Épülettervek/Lakóépület

Otthon, szikár keretek között – Az Építész Stúdió terve a szlovén NT6 pályázaton

2020.09.12. 23:35

A szlovén NT6 pályázat legfőbb urbanisztikai feladata a Novo Mesto városközpontjától utóbbi évtizedekben leszakadt városháza és az óváros összekapcsolása volt egy újonnan megépült lakóépülettel. Az Építész Stúdió megvételt nyert javaslata a beruházást két tömegre osztotta volna, mely koncepciót az építészek írásával mutatjuk be.

A két épülettömb közül a magasabb architektúrában (P+5) kapnának helyet a nagyobb alapterületű, exkluzív lakások, tágas átmeneti terekkel, kilátással a folyóra. Az alacsonyabb (P+3) tömegben a kisebb lakások közös átriumról nyílnak, mely a lakások közös nappalijaként válik közösségi térré, a tetőn pedig egy kert is rendelkezésre állna a közösség számára. A rendkívül zöld félsziget újabb telkét beépítve fontosnak tartjuk, hogy a lehető legtöbb zöld felületet adjuk vissza a városnak. Az alacsonyabb épület teteje így a magasabb épület értékesebb lakásaiból is kellemes kilátást nyújt. A három szintes átriumot a térrel nagyvonalú lépcső kapcsolja össze. Az átrium belső hangulatát az intenzív növényzet, fa falburkolatok és közösségi teraszok határozzák meg.

A két tömeget a felszín alatt kétszintes mélygarázs kapcsolja össze. A mélygarázs bejáratát a Na Loko irányából a rézsűbe süllyesztjük, közvetlenül az utcáról nyitva, így az új városi tér mentesül a nem kívánt autós forgalomtól, csak a szükséges gazdasági megközelítések maradnak. A pince szinten kapott helyet a hulladékkezelés, illetve a nagy alapterületű üzlethelyiség kiszolgáló és manipulációs terei is.

A földszinten az üzleti területek flexibilisek, melyet csak a lépcsőházak bejáratai szakítanak meg az épületek közötti átkötés irányában. Az alacsonyabb, nagyobb alapterületű tömb aljában akár egy összefüggő üzlethelyiség is kialakítható, mely a pinceszinten található kiszolgáló tereivel együtt több mint 1000 m2 összterületű. A magasabb tömeg a tér felé árkád sorral nyitja meg a kereskedelmi területeket, így védett előteret biztosít a bejáratok és esetleges teraszok számára.

A piactéren indokoltnak látjuk egy mobil fedett-nyitott térlefedés kialakítását, ami az átmeneti időszakban színesíti a térhasználatot. Az összecsukható napernyők karakteres elemei lehetnek a megujuló piactérnek és rendezvények, vásárok idején védett teret bizotosítanak. A tér belső területén kerültük az utcabútorok alkalmazását, hogy az a változatos használatot ne akadályozza. Városi bútorzatot a tér peremén a kontúron húzódó fák alatt helyeztünk el, itt találhatók a pihenést szolgáló padok, bicikli tárolók és egyéb térbútorok.



Az épületek felszín feletti teljes szétválasztásának erénye, amellett, hogy az épület tömegét jelentősen csökkenti, a városháza felé biztosított közvetlen vizuális, és akár gyalogos kapcsolat az újonnan kialakított piactérről. A közterületek és tájépítészet megfogalmazásakor egyszerűségre törekedtünk. Az épületek világos kubusait sötétebb burkolat, kiselemes hagyományos kockakő veszi körbe, ami az óváros jellemző térburkolata. Az újonnan kialakuló köztér hangulatának meghatározó eleme a folyó irányába kitárulkozó zöld folyosó, amelynek tetején tisztásként ül az új piactér.

Az új épületek külső váza a történeti városszövet világos homlokzati színeit viszi tovább. A szikár kereten belül az épület tömegeit, üvegfelületek és árnyékolók lazítják, a felső szintek felé egyre oldottabbá válva. A nyílászárók megelebb, barátságosabb fa szerkezettel készülnek. A lakások szempontjából hasznos parapeteket a keretbe illesztett növénykazetták adják, tovább oldva az egyszerű homlokzati struktúrát. Az eltolható perforált árnyékoló lemezek folyamatosan változó, játékos réteggel színesítik a házat.

Építész Stúdió

 

Szerk.: Pleskovics Viola