Épületek/Lakóépület

BB Villa – Későmodern ihletésű otthon Budán

2022.01.27. 12:10

A Tóth Project Építésziroda már régóta jól felismerhető, karakteres házairól ismert, melyeket a modern építészeti hagyományok ihlettek. Elegáns budai villáik sorába illeszkedik a BB Villa is, mely tömbszerű megjelenésével és szigorú horizontalitásával kiemelkedik a szomszédos házak sorából. 

Budapest III. kerületében, Pálvölgyben található a Tóth Project Építésziroda BB Villa névre keresztelt munkája, mely letisztult formái és egyszerűsége ellenére igen látványos. A családi házas övezetben, össze-vissza stílusú és váltakozó méretű épületekkel körülvett villa egy zsákutca végén fekszik: innen már csak egy lépcső vezet fel a környező erdőkbe. A megrendelőnek ez már a második otthona ezen a környéken, és az elsőt is Tóth László tervezte. Mivel akkor jól megtalálták a közös hangot, ismét az építészhez fordultak. A család legfontosabb kérései a következők voltak: a ház elhelyezése a telek felső végén, hogy élvezhessék a panorámát; kamasz gyerekek külön szinten való elhelyezése; fürdőszoba minden hálószobához; és egy a szinteket összekötő étellift. Utóbbi első olvasásra elég furcsán hangzik, de előző otthonukban is volt, és nagyon szerették. Mint látni fogjuk, az elkészült ház minden kívánságuknak megfelel.

A telek elhelyezkedéséből adódóan igen meredek, így a tervezés néhány kihívást tartogatott. A kocsifelhajtó és a garázsajtó kialakítása különös figyelmet igényelt, hogy a behajtás télen se legyen gond. A kerületben továbbá nagyon szigorúak az épületmagassággal kapcsolatos előírások, így annyi helyiséget kellett a földbe süllyeszteni, amennyit csak lehetett. Ezáltal sötét, ablaktalan helyiségek is keletkezhettek volna, de a problémát bevilágító aknák segítségével megoldotta az építész.

A ház pinceszintje rengeteg funkciót ötvöz, ezek azonban nem zavarják egymást. Itt található egy kétállásos garázs, falra szerelt biciklitárolóval, valamint itt kapott helyet a gépészet és a mosókonyha is. Eddig egy szokványos pincéről beszélhetünk, ám különleges módon ide került a külön fürdőszobával rendelkező szülői háló és egy szintén fürdőszobás vendégszoba is, mely akár dolgozószobának, akár konditeremnek is használható. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a szülők két szinttel lejjebb alszanak, mint a gyerekek, de ne felejtsük el, hogy kamaszokról van szó. Ami kisgyerekekkel kifejezetten hátrányos lenne, tinédzserekkel ideális, így az önállósodás szélén álló fiataloknak és a szülőknek is megvan a privát szférájuk. Külön kellemes, hogy bár pinceszintről beszélünk, a felnőttek hálószobájának még így is van egy kis kilátása.

A földszinten minden az együttöltött időről szól: itt alakították ki a nagyméretű, egylégterű konyha-étkező-nappalit, mely szintén panorámás. A konyhához tartozik egy kamra is, és természetesen itt is találunk WC-t. A főbejárat is ezen a szinten nyílik, az épületbe való bejárás azonban hátulról történik, hogy minél kevesebb kilátással rendelkező teret vegyenek el a nagyméretű közös helyiségből. A főbejárat egy kellemes előszobába nyílik, ahova a pincéből felvezető, üvegfalakkal határolt lépcső is érkezik. Azért mondható kellemesnek az előszoba, mert az ajtón belépve nem egy tömör falnak „megyünk neki", hanem üvegfalon keresztül egy kis átriumos udvarra látunk, melybe még egy bonszai fácskát is ültettek. Az ehhez hasonló megoldásokra egyébként nagy hangsúlyt fektet az építész, hogy bármely helyiségbe belépve kellemes látvány fogadjon minket.
A földszinten található még egy igen nagyméretű terasz is, mely a konyha-étkező-nappaliból nyílik, és kinti élettérként szolgál. Itt nem csak étkezőbútort, de kültéri ülőgarnitúrát is elhelyeztek a lakók, hogy minél több időt tölthessenek kényelmesen a szabadban. A terasz csak félig fedett, mivel a tető egy szakaszon áttört. Erre azért volt szükség, hogy elegendő fényhez jusson a nyílás alatt elhelyezkedő virágágyás, illetve így kerülhet fény a pinceszinten található szülői hálót bevilágító aknába is.

Az emeleten – mint már említettük – a gyerekek birodalma kapott helyet. Itt két, fürdőszobával ellátott hálót találunk, valamint egy nagyméretű gardróbot, és természetesen egy előteret, ahova a dekoratív kialakítású lépcső érkezik. Ezen a szinten is van egy nagyméretű, fedett terasz, mely L alakban öleli körbe az épületet. Az „L" rövidebb szárára a hálószobákból léphetünk ki. A szélesebb szakaszon kültéri konditermet rendeztek be, a szomszédos házakból való rálátást fém pergola akadályozza.

"Már a megérkezés sem mindennapi ebbe a családi otthonba. Nem is házba, >csak< egy burokba érkezik az ember.  Olyan burokba, ami véd a kinti zord világtól, de nem rejti el azt. Sőt, azt akarja, hogy lásd, figyeld a természetet!  A bejárati ajtóval szemben ugyanis egy faltól falig érő fix üveg található. Egy előszoba, ezernyi festménnyel: ha tavasszal lépek a házba, akkor a zöld, nyáron a levendula lilája, ősszel a rozsda, télen pedig a fehér és szürke lesz az elém táruló természet uralkodó színe.
Ha mégiscsak ház ez a csoda, akkor el kell róla mondani, hogy úgy érvényesül benne a transzparencia, hogy közben az intimitásról sem kell lemondania a benne élőknek. Ha hívatlan vendég vagy, nem tárul eléd a hatalmas, közel 15 méteres üvegfal nyújtotta panoráma. A lakótérbe nyúló főfal védi a családi fészek nyugalmát a kíváncsi tekintetek elől.


Azoknak – akár a konyhába, akár az étkezőbe vagy a nappaliba kapnak invitálást –, gyönyörű látványban lesz részük. A kint és bent határán robosztus Internorm nyílászárók, azok közül is az egyik legelegánsabb, a fekete lucfenyő őrzi a beltér melegét.
A déli tájolás nyáron sem okoz felmelegedést, mert az XL méretű hőszigetelő üvegek külső zsaluziával, egy osztrák cég, a Schlotterer raffstore-jával vannak árnyékolva.
Lehet, hogy megosztó gondolat, de mi, az ablakproject csapata azon a véleményen vagyunk több tízezer beépített nyílászáró után, hogy amikor ekkora ablakokat épít be az ember, a minőség élvez prioritást a designnal szemben. Cégünknél 20 éve elérhetők azok az Internorm nyílászárók, melyeknél viszont nem kell kompromisszumot vállalnia az építtetőnek sem a műszaki tartalmat, sem az esztétikát tekintve.
Mi, az Ablakprojectnél szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az elmúlt 20 évben kijártuk az „ablakozás" magasiskoláját, és fel tudtunk nőni az olyan családi villákhoz, projektekhez, ahol az ablakokat, árnyékolókat egy-egy bonyolult csomóponti rajz szerint tökéletesen kell kiviteleznünk, megküzdve olyan nehézségekkel is, mint a lejtős terep, 500-600 kg-os üvegek bedaruzása, beüvegezése." 
– Mondta Mészáros-Varga Dóra, az Ablakproject értékesítési vezetője. 

A ház jellegzetessége – mint már korábban is említettük – modern, elegáns stílusa. Letisztultságát nem csak tömbszerű, hatalmas ablakai által mégis könnyed megjelenésének, hanem anyag- és színhasználatának is köszönheti. A szürke szín különböző árnyalatainak alkalmazása kifejezetten a megrendelő kérése volt. A belső térben a látszóbeton, a nagytáblás járólapok, illetve egyéb betonhatású felületek dominálnak. Tóth László és a belsőépítész, Sütő Kata fontosnak tartották, hogy két-három anyagnál, illetve színnél ne jelenjen meg több egyszerre a térben, hogy ne alakuljon ki kavalkád. Ennek köszönhetően a belsőben ugyanaz a visszafogottság és elegancia figyelhető meg, mint a ház külsején, mely nemcsak a tömegalakításnak, de az arányoknak és a finom részleteknek is köszönhető.

Paár Eszter Szilvia