Épülettervek/Középület

Barokk színház a gödöllői kastélyban - 1,3 milliárd forint

2002.01.14. 12:39

Elkészült a kivitelezési terv a Gödöllői Királyi Kastély Rudolf-szárnyában egy barokk színház létesítésére.
Generáltervező: KÖZTI Rt., létesítményi felelős Dobozi Miklós (KÖZTI Rt.); építész felelős tervező Dr. Máté Zsolt (VÁTI Kht.).

Elkészült a kivitelezési terv a Gödöllői Királyi Kastély Rudolf-szárnyában egy barokk színház létesítésére; a kormány 1,3 milliárd forint hitelfelvételt tesz lehetővé e célra - közölte Körösvölgyi László, az épületegyüttest üzemeletető kht. igazgatója az MTI-vel. Elmondta: a folyamatos rekonstrukció alatt álló, Európa második legnagyobb barokk kastélyaként számon tartott műemlék már évi 200 ezer látogatót vonz, s kulturális, zenei programjaival mindinkább a térség fontos idegenforgalmi központjává válik. Most a kormány jóvoltából lehetőség nyílik a jelenleg romos állapotban lévő, a korábbi századokban színházként működő helyiségek rendbe hozatalára, amelyre hamarosan közbeszerzési eljárást írnak ki.



Az építkezésre szánt kölcsön terheinek viselését a kastélyt felügyelő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vállalta magára.
A leendő színházat 85 férőhelyesre tervezik, a Grassalkovich Antal herceg által 1780 körül létesített kastélyszínház hiteles műemléki és színpadtechnikai rekonstrukciójaként. A régi idők hangulatát idézik majd a falak és a mennyezet festékrétege alatt megtalált több száz éves freskók is. A barokk színházban az épület jellegével összhangban különleges előadásokat tartanak majd, s több neves rendező máris jelentkezett elképzeléseivel.



A barokk színház kialakításának munkálatai várhatóan az idei év első felében indulhatnak - fűzte hozzá az igazgató.

(MTI)

Tervezők
generáltervező: KÖZTI Rt.
létesítményi felelős: Dobozi Miklós (KÖZTI Rt.)
építész felelős tervező: Dr. Máté Zsolt (VÁTI Kht.)
építésztervező munkatársak:
B. Nyékhelyi Mária (VÁTI Kht.)
Kralovánszky Réka (Szakra Bt.)
Voith Mária (VÁTI Kht.)


Akusztika, audio-vizuális rendszerek: Kotschy András (R&M)
Színpadtechnika: Schmidt János
Belsőépítész: Plachtovics Vilmos (KÖZTI Rt.)
Statikus tervező: Dobráter Béla (KÖZTI Rt.)
Mélyépítés: Áment András (Petik és Tsa.)
Elektromos tervező: Károlyiné Kovács Nóra (VÁTI Kht.)
Gyengeáram: Schreiber Gábor (MELDETECHNIK)
Ép. gépészet: Gyulai Zsolt (KÖZTI Rt.)
Szellőzés: Unger Tamás (KÖZTI Rt.)
Biztons.technika, tűzvéd.: Schreiber Gábor (MELDETECHNIK)
Kertészet: Havassy Gabriella (KÖZTI Rt.)
Közmű: Poroszlay József (KÖZTI Rt.)