A Citadella, Budapest egyik legértékesebb pontján, a Gellérthegy tetején található, ahonnan a város legszebb panorámája tárul az ember elé. A pályázat egyik legfőbb feladata is ebből ered, újrahasznosítani magát az épületet és egyben a sok lehetőséget magában rejtő Gellérthegyet. A revitalizációhoz két dolog elengedhetetlen: könnyen elérhetővé kell válnia, illetve olyan funkciók szükséges elhelyezése, amely nemcsak felvonzza, de ott is tartja az érdeklődőket.
Az előbbi teljesüléséhez elengedhetetlen a Gellérthegy intenzívebb bekapcsolása a város közlekedési rendszerébe, ezért a turisták által sokat látogatott Budai Várnegyed és a Gellérthegy kapcsolatának erősítésére egy drótkötélpálya (lanovka) elhelyezését javasolják, aminek alsó megállóhelye a Várkert bazár fölött, míg a felső a Citadella közvetlen szomszédságában található, így, a dunai panorámát nem zavaróan, a Gellérthegy oldalában, a fák felett haladna végig a felvonó. A turista buszok számára kialakított parkolóhely alapterülete duplájára bővülne a zavartalan működés elérése érdekében. Az autós közlekedés a Citadella környezetében kizárólag célforgalom esetén lenne lehetséges.
A Gellérthegy része egy - Zugligetből induló, majd Városmajor, Vérmező, Tabán parkjait felfűző - zöld tengelynek. E tengely, ezen belül is elsősorban a Tabán és a Gellérthegy fizikai és vizuális kapcsolatának erősítését egy, az autós forgalom fölött átívelő széles zöld híd segítené, így a hegy északi oldaláról is könnyebben megközelíthetővé válna gyalogosan.
A parkot kitűnő adottságai ellenére a helyiek nem használják a mindennapjaikban. A városlakók felcsábítása érdekében elengedhetetlen a park (utak, sétányok, betonfelületek, növényállomány) felújítása, funkcionális felosztása, valamint különböző karakterű parkrészek kialakítása. A terv a hegyet tematikusan négy fő zónára osztja: családbarát, rekreációs, kulturális és sport.
A lakókhoz legközelebb eső részeken a családbarát zónában játszótereket helyeznének el, illetve csúszda- és mászóparkot, amely aktív kikapcsolódást és új élményt nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A hegy legtetejét, illetve a gerincen található a Citadellát és Sziklatemplomot foglalná magában a kulturális zóna. Új kilátópontokat alakítanának ki a korábbinál nagyobb alapterülettel, fém felületekkel és konzolos kialakítással. E kettő között helyezkedne el a sport és rekreációs zóna. Előbbiben füvesített sportpályák, míg utóbbiban a ligetszerű, piknikezésre alkalmas Citadella Park, illetve egy kültéri edzőterem is található, amely a futók, sportolók számára nyújt új edzési lehetőséget. A gerincen lévő Gellért Park Büfé a jelenleginél nagyobb - szabadtéri rendezvényekhez is alkalmas alapterülettel szolgálná ki a vendégeket. A Citadella közelében új kilátó rézsű jönne létre, ahonnan ülve lehet a panorámát csodálni. Az árusító pavilonok az új anyaghasználatnak megfelelő egységes arculatot kapnának.
A Citadella áttervezése során fontos szempont volt az eredeti erőd karakterének megtartása mellett - nemcsak a turisták számára - vonzó funkciókkal való feltöltése is. A hely vitathatatlan vonzereje az általa nyújtott panorámában rejlik, amelyért eddig is sokan felsétáltak ide, de a látogatók nem töltöttek itt huzamosabb időt. A tervezés során célként tűzték ki a vendégek tartalmasabb kikapcsolódásának biztosítását, amely a kulturális és a fogyasztói funkciót ellátó helyek vegyítésével érhető el.
A Citadella karakterének megtartása és az itt átélhető panoráma kihasználása érdekében egy új, megemelt födémszint létrehozásával 360 fokos panorámakert jöhetett létre. Az erődrendszer fő elemeit érintetlenül hagyva, az udvar "kibelezése" után egy új fémlemezt helyeznének el, amelyet a meglévő elemektől eltartva, külön szerkezettel helyeznének el. Így alakulna ki két szint, amely az eredeti épülettel a földszinten kapcsolódik.
Az alsó szinten fogadó, információs illetve múzeum teret helyeztek el, míg a felső szinten hihetetlen panorámával rendelkező, szolgáltatói egységgel ellátott, funkcionálisan több zónára tagolt kert jönne létre. A földszinti interaktív múzeum a hely történetét, ezenfelül az 1848-49-es szabadságharcot mutatná be. A múzeum térszervezése és a felső kert kialakítása egyaránt a megismerés, a felfedezés és a tapasztalás komplexitását segíti elő. Ezért kerülnek múzeumba az interaktív kiállítást támogató, nagy áramló terekbe zárt dobozok, amelyek egy-egy nagyobb installációnak vagy akár külön kiállításnak is helyet adhatnak. Az épület elosztó tere, melyből az étterem, szálloda, múzeum és a felső kert is elérhető egy nagy átrium köré szerveződik. A teret formáló dobozok és az őket összefogó lemez a régi építménytől függetlenül, annak vonalát nem gyengítve, új és derékszögű rendszerben épülne meg.
A megemelt kert az átriumban található fém, tört vonalú lépcsőn át, vagy liftek segítségével közelíthető meg. A felső szint alaprajzi szervező elemei a földszinten lévő dobozok, melyekből egy emelkedik ki, magába foglalva a függőleges magokat, kerti bútor raktárt és egy kávézót. A többi doboz kontúrja csak burkolati szinten rajzolódna ki. A kert végében helyet kapna egy szabadtéri színház fedett színpaddal, amely különböző előadások, koncertek rendezésére adhat lehetőséget. Az erőd falát járhatóvá tennék, amely a színháznál galériaként fut körbe. Az egykori börtön részében ("fejében") a meglévő szerkezeti rendszert megtartva a földszinten egyedi hangulatú étterem, míg a felső szintjére körpanorámás rendezvényteremmel rendelkező szálloda kerülne.
Az anyaghasználtra a régi nyers, erős textúrával rendelkező kőfelületek és az új elemek sima, fémes hatásának kontrasztja a jellemző. A kertbe a füvesített területek mellett bazaltzúzalék felületek, illetve az ezeket összekötő közlekedésre alkalmas dizájn beton gyeprács kerülne, így alakulna ki összefüggő zöld felület.
A pályamű a teljes tervezési területtel foglalkozik. Józan helyzetértékelés, ésszerű célok, érzékeny tájépítészeti megoldások jellemzik. Alkotói finoman nyúlnak a meglévő épülethez, a Citadella épületére átfogó hasznosítást kínálnak, ugyanakkor a funkciók téri relevanciája továbbtervezést igényel.
Formálása, anyaghasználata modern, térszervezése nagyvonalú, elegáns. Részletesen végiggondolt, igényesen kidolgozott terv, amely átfogó megoldása a tervezési feladatnak. Összességében pozitív értékelésű, dicséretes terv.
A Bíráló Bizottság döntése alapján a pályamű kiemelt megvételben részesült.