezetbe, ha nem lenne életbevágóan fontos szerepe?... A túlélést tekintve ugyanis a múlt ismerete csak annyiban hasznos, hogy segítségével meg tudjuk jósolni a jövőt. Hibás, képlékeny, mégis eleven emlékezetünk nem jött volna létre, ha nem az lett volna a funkciója, hogy élő, alakítható jövőképet teremtsen bennünk".^[5] Bár az emberi memória pontos működése, a hippokampusz ebben elfoglalt szerepe még az fMRI felvételek korában sem ismert, úgy tűnik, a múlt epizódjainak felidézése és jövőbéli szcenáriók elképzelése, valamint a kreatív problémamegoldás hasonló agyi területek aktivitásával jár, sőt, a két tevékenység nagyon is segíti egymást.

Bár tudományosan aligha megalapozott, mintha Macsek Kata és Ábrahám-Fúrus András komplex hallgatóink az ARKXSITE 2021-es nemzetközi pályázatán első díjat nyert terve is ezt a kölcsönhatást igazolná. A Monsaraz mellett álló egykori remetelak megjelelölése során az emlékezés aktusát, a műemlékvédelem konvencióit, a kilátást és a rom kontextusát egy új kerettel bátran átértelmező, sőt radikálisan felülíró kísérleti megoldás nem véletlenül tűnhetett ki 158 pályamű közül a nemzetközi mezőnyben.

A stúdió további fejlesztését abban a reményben folytatjuk, hogy hasonló kiemelkedő eredmények, kiváló hallgatóink odaadó munkája és kísérletező kedve, az itt folyó doktori kutatások, valamint doktoranduszaink és oktatóink témához kapcsolódó pályázati tervei és munkái együttesen képesek hozzájárulni az épített örökség és az emlékezet körüli, nagyon is aktuális szakmai diskurushoz, képesek árnyalni és alakítani azt. A tanszék három stúdiójának egymást segítő, inspiráló és kontrolláló, szoros együttműködése pedig tovább gazdagíthatja a közösségi terek jövőjének, mint rendkívül tág közös halmaznak hazai kutatását.

A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

A cikk második része a BME Középülettervezési Tanszék Építészet és emlékezet Stúdiójának munkájához kapcsolódóan a szerző "A magyarországi téglagyárak építészeti öröksége" című DLA értekezését mutatja be.

Kronavetter Péter DLA

Szerk.: Winkler Márk, Nemes D. Nikolett

Hivatkozások

^[1] ESTERHÁZY, Péter: A Vereség. In: ESTERHÁZY, Péter: Az olvasó országa – Esszék, cikkek 2003-2016. Budapest: Magvető, 2018, 378.

^[2] HARRAP, Julia (szerk.): Neues Museum Berlin. Köln: Verlag der Buchhandlung Walther König, 2009, 88-89.

^[3] HEGYI, Ibolya – SCHULZ, Katalin (szerk.): Európa szövete – Web of Europe. Budapest: Dobrányi Ildikó Alapítvány, 2013.

^[4] HEIL, Axel – BREHM, Margrit – OHRT, Rorberto: Aby Warburg – Mnemosyne Bilderatlas. Karlsruhe: Zentrum für Kunst und Medien Karlsruhe, 2016.

^[5] ØSTBY, Hilde – ØSTBY, Ylva: Titokzatos memória – A felejtés és emlékezés könyve. Budapest: Park Könyvkiadó, 2020, 238-241.