Bardóczi Sándor: Hely, ahol jó élni

A város nem tud rehabilitálódni értelmes decentralizáció nélkül. Budapest ma nem az a hely, ahol jó élni.

Amerikai tájépítészek egy tájpotenciált értékelő csoportja az ember tartózkodási helyét az 1970-es és 1980-as évek kutatásai alapján úgy fogalmazta meg, hogy "az ember szegélykedvelő állat". Ehhez rövid magyarázat: ökológiai megfigyelés, hogy az egyes élőhelyek (ökotópok) szegélyein van a legmagasabb biodiverzitás, ahol a populációk találkoznak, és ad abszurdum, keverednek, hatást gyakorolnak, kereszteződnek egymással (ökoton elmélet). Ugyanez a megfigyelés átültetve a tájra és a tájelemekre azt jelenti, hogy a tájelemek szegélyein (hegylábak, folyópartok, erdőszélek) figyelhető meg a legnagyobb "kereslet" emberi oldalról is a térre, ezeken a helyeken adnak a legtöbbet (itt érvényesül az árban a legtöbb externália és szubjektum) mondjuk egy telekért. Ahol a folyók, hegyek és síkságok találkoznak, ott ez az ökoton hatás igen magas. Itt úgy érzékeljük, jó élni. De valami mégsem teljes.

A természeti jellegének halovány emlékét hordozó korábbi Pest-Buda ilyen lehetett, de ilyen mondjuk ma például Tokaj, Sátoraljaújhely, Sárospatak is ilyen lehetne. A Tokaj-hegyaljai Borvidéken létesítendő Borút lehetséges területfejlesztő hatásairól kutatva 1997-ben végeztem egy településszociológiai felmérést, és találkoztam akkor egy egyszerű mezőzombori emberrel, aki imígyen szólt beszélgetésünk közben: "az Alföldön, ha arra járok és reggel felébredek, soha nem tudom merre van észak vagy dél. Itt Hegyalján ott van mögöttünk a hegy, ami biztonságot ad".

Megintcsak más, természeti megfigyelésen alapuló - szerintem máig igaz - római eredetű elmélet szerint az ember számára ott vannak meg az optimális életfeltételek, ahol a szelídgesztenye megél. Tudnivaló, hogy ez a fa nagyon igényes levegőre, talajra, vízellátásra, kitettségre, benapozásra, élettérre. (A II. kerületben, a Rézmálon még vannak néhol szelíd gesztenyék, de erősen csúcsszáradnak, egykori önmaguk torzóivá váltak, ahogyan lassan Nagymaros gesztenyéseit is elnyeli a laksűrűség-változás.) A gesztenye, mint indikátornövény még ma is igen racionális dolog: szűktűrésű igényei jelölnek ki egy olyan optimum helyet, ami a véletlen folytán nagyon megegyezik az ember optimum szomatikus igényével.

Mi az ezen túl, ami motiválhatta őseinket a városalapításra? Mitől van az, hogy a hely sikeressé tud válni, és e siker bizonyítékaként tömegeket eltartva várossá alakul, megőrzi lakóit, metamorfózisai új életminőségekkel ajándékozzák meg, tősgyökeressé teszik a letelepedő embert? És mitől van az, ha egy kísérlet megfeneklik, elhal, önmaga borzalmas torzójává válik? Mitől élt és virágzott, mitől pusztul ma Aggrigento, hogyan jött létre Aquincum, vagy éppen mi motiválta arra svábokat, hogy éppen Hajóst válasszák lakhelyül?

A szicíliai Aggrigento éppen ilyen szegélyen fekszik, ráadásul többszörös szegélyen (hegy-tenger-folyó-kontinens-birodalom) és egy egykor bővizű, mára kiszáradt folyó torkolatánál található a szent hely, a templomok völgye. Aquincum is magyarázható szegélyelméleti aspektusból: a limes partján, de jó vízvételi lehetőség (Aranyhegyi-patak) torkolatánál alakult ki. A rómaiak számára éppúgy stratégiai jelentőségű volt a víz, mint most nekünk. (Bár ez utóbbiban a Margit-szigeti úszó vébé botrány kapcsán elkezdtem kételkedni.) A Donau svábokat meg megint csak a víz hozta ide Baden-Würtenbergből, és jobbára a szegélyre (Duna-partok) telepedtek. Hogy Hajósra eljutottak (tehát viszonylag messzi a Dunától), annak egyetlen magyarázata egy másik szegély: az a szenzációs löszpad, ami lehetővé tette az otthon már begyakorolt, közös termelő eszközök használatán alapuló vörösbor-termelési technológia (és annak elengedhetetlen kelléke: a pincefalu) létrehozását, és a szőlőkultúra felvirágozatását. (A XXI. századi újgazdag is követi a szegélyelméletet, amikor pénzt, fáradságot nem kímélve rágja be magát a budai hegyek nemzeti parki területeibe.)

Az alkotó ember egyik legfontosabb tulajdonságának a kételkedést gondolom, a másik az alázat, és a kettő egyensúlyát az alkotás üzenete hordozza. Talán ez a kulcs, ami valamit (társadalmat, várost, más szerves egységeket) eldobhatóvá vagy maradandóvá tesz? Nem tudom. Mindenesetre "leszakadva" a gesztenyéről és "rácuppanva" az ingára, megjegyzendő, hogy ismeretes egy olyan vízérkutatásos-ingás módszer, amelyet "beavatott mérnökök" alkalmaztak, alkalmaznak, amikor megbízóik kérésére megállapítják, hol legyen az ember háza. Úgymond a káros sugárzásokat kikapcsolva, a fiziológiás szempontból legoptimálisabb helyeken állítva fel az életteret. Viccesen szoktam mondani: jó hely az, ahol nincs térerő! (Mint például a borospincében vagy a határ menti területeken: no tessék megint egy szegély!) Lehet, hogy ez nem is olyan vicces, amikor "wireless" hálózatok, mikrohullámok száguldoznak át az agyunkon? Nem nagyon értek hozzá, és a kétkedés egészséges mértéke bennem is megvan, de az tény: épülnek úgy terek, hogy ezek a "káros" vízér keresztek, raszterek határozzák meg helyüket. Ahogyan korábban épültek úgy templomok, hogy szakrális értelemben volt fontos tájolásuk, és eme szakrális helyek aztán meghatározták, hová is települjön a város. Badarságok? Lehet. De hogy a másik oldal nézőpontja se sérüljön: végtére is ezen badarságok mentén alapíttattak városaink. Lehet, hogy pusztán babonából, de az is lehet, hogy valami olyan készségek mentén, amelyet a természettől eltávolodó ember fokozatosan vesztett el, amint arra példának okául Tolkien utal örökbecsű művében.

Aztán akad még egy nagyon fontos dolog a szegélyeken, rasztereken, misztikus mintázatokon, tájképi potenciálon túl, ami a helyet élhetővé teszi. Az, hogy a hely közelében minden igényünket (mentális, fizikai, lelki) ki tudjuk-e elégíteni. Lefordítva ezt városlakó nyelvre: a minőségi szolgáltatások megfelelően decentralizáltak-e? Nézzük most meg Budapest példáját: hol tart a felívelés, stagnálás, elhalás folyamatában, ha alkalmazzuk rá ezt az elvet? Van-e olyan területe a városnak, ahol a városlakó igényei lokálisan kielégítettek, zöldfelületi mutatókban, puha infrastruktúrában, kemény infrastruktúrában? Nézzünk csak rá például egy alapszükséglet alakulására, az élelmiszerboltok rendszerére: Vannak ugye a gigadobozok a város peremén, vannak a multiplázák a városban, és vannak a megszűnőfélben lévő kisboltok, a sarki fűszeresek. Van a kihaló üzletekkel teli belváros (Rákóczi út, Nagykörút, Kiskörút) és van a fényes jövő: a doboz-neon művilág.

A fogyasztói szokások megváltoztak. Az emberek reggel rohannak (nem érnek rá boltozni). Napközben dolgoznak (nem érnek rá boltozni), a kvaterkázós, kávészünetes szocializmusépítés már a múlté. Este vásárolnak, de a belvárosban nincs kisbolt, ami nyitva tartana hat után. Ezért autóba ül még a belvárosi is, hogy kiránduljon egyet a városperemre egy villanykörtéért. Bosszantó egy dolog, ami élhetetlenné teszi a várost mind a dugóban ülő autós, mind pedig a gépjármű-forgalom miatt lelki traumát átélő belvárosi lakó számára. A kisbolt eközben meg azért megy tönkre, mert egyrészt lemond az éjjel-nappali, vagy a késő estig nyitva tartó státuszról, másrészt meg lemond az igényesebb termékválasztékról, az őstermelői beszerzésről, és önmaga is a multidoboz kinyújtott csápjává válik, mert ott vásárol be. A maximum szolgáltatása abban merült ki, hogy nem kell kimenni a multidobozhoz ezt-azt gyorsan megvenni, viszont nyitvatartása leredukálódik, miközben a multidobozé egyre jobbá válik. (Ellenpéldaként említhető, hogy bár már az olaszok is lassan részidős dobozlátogatók lesznek, de ez addig nem veszélyezteti a belvárosi kisboltjaikat, amíg ott lehet saját kemencében sütött focacciát, házi kenyeret, süteményeket, capuccino-t kapni, amelyek alapanyagát a legjobb kistermelőktől, vagy a legigényesebb helyekről szerzik be. És ahány kisbolt, annyiféle íz! A városok esti élete pedig lenyűgöző, életteli, emberi.)

Budapestet lassan elnyeli a motorizáció. A város nem tud rehabilitálódni értelmes decentralizáció nélkül. Budapest ma nem az a hely, ahol jó élni. Az a hely, ahol részben az anyagi, és részben a mentális feltételrendszeren túl nem tudnak még potenciálisan sem teljesülni a lelki feltételek. Mert ez ma valahogy háttérbe szorult. Reméljük csak ideiglenesen.