Az olasz reneszánsz Török Intézete az Andrássy úton
Ha az ember az Andrássy út 60. környékén jár, nem feltétlen veszi észre, hogy a szomszéd épület ad otthont a Yunus Emre Török Kulturális Intézetnek immáron hat éve. Az út tele van pompás palotákkal, amelyek nemcsak külső megjelenésükben figyelemre méltóak, de sokszor történetük is megdöbbentő. Ez éppen volt már dúsgazdag szitagyáros, az ÁVÓ és a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona.
Az Andrássy út 62. alatt álló háromemeletes polgári ház neoreneszánsz stílusban épült, az építész, Ján Nepomuk Bobula, magyar nevén Bobula János saját maga és családja számára tervezte. A munkálatok 1882-ben kezdődtek. A szlovákiai születésű építész Budapesten a Műszaki Egyetemen szerezte diplomáját, jelentős közéleti szereplő, elismert építész volt. Terézvárosi lakosként létrehozta a Terézvárosi Klubot, a haladó gondolkodású iparosok és kereskedelmi értelmiségiek platformját.
Bobulát a közügyekben való aktív részvétele miatt Terézváros képviselőnek választotta. Középületei közül érdemes megemlíteni a Trefort és a Madách Gimnáziumot. Fontos szerepet játszott a Tisztviselőtelep felépítésében, ő volt a projekt vezetője, építési vállalkozója. Életének utolsó munkájaként a Parlament építésében állami felügyelőként vett részt, azonban 1903-ban bekövetkezett halála miatt nem láthatta a teljes pompájában elkészült országházat.
A Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóirat 1904-ben megjelent egyik száma így emlékezik meg a tervezőről: „Nobilis ízlésű, képzett tudású építész volt, dolgos, agilis ember. Neve összefügg az új Budapest épülésével. A mai szabad törekvések harcosai, az új renaissance-folyamat hívői, a magyar stílus zászlóvivői talán ezt mondhatják rá: a tegnap embere volt. Igen, azé a tegnapé, mely még frissiben itt áll a hátunk mögött, melynek lehetnek téves szempontjai, mik előttünk, a Hátai előretörekvők szemében túlhaladottak. De vannak erényei is és ezek igazi erények. Az élet a változásban van s csak annak van igazi, aki halad. Úgy van jól, ha lelkesen, feltűrt ingújjal körülkapáljuk a magyar stílus májusi fáját. Ám, ha visszapillantunk, ne ítéljük el, ne tagadjuk le a munkás tegnapot.”
A saját lakóházának szánt épület 1883-ban készült el. Amikor a palota megépült, a sajtó sokat foglalkozott az impozáns épülettel, az Andrássy út egyik legjelentősebb remekművét látta benne. A házról a Pester Llyod így írt:
"Olasz reneszánsz stílusú, egy loggiával, a rizalit kőfigura díszítésű, a loggiát Lotz freskó ékesíti. A széles kapun belépve az előtérbe, a boltívek közét Lotz freskói díszítik: a munka, -takarékosság, -házi béke, - vendégség, -jólét, -humor, -évszakok és hírlapírás. A lámpák és ablakok művészi maratott üvegből készültek. A nyitott udvarban virágládák és egy szökőkút biztosítja a jó levegőt és fényt. Az egész ház nyugalmat sugároz, Bobula építész úr palotája méltóképp emeli az út képét."
Bobula korának legjobb magyar és itáliai képzőművészeit és mesterembereit foglalkoztatta palotája építésénél. Az eredeti falfestmények, falburkolatok, maratott ablaküvegek, ajtó- és ablaktokok nagy része túlélte az idő múlását, de arról kevesen tudnak, hogy a második emelet egy oszmán-török hangulatú kávézónak ad otthont. A 2000 négyzetméteres épület első emeleten található tárgyaló, amely egykor ebédlő volt, még őrzi az eredeti faburkolatot. A szomszédos helyiség a Török Kulturális Intézet titkárságának ad helyet, egykor a család nappalija volt. Leírásokból tudjuk, hogy a mennyezetet eredetileg Lotz Károly freskói díszítették, de elpusztultak, és az 1912 és 1938 között lezajlott átalakítások során Tardos-Krenner Viktor munkái kerültek a helyükre.
Az épület első emeletének stílusától merőben különbözik a második emeleti kávézó, amelyet a többi helyiséghez hasonlóan, egy török építész tervei alapján újítottak fel. A kávézó modern formában újragondolva hordja magán a hagyományos oszmán-török kávézók hangulatát, amelyeknek jellemző stíluseleme a sedir, vagyis egy L vagy U alakú dívány. A török kultúra nélkülözhetetlen velejárója a kávé, így az épület belső kialakítása során egy jellegzetes helyiséget szeretettek volna létrehozni, amely stílusában és hangulatában eltér, és ezáltal kitűnik az épület többi helyisége közül. Mind a kárpitok, mind a függönyök, mind pedig a grafikai kialakítás során a hagyományos oszmán-török motívumok és színek használata figyelhető meg. A keleti hatást erősítik a helyiség különböző pontjain elhelyezett, a török kultúrára jellemző műtárgyak is.
Bobula palotája a megépítésétől napjainkig számos változáson ment keresztül, amely annak is betudható, hogy számtlan tulajdonosa volt az elmúlt közel százötven év alatt.
1890-ben Kollerich Pál szitagyáros, 1894-ben Wiesenbacher Endre építőmester, 1908-ban dr. Pillicz Ignácz orvos, majd pedig az ő leszármazottai voltak a ház tulajdonosai. 1950-ben a Magyar Állam tulajdonába került és az ÁVH használta. Akkoriban a pinceszinten összeköttetésben állt a Terror Házával. 1966-ban az MTA használatában volt, amely hivatalosan 1973-ban kapta meg a kezelői, és 1995-ben a tulajdonjogot. Az Akadémia Földrajztudományi Tagozata használta az épületet. 2002-2007 között rendezvényközpontként, majd 2013-ig irodaházként működött. 2012-ben, az akkor még Yunus Emre Alapítvány kibérelte és magára vállalta az első és második emeletek teljes felújítását, majd néhány évvel később már Yunus Emre Kulturális Központként megvásárolta az épületet.
A Bobula-ház homlokzatának eredeti kőszobrai a mai napig hirdetik a polgárosodás útjára lépett Budapest 19. századi pompáját. Azonban ha az ember egy kicsit beljebb merészkedik, egy egészen más világ tárul fel előtte.
Erdélyi Melinda
