Az új „Kékgolyó”
Orvostechnológiai szempontból kiválónak, építészetileg átlagosnak ígérkezik az Országos Onkológiai Intézet, közkeletű nevén a „Kékgolyó” új klinikai tömbje. Bakó István terve nem váltott ki különösebb indulatokat a tervtanácsból – az uniós pénzek gördülékeny lehívása ezúttal fontosabb minden más megfontolásnál.
A beruházás projektmenedzsere, Tímár László bevezetőjében szintén elmondta, hogy hosszú idő óta ez az első igazi fejlesztési lehetősége az intézetnek. Kiemelt uniós projektként 6 milliárd forinthoz jut az onkológia – ilyen alkalom harminc évente egyszer adódik.
A pénz biztonságos lehívhatósága tehát minden más szempontot felülírt, igaz, komoly építészeti izgalmakat a terv egyébként sem váltott ki. Bakó István, a debreceni Medmix Center Kft. vezető tervezője gyakorlott és profi kórházépítész, aki orvostechnológiai szempontból jól működő, korrekt tervet tett le az asztalra.
A ház formálását alapvetően meghatározta a speciális funkció. Az új központi épület a telek közepén, a jelenlegi 3-as épület helyén épülhet fel a hasi sebészet, az intenzív osztály és a hotelszárny befogadására. Kiegészítő fejlesztésként készül el a 11/a tömb a bőrgyógyászati osztály, a 78 fekhelyes ambulancia és a gyógyszertár részére. Erre a házra kétféle homlokzatterv született. A kórház távlati fejlesztési terve további nagy építkezésekkel, többek közt egy nyolcszintes tömb felhúzásával számol a terület egyik sarkában.
A „Kékgolyó” nem tartozik az építészetileg igazán színvonalas, nagy budapesti kórházak közé. Egyetlen védett kápolna kivételével az épületállomány többi része jellegtelen – a 20. század folyamán többszöri funkcióváltással és zavaros, koncepció nélküli toldozgatással jött létre a mai állapot. Mind a tervező, mind a tervtanács tagjai úgy vélték: itt nincs mihez igazodni, talán jobb lenne ledózerolni az egész intézetet, és tiszta lapot nyitni egy magas színvonalú új épülettel, erre azonban nincs reális esély. A bontásra szánt 3-as épület egy maga nemében kellemes, neobarokk pavilon, azonban az új központi tömb helye csak a telek középső telke lehetett.
Némi bágyadt vitát csak az a felvetés váltott ki, hogy a helyszín fontossága és a beruházás léptéke miatt illet volna országos tervpályázatot kiírni. A kritikát a projektmenedzser azzal utasította el, hogy a kórháznak lassan a gyógyszerek beszerzésére sincs pénze, nemhogy pályáztatásra, a tervezési költséget pedig egy gyógyszergyártó magáncég fizeti – igaz, maga a beruházás ettől még közpénzből valósul meg.
Az új központi épület tömegformálását, homlokzatát több hozzászóló kritizálta, de elsődleges preferenciának nevezték a fejlesztés megvalósulását, így végül az állásfoglalásba csak annyi került bele, hogy a kiviteli terveknél még érdemes lenne finomítani-egyszerűsíteni a részleteken.
Az új kórházépület riasztóan nagy mérete logikusan következik a beruházási programból. Az újabb budai kórházak általános jellemzője a túlméretezettség, a zöldfelület csökkenése, illetve az ezzel járó növekvő környezeti terhelés. Elhangzott, hogy ezt az urbanisztikai szempontból valóban kedvezőtlen folyamatot nem lehet megállítani, mivel az elmúlt évtizedekben megváltozott a kórházak működési rendje: nincs idő és lehetőség többé arra, hogy a betegek a parkban sétálgatva, hetekig lábadozzanak, a cél az, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjanak a kórházban, műtét után hamar hazamenjenek, ehhez viszont nincs szükség nagy kertekre. Az új „Kékgolyó” ennek a tendenciának a jellemző példája – nem ideális, de az adott esetben elfogadható, tisztességes megoldás.
Zsuppán András
