Közélet, hírek

Bán Ferenc a Nemzet Művésze

2016.11.03. 13:30

Bán Ferenc építőművész, Kalász Márton költő, műfordító, Koltai Lajos operatőr, Mécs Károly színművész és Varga Imre szobrászművész lépett a Nemzet Művészei közé, a díjat csütörtökön a Pesti Vigadóban adta át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében elmondta: ma elismerjük azokat a művészeket, akik műveikkel az egyetemes magyar emlékezet, a nemzet kincsestárának elidegeníthetetlen részei lettek. 
Hozzátette: a művészet és művészeink erejét, alkotásaikat újra és újra el kell ismernünk, de nemcsak észre kell venni, hanem értékelni is. Az elismerés nem csupán hangzatos szó, hiszen a díj ahhoz méltó életjáradékkal is jár - emelte ki a miniszter. 

Kitért arra is, hogy a díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére hozta létre a kormány és immár harmadik alkalommal adják át. Az MMA, mint köztestület arra hivatott, hogy őrizze, támogassa az egyetemes magyar kultúra értékeit, segítse azok újjászületését. A miniszter hangsúlyozta: szerencsések vagyunk, hiszen mindig lesznek Magyarországon, akik a távozó nagy művésznemzedék helyébe lépnek.

Fekete György elmondta: a Bíráló Testület szakmailag megalapozott, méltányos döntést hozott. Az MMA elnöke azt kívánta a díjazottaknak, hogy "alkotótevékenységük fénye világítsa be a magyar művészet épülő új útjait hazánkban és szerte a világban".

 

Építőművészet díjkategórában Bán Ferenc Kossuth-díjas építőművész, címzetes egyetemi tanár, az MMA rendes tagja progresszív szellemű életműve, valamint építész generációkat kiművelő oktatói pályafutása elismeréseként és nagyrabecsüléseként vehette át a díjat.

 


Bán Ferenc DLA (Tokaj, 1940. szeptember 17.) építőművész

„Az építészet több, mint vizualitás, rajzkészség. Ez csak feltétel. Kemény szakmai felkészültség nélkül mit sem ér"  vallja Bán Ferenc, aki az ország észak-keleti régiójában végzett 50 esztendős munkásságával, magas szintű, következetes és Európában is számon tartott építész életművet hozott létre.

Hivatását mindvégig a nemzetközi élvonal szintjén művelte. Kereső, kísérletező, innovatív építész, aki a szellemi úttörők családjába tartozik.

A magyar építészetre gyakorolt hatása erőteljes és megfellebbezhetetlen. Alkotásai nemzetközi érdeklődést és elismerést teremtettek a hazai építészetünknek, őt pedig magas szakmai – emberi tekintélyű, országos elismertségű építész mesterré tette.

Számos nagy léptékű középület alkotója, melyek a rá jellemző nagyvonalú szerkezetválasztás, a professzionális tér és tömegalakítás révén a mai Magyarország kultikus erejű pozitív üzenetei és biztatásai a jövő számára – remélhetőleg – így válnak majd a nemzeti emlékezet részévé.

Alkotó munkája, mesteriskolai és egyetemi oktató tevékenysége révén gondolkodása, emberi tartása ösztönző volt több fiatal generációra, sokan követték és követik, mesterként tisztelik.

Felfogása szerint az tekinthető építésznek, aki folyamatos szakmai kihívások elé néz. Makacsul keresi az építészettel kapcsolatos gyökereket, és a különböző kifejezési módokat, mert a kultúra minden ága hordoz olyan általános érvényű értéket, amely nélkül, mint fogalmaz: az ember csak szakbarbár lehet.

Élete, személyes példa is. Példája annak, hogy a kiemelkedő tehetséggel és az erős akarattal megáldott emberek nehéz körülmények ellenére is jelentős, nemzetközileg elismert alkotóvá válhatnak.

A Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozza, építőművészet művészeti területen Bán Ferenc Kossuth-díjas építőművész, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére, a kortárs építészeti kánon részeként értelmezhető, plasztikus formavilágot megjelenítő, progresszív szellemű életmű, és építész-generációkat kiművelő oktatói pályafutása elismeréseként és nagyrabecsüléseként.
 

 

A filmművészet kategórájában Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, a magyar filmművészet nemzetközi megbecsülése terén nyújtott, kiemelkedően gazdag operatőri életműve elismeréséért kapta az elismerést.

 

Színházművészet kategórában Mécs Károly Kossuth-díjas színművész, az MMA rendes tagja a magyar- és világirodalom klasszikus szerepeinek értékteremtő megformálásáért, a filmművészet terén nyújtott feledhetetlen alakításainak megbecsüléseként lett díjazott.

 

Képzőművészet kategóriában Varga Imre Kossuth-díjjal kitüntetett szobrászművész a kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítása, a klasszicista-realista eszményt megújító monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségének elismeréseként érdemelte ki az elismerést.

 

Az irodalom területén Kalász Márton Kossuth-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító költői életműve elismeréseként és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként részesült a kitüntetésben.

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. 

A díj odaítéléséről a 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkotta Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, amelynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben Kossuth-díjjal kitüntetett személy. A Bizottság két tagját a kultúráért felelős miniszter, nyolc tagját a Bizottság elnöke kéri fel, legfeljebb három évre.

 

A Bizottság tagjai

  • Fekete György, bizottsági elnök, Kossuth-díjas belsőépítész, az MMA elnöke;
  • Aknay János, Kossuth-díjas festőművész, az MMA rendes tagja, a Bizottság miniszter által felkért tagja;
  • Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész, a Bizottság miniszter által felkért tagja;
  • Finta József, építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Kiss János, Kossuth-díjas balettművész, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Kubik Anna, Kossuth-díjas színművész, az MMA rendes tagja, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester, az MMA rendes tagja, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, az MMA rendes tagja, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Sebő Ferenc, előadóművész, népzenekutató, a Nemzet Művésze, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Szabó István, filmrendező, a Nemzet Művésze, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja;
  • Szilágyi István, író, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze, a Bizottság MMA elnöke által felkért tagja.

A 2015. július 1. és 2016. június 30. közötti időszakban a Nemzet Művészei közül elhunyt Bachman Zoltán építőművész, Csete György építőművész, Deim Pál festőművész, Juhász Ferenc költő, Sinkó László színművész. Helyükre lépve idén öten kaphatják meg a művészeti ágak alapján kvóták szerint kiosztható Nemzet Művésze díjat. A jelölés határideje 2016. június 30-a, így Csoóri Sándor költő helyére az idei évben nem történhetett jelölés. (Kossuth-díjas cirkuszművészünk továbbra sincsen, ezért az ebben a kategóriában kiosztható egy hely továbbra is betöltetlen marad.)

A díjat létrehozó kormányrendelet szerint a „kvótarendszer" 2017-ig lesz érvényben, ezután a létszámkeret 70 főig már művészeti ágaktól függetlenül, bármely művészeti területről feltölthető.

forrás: MTI / MMA