A VI. Országos Főépítészi Konferencia egyik záróeseménye az "ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ" átadása volt. A díjat először a tavalyi nagykanizsai találkozón Szilágyi István életműdíjként és Zábránszkyné Pap Klára, a Fôépítészi Titkárság vezetője, főépítészi tevékenységéért és a főépítészetért végzett munkájáért vehette át.
Gyula Város jóvoltából a díjat idén is kiosztották. Számos rangos ajánlás alapján az Országos Főépítészi Kollégium L. Szabó Tünde, Ybl-díjas építészt, Somogy megye főépítészét, a műemlékvédelem, az arculatformálás, a népi értékvédelem és a főépítészi hálózat bővítésének területén végzett kiváló munkájáért életműdíjjal jutalmazta.
Philipp Frigyest, Vác főépítészét a lakossággal kialakított harmonikus kapcsolatért, a főépítészi hálózatért tett erőfeszítéseiért és kiváló főépítészi tevékenységéért illette elismerés.
Az esemény után a díjazottakkal beszélgettünk.
ÉF: Az átadáskor elhangzott, hogy a díj különösen értékes az Ön számára, hiszen Gyula nem csak a konferencia helyszínét jelenti Önnek, hanem szülővárosa is. Számított-e az elismerésre?
L.Sz.T.: Nagyon meghatódtam. Azt hiszem, ezt az elhangzottak után meg lehet érteni. Váratlanul ért ez a díj. Fel sem merült bennem, hogy 15 éves megyei főépítészi tevékenységem után ilyen meglepetésben lesz részem. Az időzítés azonban jól sikerült: családi okok miatt év végén nyugdíjba kell mennem. Nagyon fontos volt számomra, hogy a szakma megítélte ezt a díjat, mert ez is jelzi, az építészek figyelnek egymásra. Én is nyomon követem kollégáim tevékenységét, s nagyon sokat tanulok tőlük. Vannak közöttük példamutató és nagyon karizmatikus egyéniségek, és azt gondolom, hogy a munkámban az ő lelkesedésük, odaadásuk is tükröződik.
ÉF: Hogyan lett főépítész?
L.Sz.T.: 18 évig építésztervezőként dolgoztam. Mint műemlékes tervező - úgy érzem - sikeres voltam, hiszen olyan épületek létrehozásánál működtem közre, mint a Szennai Falumúzeum, amiért 1982-ben Ybl-díjat kaptam, vagy a somogyvári Bencés Apátság műemléki helyreállítása és a badacsonyi Szegedi Róza Ház. A szakma talán nem is értette, hogy miért váltam meg a tervezőasztaltól Ybl-díjas építészként egy teljesen más terület, a közigazgatás kedvéért. Mindezt ráadásul nőként. Somogy megyében 235 település van, amely nagyon nagy szám, s kevés a főépítész. Ma 23 helységben működik 10 építész kolléga. Ez azt is jelenti, hogy nagyon sok hárul szakmai szempontból a megyei főépítészre. Visszatekintve úgy látom, hogy mind a megyei önkormányzatok, akkor még tanácsok részéről, mind pedig részemről közös együttdolgozás, együttgondolkozás alakult ki, s becsülete lett a szakmának, s ilymódon sikerült ráirányítani a figyelmet a települések értékeire. Tudomásom szerint az országban nincs más megyei önkormányzatnak olyan közgyűlési bizottsága, mint nálunk, amelyet környezetvédelmi és műemléki bizottságnak hívnak, és éves kerettel rendelkezik a kistelepülések műemléki és helyi épületeinek támogatására. Somogy megye idén létrehozott egy 10 millió forintos alapot is, amelyből a települések tudják biztosítani a pályázatokhoz szükséges önerőt. A megye ezen kívül támogatta azt a 15 éves szakmai tevékenységet, amely során fölmérettük az összes nem védett kastélyt, ami szám szerint 116 - a védettek száma csak 56 -, és fölmérettük az összes majort és magtárat. Így összeállt egy műemléki tervtár közel 400 dokumentációval, amit egyetemi hallgatóknak és oktatóknak rendelkezésére bocsátunk, valamint van egy terület- és településrendezési tervtárunk is, ahol valamennyi település érvényes rendezési terve megtalálható. Saját gyűjtésem alapján 4000-re tehető a megyében azon objektumok száma, amelyek helyi védelemre érdemesek, miközben 540 a hivatalosan védett műemlék. Ez egy óriási felelősség az önkormányzatok számára, és a szakmának feltétlenül segítenie kell. Ezért is vagyok büszke az elmúlt években kapott két nemzetközi díjra: Somogydöröcske egyetlen utcájával 1998-ban elnyerte az Európai Falufelújítás Díját, valamint Szólád a löszpincék védelméért két évvel ezelőtt Henry Ford Díjat nyert.
ÉF: A visszavonulás mennyiben jelent majd szakítást a szakmával?
L.Sz.T.: Ez kényszerű lépés, de meg fogom találni a módját, hogy a nyugdíjba vonulás ne jelentsen szakítást. Akár úgy, hogy folytatom a korábban abbahagyott tervezési tevékenységet, akár pedig műemlék-helyreállítási tervek készítésével. Úgy hiszem, hogy ez a díj további lendületet ad, hiszen ismételten érzem a szakma támogatását és szeretetét.
ÉF: Ha jól hallottam, Philipp Frigyessel kölcsönösen megállapították, hogy egymás példaképei.
L.Sz.T.: Igen, Philipp Fricit mindenféle szempontból: mint kollégiumi szaktársamat, mint váci főépítészt, mint építészt nagyon jó szakembernek tartom. Örültem neki, hogy ő is hasonlókat mondott, holott teljesen más korosztályba tartozik, és egy városi főépítésznek más feladata van, mint egy megyei főépítésznek. Ô a városát szívügyének tartja. Vácott volt az első konferencia is, amit tulajdonképpen valamennyi összejövetelünk próbál hangulatában követni, de pontosan az a szép, hogy ahány helyszín, annyiféle az összhatás. Ebben a gyulai találkozóban az a szép, hogy gyulai tudott lenni.
ÉF: Milyen érzés az Év Főépítészének lenni? Számított-e erre?
P.F.: Nem, egyáltalán nem. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy a szakma ítélete szerint méltó vagyok egy ilyen díj átvételére. Jelzések persze voltak, de ez már a személyes része. Egy kedves kollégám azt mondta, hogy mára öltözzek fel tisztességesen.
ÉF: És milyen érzés L.Szabó Tündével egy időben megkapni a díjat?
P.F.: Ő az egyik példaképem. Zábránszkyné Pap Klárának pedig azt köszönhetem, hogy elkezdtem ezt a munkát. Nevek sokasága tódul most a fejembe, gondolok itt Glett Gáborra, Gömöry Jánosra, Berényi Andrásra, és a szakma sok más meghatározó személyiségére.
ÉF: Jelent-e változást ez a díj szakmai életében?
P.F.: Azt vallom, hogy a főépítész a település, a megye élő lelkiismerete: egyfajta tükör. Ezt a tükör-szerepet a világ sajnos nem nagyon szereti, mert kínos a szembesülés. Ez nem aktuálpolitika, ugyanakkor az építészet mindig kifejez egy adott kort, s visszatükrözi a változó politikai világot. Ha ezt górcső alá vesszük, elég nehezen található meg benne az építész szerepe. Kétségtelen tény, hogy egy díj nemcsak elismer valamit, hanem kötelez is. Éppen ezért szeretném megmérettetni magam ezen túlmenően is ebben az évben: egy ezred eleji látleletet szeretnék Vácról elkészíttetni neves kollegáim közreműködésével.
ÉF: Mennyire tartja eredményesnek ezt a konferenciát?
P.F.: Mindenképp eredményes volt a találkozás. Azt gondolom, hogy Gyula Városa erején felül teljesített, hallatlan profi módon szervezte meg mind szakmailag, mind pedig emberileg ezt a konferenciát. Vácott, amikor az első összejövetel volt, arra törekedtem, hogy valami maradandó emléket adjak. Itt visszaköszönt ez a törekvés. Annyi finom gesztust, kedvességet, mosolyt kaptam, hogy egy életre szívembe zártam ezt a várost.
Csordás Izabella