Pályázatok/Magyar

Az év építészeti fotója

2013.07.08. 11:04

A Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Építész Kamara az Építészeti Fotográfusok Nyílt Társasága szakmai közreműködésével 2013-ban is meghirdeti “Az év építészeti fotója“ pályázatot, immáron másodszor, amely mindenki számára nyitott, amennyiben a beküldött munkája megfelel a kiírás feltételeinek.

A pályázat mindenkori célja a magyarországi épített értékek népszerűsítése, a magyar építészet magas színvonalú bemutatása.

A részvétel feltételei

A pályaműnek 2012. 09. 15-e után készített, vagy a sajtóban ezen dátum után publikált fotónak kell lennie.

Egy pályázó maximálisan 5 db, egyedi képet küldhet, amely lehet Magyarország határain belüli, bárki által tervezett, vagy határainkon kívüli, de magyar építész által tervezett épület.

A Bíráló Bizottság

Elnöke: Sáros László György DLA építész, a MÉSZ elnöke
Tagjai: Szegő György DLA építész, a MÉ főszerkesztője
Dévényi Tamás DLA építész a MÉK delegáltja

A pályázat kurátora: Szentiváni János
Titkára: Borsos András
Informatikusa: Simon Nándor

Technikai követelmények

A kép készülhet digitális, avagy bármely analóg technikával, ekkor azonban a képet digitalizálni kell.

A benyújtás módja, határideje

A benyújtás módja egylépcsős. 

Az alábbi link segítségével lehet regisztrálni és feltölteni a képeket.

Ezt a felületet a Interlogy LLC. (technikai kapcsolatartó: Simon Nándor) biztosítja a MÉSZ megbízásából.

A pályázáshoz minimum 7087 x 4711 pixel felbontású, maximális jpg. tömörítésben elmentett állományt kell feltölteni a pályázati felületre, amelyen két állomány feltöltésére van lehetőség. Több kép esetén kérjük a képeket ZIP formátumba tömörítve töltsék fel, maximum két állományra bontva.

Minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es kamerával készüljön, szkennelt állomány esetében a hosszabbik oldal érje el az 50 cm -t, 360 dpi. felbontás mellett.

Amennyiben a Zsűri úgy ítéli meg, kérhet a fentiektől eltérő felbontású, vagy jpg. tömörítésű képet is a pályázóktól.

A képek benyújtásának (a képek feltöltésének) határideje: 2013. 09. 22. vasárnap, 24 óra.

A kiállítandó képek alkotóit e-mailben értesítjük az eredményről: 2013. 10. 06.-ig- ig.

A megnyitó helye és ideje: Magyar Építészek Háza, Budapest, VIII. ker., Ötpacsirta utca 2. Kós Károly terem. 2013. 10. 21. 17 óra

A pályázat díjazása

A Zsűri egy díjat ítél oda, melynek értéke 100.000.- Ft, azaz százezer forint.

A döntőbe jutott, kiállításra kerülő képek nagyítását a kiíró vállalja.

A nyertes, és a kiállítás anyagába választott alkotások a Magyar Építészek Háza Kós Károly termében lesznek láthatóak 2013. 10. 21- től, 2013. 11. 02-ig.

A pályázat jogi háttere

Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja. A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázata érvénytelen.

A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az, a saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot, valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.

A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban, minden esetben jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására, de minden esetben a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá jogosult díjmentesen használni az alkotást, a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyv alakban, illetve elektronikus formában térítésmentesen megjelentesse, és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja. A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.
A határidő lejárta után beérkezett pályamunkákat, a kiírónak nem áll módjában befogadni.