Nézőpontok/Vélemény
Az építészet mint erőforrás – Köllő Miklós és a Larix Stúdió folyamatosan megújuló épületeiről
2023.04.17. 17:26
Köllő Miklós építészete szorosan összekapcsolódik a székely kultúrtájjal és a helyi építészeti hagyománnyal, alkotásaiban és szemléletében is harmonikusan simul össze a kortárs építészeti gondolkodással. A Mies van de Rohe díjra is felterjesztett, számos román és magyar díjjal rendelkező építész a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának meghívására tart előadást Budapesten.
A székelyföldi kultúrtáj ugyan nem része a romániai UNESCO világörökségi térségeknek, de a falvakban még nagyszámban és összefüggő területeken megmaradt népi és egyházi építészeti örökség értékeit felismerve, annak megőrzésével és továbbírásával foglalkozik a rendszerváltás után egyre erősebben saját hangjára találó helyi kortárs építészet. A tájhoz és a településhez arányosan illeszkedő[1], a hagyományos építéstechnológiákhoz, szerkesztésmódhoz, anyaghasználathoz egy-két hozzáadott tartalommal létrejövő kortárs házak képesek a tradíciók folyamatos megújulását létrehozni a koncepciótól a részletképzésig, úgy, hogy a folyamat még a helyi mesterek számára is követhető. Bizonyos elvek mára kiforrottá váltak, így például a helyi kézműves mesterek alkalmazása tudatos döntés, ami az építészeti értéken túl a mesterségek életben tartására és a lokális gazdaság fenntartására irányuló társadalmi felelősségvállalás is. Ezt így fogalmazta meg Köllő Miklós:
"A Székelyföldön még létező kézművesség premodern állapotot tükröz. Ez a premodern van az időkapu egyik oldalán. Az időkapuba beugorva az a poszt-posztmodern világ van, amiben élünk, amiben megint felértékelődnek a kézműves mesterségek. Ez jól hasznosítható azzal a különbséggel, hogy most ezeket a mesterségeket nem kell újraéleszteni, hanem vannak, és tovább lehet őket vinni."[2]
Ez a szemlélet egyben ökologikus is, mert egy épület építése akkor jár a legkevesebb szeméttel, ha olyan anyagokat és technológiákat alkalmaznak, amelyek helyben vannak, ezzel életben tartják a helyi mesterségeket, ezáltal megőrzik a helyi kézműipart, valamint fenntartják a föld- és erdőművelésen alapuló életmódot is – vallja Köllő Miklós. Az általa jegyzett, Mies van der Rohe díjra jelölt csíkszentsimoni lovarda tetőszerkezete nélkülözi a nagyfesztávú épületek áthidalására szolgáló rétegelt ragasztott fatartók alkalmazását, helyette olyan fa pallókból álló ácsszerkezet, amelynek kivitelezését a helyi ácsmesterek is el tudták[3] készíteni.
Kiterjedt műemlékvédelmi munkásságával (templomok, régi házak[4] restaurálása és felújítása), a hagyományos közösségi épületek újjáélesztésével (vízimalom sorozat[5]), a többszáz éves erdélyi faépítészeti tradícióhoz kapcsolódó kortárs épületeivel és a székelyföldi kultúrtáj és településszövet tudományos kutatásával Köllő Miklós életműve a helyben található teljesség sokoldalú, elméleti és gyakorlati irányú megfogalmazására is kiterjed.
A hagyomány számára nem azt az utat jelenti, amelyen nagyapja járt, hanem azt az irányt, amelyre ma indulna el. Az általa képviselt ökoregionális szellemiségű építészetnek jelenleg nincs Székelyföldön intézményi háttere, de ettől függetlenül hatása jelentős. Épületeit és írásait a romániai szaksajtó folyamatosan figyeli, bemutatja. A tájidegen anyagokból és külföldi minták alapján épülő házak szabályozására pedig már érvénybe lépett a hasonló elveken alapuló székelyföldi építészeti útmutató, amelyet ő írt.[6] Szemlélete talán a saját háza kapcsán érthető meg leginkább, amely egy többgenerációs porta, egy régi ház felújítása és bővítése a mai életmód változó igényeinek megfelelően.
Az általa képviselt egyik központi gondolat, hogy székely értelmiség számára erkölcsi csőd új házat építeni, amikor rengeteg meglévő öreg ház megmenthető volna. Gyergyócsomafalva legrégebbi épületének restaurálása kapcsán fogalmazott így egy interjúban:
"Élet volt benne, nagyon jó élet, ami átgondolható a mának. Ezért szoktam mondani, hogy erdélyi értelmiséginek erkölcsi csőd teljesen új házba költözni, a régit kellene tovább gondolni, mert közösségi, érzelmi és más töltetek szempontjából amíg ez létezik, addig nem valahol vagyok a világban, hanem pontosan ott, ahova a kultúrám köt. Azt mondják, a boldogság kultúrafüggő. Akkor ennek a népi kultúrának a megőrzése, továbbgondolása végül is a boldogság keresését jelenti."[7]
Minden építész álma, írja Mesélem a házam[8] című könyve záró fejezetében, hogy kora legmodernebb technológiájával, a legmagasabb szinten dolgozhasson. Úgy tűnik, hogy a mai világban a hagyomány és az innováció külön utakon jár, de Köllő számára a járható út az, amikor az örökölt kézművesség és a modern technológia kéz a kézben tud működni. Ehhez szervesen kapcsolódik az általa használt "tradinnováció" fogalma is. Értelmezése szerint a hagyomány ugyanis állandó körforgásban lévő, folyamatosan változó dolog: ami ma innováció, az holnap tradíció.
A Kájoni János-díjas, Orbán Balázs-díjas, Ezüst ácsceruza díjas, Magyar Építőművészeti Akadémia Építőművészet díjas építész Köllő Miklós április 19-én, 5 órától tart előadását a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában a 25 éves jubileumi eseménysorozat keretében. Az esemény nyilvános.
Rab Sarolta, Somogyi Krisztina, Szilágyi Norbert
Szerk.: Hulesch Máté
[1] A gyergyócsomafalvi Bóbita Óvoda, Építészfórum, 2022
[2] https://www.youtube.com/watch?v=fTEOfqC5K_c
[3] KÖLLŐ Miklós: Fedeles lovarda - Átlátszó formagyakorlat, amely során egy viszonylag nagy tömeg kap helyet a székely kultúrtájban, METSZET, 2019
[4] Gyergyócsomafalvi tájház - egy öreg ház új élete, Építészfórum, 2022
[5] Az ivói vízifűrész margójára, Építészfórum, 2021
[6] Ghid de arhitectură pentru încadrare în specificul local, zona SECUIME, OAR (Romániai Építészek Rendje),
[7] https://www.youtube.com/watch?v=fTEOfqC5K_c
[8] Mesélem a házam – kortárs vidéki építészet, Csíkszereda, Honline Media Kft., 2018
