Közélet, hírek

Az idei Hauszmann-díjazottak

2015.09.29. 10:09

A BME Építészmérnöki Kara idén is meghirdette a Hauszmann-díjat hallgatói körében. Az idén beérkezett 47 jelölés közül öten vehették át diplomatervükért a díjat: Csík Zsolt, Kovács Károly Lehel, Szögi Tamás, Tóth Balázs és Visy Bálint László

Az Építészmérnöki Kar dékánja 2003-ban saját diplomadíjat alapított, melyet egykori építész professzoráról Hauszmann Alajos nevezett el. A díjért azok a fiatal építészek versenyezhetnek, akik diplomatervüket az adott tárgyévben sikeresen védték meg a Műegyetemen. 

Az évek során a Hauszmann-díj igen rangos elismeréssé vált, nagy megbecsülést váltott ki az építész hallgatók körében és értékes szakmai trófeaként tartja számon az építésztársadalom is.

A díj mindenek előtt a hallgatók egyetemi éveik alatt nyújtott szellemi teljesítményének elismerése. Személyes siker, ami mögött rengeteg munka és kitartás húzódik, de ami mögött sok-sok szülői, baráti, tanári támogatás is áll. Köszönet ezért a munkáért. Külön köszönet illeti mindazokat, akik vállalták a jelöléssel együttjáró fáradozást, akik bizalmukkal megtisztelték a zsűrit, diplomaterveik színvonalával emelték a díj tekintélyét.

A díjra 2015-ben 47 jelölés érkezett, közülük választotta ki egy jeles építész személyiségekből álló testület a díjazottakat. A zsűri tagjai idén Csomay Zsófia, Czigány Tamás és U. Nagy Gábor Ybl-díjas építészek voltak.

Kiemelkedő színvonalú diplomatervük elismeréseként 2015-ben Hauszmann-díjat kaptak:

Csík Zsolt A békésszentandrási katolikus temető
Kovács Károly Lehel Mozgás-tér, Székelyudvarhely
Szögi Tamás Hági Kert - Alternatív színház, Szeged
Tóth Balázs Művészetek Háza, az irsai zsinagóga hasznosítása
Visy Bálint László Családi borászat


Balázs Mihály
építész, egyetemi tanár

a Hauszmann-díj kurátora