Nézőpontok/Kritika

Bábszínház

2009.07.31. 12:17

Lopakodva becsempészni az első, ”tabutörő” magasépületet Budapest történelmi belvárosába, a kerületi főépítész és a tervtanács készséges közreműködésével, a megbízó fővárosi önkormányzat borítékolható támogatásával, nagyobb kihívás, mint az egész Városháza Fórum?

Erick van Egeraat 2008 októberében megnyerte a Városháza Fórum építésére kiírt tervpályázatot - egy torony nélküli, a barokk Városháza-tömb építménymagasságához illeszkedő, a környező történelmi városszövetbe belesimuló tervvel. Az általa megálmodott épületet számtalan fórumon bemutatták a nyilvánosságnak, látványterveit nézegetjük, ízlelgetjük idestova nyolc hónapja. Nemcsak a szűkebb szakmai közönség ismerhette meg, hanem bloggerek, újságírók, fórumozók közvetítésével mindenki, akit a kortárs építészet ügye, Budapest városképének alakulása érdekel. Ízlésbeli kérdés, hogy kinek tetszik, és kinek nem.

Ennek a háznak a Deák téri evangélikus templom felőli csücskében volt egy kisebb kiemelkedés, egy apróbb üvegtornyocska, inkább csak afféle belvedere, amely hangsúlyt adott a tér felőli saroknak. Most egyszer csak arról értesülhettünk, hogy ez a tornyocska 65 méter magas kilátótoronnyá növekedett, és ez a változás a központi tervtanácson ”csont nélkül” átment. Sőt, túlságosan kicsinek találták.

Több mint tíz éve folyik arról - sokszor rendkívül éles, indulatos - vita, hogy Budapesten építhető-e magasház, és ha igen, akkor hol. Abban többé-kevésbé konszenzus volt, hogy semmiképpen nem a történelmi belváros területén. A világörökségi védelem alatt álló panorámát - a Bazilika házak tengere felett felett lebegő kupolájával, és a sűrű szövetből tűszerűen kiemelkedő keskeny barokk templomtornyokkal - szentnek és sérthetetlennek hittük. Végülis ez Budapest esszenciája, a látvány, ami a Halászbástyáról elénk tárul.

Finta József tíz éve járja a maga kálváriáját az Árpád híd mellé tervezett toronyházával. Eddig hat alkalommal került tervtanács elé a magassági korlátozást feszegető terv. Minden újabb futam után aggódó hangok hallatszottak: még az angyalföldi magasház is belezavarhat a látképbe. Legyünk óvatosak, építsünk inkább Manhattant a Csepel-szigetre, abból nem lehet baj.

És most egyszer csak jön Egeraat, 65 méterrel, a Belváros közepére. És kiderül, hogy jogi akadályok már nincsenek, mert Cselovszki Zoltán V. kerületi főépítész tavaly év végén a kerületi építési szabályzatot kiegészítette egy dodonai félmondattal: „vertikális építészeti hangsúlyképzésre”  van lehetőség az adott telken.

Ma még a torony üres, csak szimbólum, kilátó. Igaz, a tervnek vissza kell még mennie a tervtanács elé egy újabb körre, miután a tervező az elhangzott javaslatokat megfontolta. Borítékolható, hogy ez a torony nőni fog még egy kicsikét. Aztán ugye gazdasági válság is van, nehéz most tető alá hozni egy túl sok közfunkciót tartalmazó PPP-konstrukciót. Minek is építenénk üres tornyokat egy ilyen értékes telekre? Levon bármit a szimbólumértékből, ha megtöltjük a torony belsejét valami hasznos funkcióval? És ha már épült egy 65 méter magas, kis alapterületű irodaház-féleség a Belvárosban, miért ne épülhetne még néhány?

Mindez ma még csak feltételezés, ”rémkép”. Azonban tény, hogy a torony miatt Egeraatnak át kellett dolgoznia a kapcsolódó homlokzatokat is. A bemutatott terv - noha látványaiban még nem ismerjük - már nem teljesen azonos azzal, amit a pályázat bíráló bizottsága annak idején olyan lelkesítőnek, örömszerzőnek és kiválónak talált. És fog még változni, ”gyúródni” tovább. Az elmúlt években végigkísérhettünk egy hasonló történetet. A budai Szent György térre Kis Péter tervezett egy pályázaton nyertes házat, majd különböző kényszerek hatására ez a ház változni kezdett, míg végül olyan tervek láttak napvilágot, amelyek az eredetire nyomokban sem emlékeztettek.

Mit jelent nyertes tervet készíteni egy rangos építészeti tervpályázatra? Egeraat esetében sem arról van szó, hogy áthelyeztek néhány lépcsőházat, vagy finomítottak az épületgépészeten: egy 65 méter magas torony jelentős, lényegi változás. Nem volt benne a pakliban. Egeraat azzal érvel, hogy az eredeti belvedere ”nem látta el igazán feladatát: nem adott valódi hangsúlyt az épületegyüttes számára.” Vajon ezt 2008 őszén, amikor a rajzasztal mellett üldögélt, még nem látta? Esetleg közben rájött, hogy lopakodva becsempészni az első, ”tabutörő” magasépületet Budapest történelmi belvárosába, a kerületi főépítész és a tervtanács készséges közreműködésével, a megbízó fővárosi önkormányzat borítékolható támogatásával, nagyobb kihívás, mint az egész Városháza Fórum?

Zsuppán András