Emberek/Portré

„Az ízlés a szépség használatának ismerete” – New Generations: Architecture Uncomfortable Workshop

2020.09.30. 08:01

A páneurópai építészeti platform, a New Generations együttműködésével kéthetente bemutatjuk a 2021-es Velencei Építészeti Biennále Magyar pavilonjában kiállító 12 építészeti praxist. Ezúttal a Ghyczy Dénes Emil, Szederkényi Lukács és Zsoldos Anna által működtetett Architecture Uncomfortable Workshoptól kapunk címsorokba foglalt önjellemzést.

1. Az első lépések: pályázati ötletek újrahasznosítása kisléptékű projektekben

Az egyetemi tanulmányaink alatt és az azt követő időszakban sok pályázaton vettünk részt – de nagyon zavart minket, hogy ebből semmi sem valósul még, még akkor sem, ha megvételt nyertünk. Aztán lehetőségünk nyílt arra, hogy együtt dolgozzunk egy asztalossal a műhelyében. Innen jött az ötlet arra, hogy valósággá formáljuk a gondolatainkat. Így bizonyos pályázati felvetéseinket kisléptékű bútorokká dolgoztuk át – például a „gyapjúházból", amit eredetileg a Warming Hut pályázatra terveztünk, így lett a „gyapjúszék." Terveztünk más koncept-tárgyakat is, például a hulladékmentes rönkszéket vagy a színezett lámpát, amelyek aztán komoly érdeklődést keltettek a nemzetközi sajtóban. Végül ezekből a publikációkból lett több munkánk, belsőépítészeti megbízások, de lakóház-tervezések is. 

2. Egy említésre méltó történet: Szabadságot hibázással

Jól emlékszünk arra az esetre, még diákkorunkban, amikor betonfalakat építettünk a kertünkben, de nem rögzítettük elég jól a zsaluzatot, és a falak szabálytalanná váltak az eredetileg tervezett, keskeny, szabályos formához képest. A legtöbben erre azt mondták, elszúrtuk, de mi arra jutottunk, hogy felfedeztünk egy új eszközt. Mi van, ha az építés folyamatában több szabadságot hagyunk, hogy újszerű szépségek jöhessenek létre?

3. A napi/heti rutin

Minden nap más. 

4. Stúdiótér: kísérletezés makettekkel

A stúdiónk egy hajdani családi ház pincéjében, és mi használjuk a ház kertjét is, úgyhogy a tervezési munka és az alkotás folyamata között közvetlen kapcsolat van. Kapcsolatba kerülünk anyagokkal, újra tudjuk gondolni a munkákat, felhasználni a maradékokat – a betonelemeink például a kiöntött maradék betonból készültek. Ezek a kísérletek a tervezési folyamatra is komoly hatással vannak. 

5. Remények vs valóság: „Mit jelent az ízlés és a szépség?"

Az elmúlt években néhány családi ház esetében, amiken dolgoztunk, konfliktusba kerültünk a helyi főépítésszel. A tervek megfeleltek ugyan a helyi építési szabályzatnak és előírásoknak, sőt, a megbízó elvárásait is kielégítették, de a főépítész mégis azt mondta: gondoljuk újra a házat, mert neki nem tetszik. Elég sokat küzdöttünk ezekkel a szerencsétlen helyzetekkel, és közben azon kezdtünk gondolkodni: mit jelent, hogy valami tetszik, mit jelent az ízlés, mit jelent a szépség? Végül arra jutottunk: Az ízlés a szépség használatának ismerete.