Az építészeti alkotások szerzői joga — És kinek mi köze hozzá?

„Az efféle ügyekben kevés a bírósági precedens, és a jogászok nem ismerik az építészeti mű mibenlétét és keletkezését. Az ügyben szerzett tapasztalataimat és kételyeimet adnám közre, mert a viták jogi fórumokon fognak nyugvópontra jutni.”
Kulcsár Attila építész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Építész Kamara elnökének írása

Az építészeti alkotás sajátszerűségét már régóta ismerjük, de a mostanában a Magyar Építész Kamarában etikai normák által is szabályozott szerzői jog védelmét nagyon sokféleképpen értelmezik, és egyre több problémát okoz a gyakorlatban. Én a Területi Kamaránk tagjai közötti feszültségek miatt beleástam magam építészként a témába, és kellően öreg is vagyok. Az ügyben szerzett tapasztalataimat és kételyeimet adnám közre, mert a viták jogi fórumokon fognak nyugvópontra jutni. De az efféle ügyekben kevés a bírósági precedens, és a jogászok nem ismerik az építészeti mű mibenlétét és keletkezését.

Ismétlés
A szerzői jogok a szellemi alkotásokat védik, illetve azok tárgyiasult formáját. Irodalmi alkotást asztalfiókban és könyv alakban; a képzőművészeti alkotásokat műteremben és magán- illetve köztulajdonban megvásárolt műalkotásként, szobák, kiállítótermek tereiben; zenei műveket kotta formájában, vagy sokszorosított hanganyagként, továbbá elhangzó slágerként és hangverseny-programként. A film-, rádiós, televíziós és fotóművészeti alkotások hasonló módon, és biztos igaz ez a koreográfiákra, színpadi művekre is. A legújabb kor terméke a szoftver, programként és felhasználva – és a kezdetek óta az építészeti alkotás, valamint egy idő óta szorosan hozzátartozóan annak terve.

A szerzői jogok a szerzőt a mű létrejöttétől haláláig illetve azt követően 70 évig illetik meg. A szerzői jogokat korábban a mi gyakorlatunkban a 9/1969 (XII.29) sz. MM törvény és annak a 4/1978 (XII.7.) sz. módosítása szabályozta. Most az 1999. évi LXXVI. törvény van hatályban. Nézzük meg, hogy hogyan működik ez az építészeti mű esetében.

Az építészeti mű keletkezése
Az építészeti mű vázlatterv, tanulmányterv, építési engedélyes terv és kiviteli terv formájában piacképes szellemi alkotás. Adott célú egyszeri felhasználásra építtetők vásárolják meg. Számos alkotás soha nem jut el a megvalósulásig, mert nem kapnak támogatást, eláll megépítésétől az építtető. Új helyszínen nem valósítható meg, olcsóbb, más tervet akar a megbízó, a terv elavul, ha sokáig nem építik meg a szabványok változása miatt stb.

A kamara etikai szabályzata szerint a tanulmányterv nem minősül szerzői műnek. Ez méltánytalan, mert egy jó koncepcióban minden benne van, a terv eszenciája, a végleges műalkotás csírája. Tanulmánytervre adnak akár milliárdokat a közbeszerzési pályázatok során, és attól kezdve a pénzfelhasználást ellenőrző állami szerv az eredeti gondolat műszaki tartalmát a tanulmánytervből készült előzetes költségvetés alapján számon kéri a megvalósulás során. A jelenlegi szabályozás szerint a létesítmények értékhatártól függően tervpályázattal és közbeszerzési versenyben, vagy egyszerűsített eljárásban jutnak a következő szerzői mű fázisába, építési engedélyezési terv, majd kiviteli terv formájában. A terv a felhasználási szerződés szerint az építtető tulajdonába kerül, aki átadja a kivitelezőnek. A kivitelező – versenyben vagy egyenes megbízással kapván a feladatot – egyedül vagy alvállalkozókkal megépíti. Létrejön a szerzői jogvédelemben részesülő építészeti mű. Az elkészült mű 70 évig jogi, azon túl pedig társadalmi, kulturális értékvédelemben részesül oltalomban, amelynek fokozatai vannak: települési-helyi védelem, műemlékvédelem, világörökségi védelem.

Mi az építészeti műben a szerzői jogok tartalma
A személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok

A személyhez fűződő jogok: a nyilvánossá tétel, a név feltüntetésének joga, a mű egységének védelme, ebből következik, hogy a szerző kizárólagos joga a mű megváltoztatása, átdolgozása, illetve ennek engedélyeztetése.

A vagyoni jogok: a mű felhasználása; épület esetében a terv szerinti megépítés; többszörözés: típustervként, illetve szelettervként, szerkezeti rendszerként (többször megépítés); átdolgozás (átépítés, korszerűsítés, például akadálymentesítés); funkcióváltozás (például lakóházból orvosi rendelő, ipari csarnokból diszkóklub, almatárolóból varroda); bővítés (például iskolához négy további tanterem, nagyobb tornaterem); ráépítés (például lakóházra tetőráépítéssel újabb lakások); toldás, folytatás (például annak idején meg nem valósult uszoda helyett új uszoda a mai szabványok szerint egy iskolához).

Egy tervező és egy épület életében 70 év során sok minden történhet és történik is. Egy efféle hosszú hatályú jog prejudikálhat a létrejöttekor nem ismert helyzeteket? Nem hinném. Az 1999 óta érvényes törvény már ismerte a rendszerváltás során létrejött körülményeket, és ebben a jogi környezetben próbál szabályozni. Vajon az előtte levő években, például egy 1969-ben szerzett jog ma – 40 év múlva is érvényes?

A nagyvállalati rendszerben született tervek
A tervek akkor tervezőirodákban születtek. Ezek minisztériumi és megyei tanácsi alapításúak voltak. A tervezők alkalmazottként, munkaköri kötelességben hoztak létre építészeti műveket, amelyeket hasonló alapítású állami építőipari szervezetek megépítettek. Létrejött az építészeti alkotás.

A szerzői jogi védelem nem függ a mennyiségi, minőségi és esztétikai jellemzőktől. Mégis fontos kritérium a mű egyedisége, eredeti volta. Így nem lehetnek talán védettek a típustervek szerint megvalósuló lakótelepek, mezőgazdasági és ipari épületek, típusiskolák, rendelők, gátőrházak.

A terveket vidéken a 100-150 fős kis tervező vállalatoknál technikus tervezők, mezei építészek, okleveles építészmérnökök tervezték, a fővárosban, nagyobb irodákban építőművészek – sokan Ybl-díjasok és jó páran Kossuth-díjasok – készítették.

Valamennyien munkaköri kötelességként, munkájukat munkabérrel, prémiummal osztalékkal kifizetve. A munkaköri leírásokban, munkaszerződésekben ekkor még nem szerepelt az, hogy ezzel a munkáltató a szerzői jogok vagyoni jogait is megvásárolta, mert az építészetben a szerzői jog eme részének nem volt piaci értéke. Néha készültek tervek társadalmi munkában, de azt is a munkáltató ajánlotta fel, és élvezte hasznát.

Ma azt mondja a visszautaló jogértelmezés, hogy a munkabérrel a személyhez fűződő jogokat is megvásárolta a munkáltató. Ez nem állja meg a helyét, mert a kiemelkedő építészeti alkotásokért és munkásságokért az Ybl-díjat, Kossuth-díjat, és az egyéb szakmai elismeréseket nem a munkáltatók kaptak, hanem az építészeti alkotások és az alkotó építészek. Ha ez így igaz, akkor a kevésbé reflektorfénybe került, de mindig egyedi alkotások esetében is érvényes e kiinduló megfontolás.

Új helyzet keletkezett a tervező vállalatoknál és szervezeteknél, amikor 1986-ban a szakmai végzettséghez kötötték a rendeletek a tervezői jogosultságot, és egy cég attól kezdve csak azt tervezhetett, amire az alkalmazottai jogosítványt kaptak. Itt manifesztálódott egyértelműen a vállalatokon belül is a személyhez fűződő jog. Sokan attól kezdve csak a jogosult felügyelete mellett dolgozhattak, azok ellenjegyzésével. Ettől kezdve értelmezhető, hogy az irányító tervezőként, műteremvezetőként, szakosztályvezetőként, meósként és főmérnökként aláírt terv munkaköri kötelesség volt, a magasabb munkabér ellenszolgáltatása. De az alkalmazottként végzett tervezői munka bére is két elemből állt: az el nem idegeníthető alanyi jog alapján, és a terv felhasználásából, eladásából származó, a vállalatot illető hányad szerint.

A kivitelezés
A kivitelezés az építészeti mű, a ház létrehozása adott technológiai folyamat szerint, amit maga a terv rögzít. A szerzői jogok védelmét a terv megvalósítása során az építésvezető, a műszaki ellenőr veszi át. A tervező – mint leggyengébb láncszem – tervezési művezetéssel ellenőrizheti a mű születését.

Jó esetben a terv maradéktalanul megépül, rossz esetben – elfogyott a pénz, szélhámos volt a kivitelező, gyenge a műszaki ellenőr stb. – az eredeti tervre rá sem lehet ismerni, de használatba vételi engedélyt kapott, mert ezt kívánta a közösségi érdek és az építész nyavalygása senkit nem érdekelt. Egy épület maradéktalan megvalósítása esetén szerintem szerzőtárs lehet az építésvezető, művezető. Mint ahogy hitelrontásért, szerzői jogok megsértéséért kártérítésre is kötelezhető a kontár kivitelező.

Szerző büszkeség
Az eredeti szerző legtöbbször nem büszke a házára, nem vállalja, nem akarja feltüntetni annak falán, hogy ő tervezte – vagyis nem érvényesíti személyhez fűződő jogait. Sem a vállalat, sem az építész. Mindenki egy ujján meg tudja számolni, hány házon vannak feltüntetve a tervezők.

Mert az építészeti alkotás miközben maradandó, múlandó is. A maradandók településeink ékkövei, tartós minőséget képviselnek, meghatározó városképi jelentőséggel bírnak. Helyhez kötődéseink mementói. És vannak házak, amelyek már elkészültükkor sem képviseltek egyediséget, kommersz megoldások voltak, amelyeknek hamar divatja múlik, szellemiségük, anyaghasználatuk elavul. Hát ezért fél a tervező kiírni a nevét, ezt rábízza az utókorra, ha az épület már túlélte az utókor kritikáját, és kiérdemelte a jövő elismerését is

De addig a frissen átadott építészeti mű beázhat, megsüllyedhet, lerohadhat, és sokszor teleaggatják kültéri klímával, reklámokkal. Vagyis gond van vele. Perelik az építtetők, lakók, szomszédok. A bírósági ítélet a felelősséget szétkeni a kivitelezőre, alvállalkozóira, az üzemeltetőre és gyakran a tervezőre is. Jönnek a kártérítések, csődök, felszámolások. Néha nem jó a szerzői jogok tulajdonosának lenni.

Privatizációs idők
Amikor a nagyvállalatok átalakultak, a többség nem akart jogutódként egy esetleges csődtömeg gazdája maradni. Ezért van ma Magyarországon olyan kevés jogutód vállalat, gazdasági társaság: meg akartak szabadulni a múltból öröklött felelősségtől, a fenyegető perektől. Nem kellett nekik, csak a székház, az autók és a kapcsolatok.

Hogy közben a negyven éven át tervezett épületek szerzői jogainak tulajdonosai is lehetnek, az nem motivált akkor senkit. A tervező irodák tervtárai azért kerültek szemétbe sok helyen, mert a szerzői jogoknak akkor nem volt piaci értéke.

A privatizáció idején készült vagyonátadási mérlegekben meg kellene nézni, ki vásárolta meg a jogutód kft.-knél a szerzői jogok vagyoni részét, és milyen összeggel. Ha gondolt is rá valaki, nem forintosította, hogy olcsóbb legyen a kifizetendő tulajdonrész. Vagy benne sem volt a mérlegben, mert azok a jogok a személyhez fűződnek, azoknál, akik ottmaradtak a cégnél, vagy magukkal vitték azok, akik a cégtől korábban kiléptek, vagy elbocsátásra kerültek.

Sok átalakult céget a minőségi építészei és tervezői hagyták el, akik nevükkel, kapcsolataikkal, referenciáikkal remélhették, hogy egy újabb szervezetben egyedül is boldogulnak. A jogutód szervezetek – tisztelet a kivételnek – csak halvány utánzatai a korábbi nagyvállalatnak, sokszor nem szakmai, hanem szociális alapon szerveződtek össze. A vezetők aztán néhány év alatt megvásárolták tulajdonrészeiket, és most egy-egy személy jelentős befolyással bíró tulajdonát képezik. Olyanokét, akik esetleg nem is építészek, hanem jogászok, közgazdászok, üzletemberek. A jogutód vállalat lehet egy stróman cég is, de semmiképpen nem egyenértékű az eredeti szervezettel.

A senki földje
És mi van az olyan házakkal és tervekkel, amelyek jogutód nélkül megszűnt tervező szervezetnél születtek. Ha a cégé volt a vagyoni jog, akkor a ház ma szabad préda? És ha a bérrel megvették a tervező építész gondolatait, a felszámolt vállalat vagyoni jogai nem szállhatnak vissza a túlélő eredeti tervezőre? Biztosan nem, de jól van ez így? Vagy ez az a csúnya anyagiaktól mentes ideális helyzet, amelyről az etikai szabályzat szól – két építész plátói megegyezésének színtere.

Termőre fordult szerzői jogok
Ma viszont a jogutód kft.-k, bt.-k, vállalatok – az új jogszabályi környezetben – kaszálni igyekeznek. Ha ők a szerzői jogok birtokosai, minden általuk tervezett épületen történő változtatás csak az ő közreműködésükkel készülhet el, vagy az ő megvásárolt hozzájárulásukkal. Miért nem kötelező a megállapodásokba bevonni az eredeti építészt – ha még praktizál –, aki számára a mű nem csak üzlet? A vagyoni jogok birtokosának legyen kötelező a személyi jogok tulajdonosát bevonni az áttervezésbe. A személyhez fűződő jognak nem lehet csupán annyi súlya, hogy azt is mondhatja a szakma nagy öregje: „most már nem vállalom ezt az épületet, mert úgy elbarmoltátok”. A Magyar Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Szabályzata az eredeti szerző felkutatását és hozzájárulásának megszerzését írja elő tagjai részére. Aki ezt elmulasztja, etikai vétséget követ el, csakhogy ez idegen területen, új megrendelő, tulajdonos és használó esetén nem olyan egyszerű. Ha véletlenül talál az aktuális gondnok egy eredeti, gyűrött tervet, nem lehet megtudni belőle, hogy megvan-e még a cég, van-e jogutódja, és hol, milyen néven. Elindul a nulláról: felméri, feltárja, úgy is minden elavult, átépítésre kerül.

Az eredeti szerző
A fenti eszmefuttatás fényében ki az eredeti szerző, ki illetékes a kérelemre és az engedély megadására? Egyáltalán mi köze az Építész Kamarának az ilyen ügyekhez, ahol egy jogutód cég próbálja a jogait érvényesíteni egy tulajdonossal vagy az önkormányzatokkal szemben. Vagy egy újonnan alakult kft. a másik kft.-vel szemben. Ha az anyagi jogok az eredeti tervezőt alkalmazó cégeknél maradnak, az áttervezés és a megváltoztatni engedés ellenszolgáltatása a tervezőirodák közötti alku kérdése. A tervezőirodák pedig egyelőre nem tagjai az Építész Kamarának. Vagyis a jelenlegi jogszabályok szerint a kamara etikai bizottsága csak egyéni vállalkozó építészek vitájában tehet igazságot, más esetekben a polgári bíróság dönt a vitás kérdésekben.

A pénz az anyagi jogokban van
Az alapkérdés az, hogy mennyiért tervezi meg az átalakítást az eredeti tervező jogutód kft.-je, – vagy ha nem veszik igénybe, mennyiért mond le róla, és engedi az áttervezést egy másik cégnek, akár a valamikori tervező új cégének.

Nincs kialakult gyakorlata ennek. Ha érvényes volna a kamarai díjszabás, akkor annak valamilyen hányada lehetne a hozzájárulás megadásának ellenértéke. Ha nincs érvényben, akkor valamilyen helyben szokásos, szerződésben érvényesített díjszabás – mondjuk az építési engedélyes tervkészítés ellenértéken valahányad része, hiszen ebben a tervfázisban fogalmazódik meg a ház egyedisége, koncepciója. Ez persze nem lehet olyan zsaroló jellegű, hogy a tervezési díjat olyan magasra tornázza, hogy meghiúsuljon a beruházás, vagy hogy csak az eredeti szerző cége lehessen a nyerő.

Az eredeti tervező szervezetnek a lemondáson és konzultációs felügyeleten túl mindenki számára hasznos szolgáltatása is lehet az eredeti tervek másolatainak átadása. Ami – amíg egy felmérést, egy alapfeltárást, egy gerenda vagy pillér szerkezeti átvilágításának költségeit nem haladja meg – kollegiális segítség, piaci értéken, ezt többszörösen meghaladva viszont etikátlan gesztus. Ezekben a kérdésekben kellene Építész Kamarának állásfoglalást hoznia, ha a kérdés két építészre tartozik, és megegyezésben is eldönthető, de a bírósági szakértők számára is jó támpont lenne egy állásfoglalás, ha a díjszabást nem szabad alkalmazni.

Mifelénk, „vad-keleten”
Vannak cégek, melyek fénykorukban bizonyos középület-típusokat az egész országban megterveztek, és a jogutód kft.-ben ma is egzisztálnak. Vannak kisebb, megyei jogutód tervező irodák, melyek megyéjükben 100–500 kisebb középületet, lakóházat terveztek a hatvanas évektől 1990-ig. Ezeket azóta toldják, bővítik, ráépítenek, foltozgatják pár évente, és még vagy harminc évig.

A szerzői jogok különféle értelmezése jó esélyeket teremt számukra, hogy visszaéljenek helyzetükkel. Ennek szabályozására kellene az Építész Kamara segítsége vagy iránymutatása, mert mindkét oldalon építészek dolgoznak, kamarai tagok, elfedve cégekkel, ügyvezetőkkel, jogi képviselőkkel, mert az építtetők pályázati kényszerben, közbeszerzési eljárások terminusai között keresik a beruházásokhoz vezető megoldásokat, építészeket jogászok nélkül.

Kulcsár Attila DLA
Nyíregyháza