Épületek/Középület

Be van fejezve a nagy mű, igen...

2018.10.27. 16:44

A budai hegyvidék épületállománya szemmel követhetően alakul át. Gazdag környék, sokféle érdek dolgozik ott azért, hogy régi házak helyébe újak települjenek. Egykori szőlőbirtokok présházainak, később villáinak, majd a rezidenciális negyeddé vált hegyoldal családi házainak, még később társas villáinak meghitt léptéke telekről-telekre fordul át újabb, kiterjedtebb léptékbe: ma már többnyire teremgarázsos, soklakásos társasházak állnak be a régi kisebb épületek helyére.

Ez az átalakulás nem új. Legkevesebb másfél évszázada töretlenül zajlik. Ettől függetenül egy-egy épület esete, egy-egy helyszín önmagán túlmutató szimbólumként fejezi ki a konfliktust, amely a régiek és az újak mögötti érdekek között feszül. Ilyen lett a XII. kerületi Törpe utca egyik kisvillája is. Villa, mely a szó eredeti értelmében nem is villa volt, legfeljebb társasház. Építészeti értékei sem értek föl hangulati értékeivel. A műszakiakról nem is beszélve. Mégis, a környék lakói közül sok százan, becsülve a házikó által képviselt múló világot, petícióban sorakoztak föl a ház megőrzése mellett érvelve, amikor jó pár éve nyilvánvalóvá vált: az önkormányzat következetes munkával, több lépcsőben egységes koncepciójú városháza teret kíván kialakítani a polgármesteri hivatal köré. A házikó ott, a Törpe és Kiss János altábornagy utca sarkán ennek útjában állt. Régiek és újak, hatalmon belüliek és kívül esők, konzervatívok és modernek kerültek szembe egymással. Végül az új ház mögötti érdekek győztek. Az épület nemrégiben elkészült.


Lenzsér Péter építész sok szempontot integrált. A hajdani villánál nem magasabb, mégis jelentősen nagyobb belső terű házat hozott létre. Nem emelkedve, hanem a hajdani kert dombjának elbontásával lefelé, a kialakulóban lévő városháza tér szintje irányába terjeszkedett. Így tudta a nem látványosan növekvő épületbe elegánsan elhelyezni mindazon funkciókat, amelyek a ház létrejöttét indokolták.

Sokfunkciós közösségi épület ez, a régen kinőtt Böszörményi úti kerületi könyvtárban már nagyon feszengve működő jónéhány szakkör, táncház, klubprogram új és alkalmas helyszíne. Ezek a közösségi programok a rohamosan elöregedő negyed időseinek társas életét, napi aktivitás igényét szolgálják. Nem kérdés: ideje volt ezek céljaira méltó feltételeket teremteni. Emellett a ház befejezte, térfalával fizikailag is lezárta a három lépcsőben kialakult városháza tér programját. Több év alatt első körben a népszerű játszótér jött létre a polgármesteri hivatal mögött, majd letelepítve a minden önkormányzatra kirótt obligát térkő mennyiséget, az eleinte csak karácsonyi vásárok idejére szoktatás gyanánt lezárt Kiss János altábornagy utca végleges lezárása történt meg. Ezután bújt ki a földből a polgármesteri épület fizikai és formai ellenpólusa, az új ház, mely úgy idézi föl a kerületi adminisztráció 1938-as tervek alapján a második nagy háború idején emelkedő épületét, hogy nem kopizza, sem nem konkurál vele, mégis méltó és párbeszédképes partnerévé válik.

Igazi bravúr ez Lenzsér részéről. A két ház optikailag, téglafelületeik sugározta érzeteik okán hangulatilag is összekapcsolódik, s a városház tér immáron végleges formát öltve nagyszabású térkompozícióvá egészül ki.

Fontos a kontextus létrejötte. Ha nem így alakult volna ki, ezt a házat akár mondern családi villának is gondolhatnánk, hiszen a hegyoldalban pár utcával följebb hasonló külsejű házak közül több is magánéleti funkciókat szolgál, nem pedig egy egész kerület időseinek életét. Itt és így azonban mindez világos.

Nem kérdés, hogy a Henny Ferenc tervezte nagyvonalú, levegős, az építészeti modernitás előnyeit jól alkalmazó nyolcvanéves központi polgármesteri épület mindeddig kissé sután, urbanisztikaliag definiálatlanul helyezkedett el a Böszörményi út épületsorában. Közösségi jelentőségét a ház előtt a villamosmegállóig kiszélesedő járda nem volt képes sem szolgálni, sem városépítészeti értelemben kifejezni. A szomszédos utca végleges lezárásának ötletében volt tehát merészség és nagyvonalúság.  Ahogy tíz éve talán, hogy a XIII. kerület szintén téglamodern Béke téri hivatala kortárs modern folytatást kapott, úgy talált egymásra itt is a régi meg az új. Ezúttal nem összenőve, hanem térkompozíció elemeként alakult ki komplex közösségi helyszín, hol a környék lakossága alkalmilag összegyűlhet. Okos kormányzás mellett mindez örömteli és nagyszerű lehetőség. Rossz közösségirányítás mellett persze indokolatlan. A városháza tér, benne az építészeti tömegformálás terén szellemes és hasznos válaszokat megfogalmazó Lenzsér-féle ház majd csak ezután mutatja meg valódi létokát.

Józan gyakorlatias ötlet, hogy az egykori villához képest letolt térszinten helyet kapó kávézó lett a ház valódi bejárata, noha a minden irányba kiegyensúlyozott figyelemmel komponált házon több kisebb bejárat is található. Ezt a ritka megoldású, sarokra komponált “főhomlokzatot” öleli körül a hajdani térszintet megidéző lépcsős támfal. Az egyetlen értelmezhetetlen, forszírozott építészeti megoldás itt, melynek inkább kompozíciós, esztétikai szerep jut, semmint valódi használati. Nehéz látni ma még, hogy ez a lépcsősor mit szolgál majd a későbbiekben? Miniteátrum lelátója lesz-e, avagy valóban lesznek-e, akik lépcsőként járnak-kelnek rajta? S ha mindez nem feltételezhető, úgy mi is lesz voltaképpeni feladata a hegyoldal térszintkülönbségének eltakarásán kívül? Fontosabb ennél, hogy a ház afféle kívül kicsi ˗ belül nagy hatást kelt: meglepően sokféle használati igényt képes meglepően tágas és levegős terekben biztosítani.


Évekig elhúzódó, a lakossági igényeket meghallgató, ám azokat csak áttételes módon beépítő projekt született. Azt mondnám, egy kicsit jobb, mint amit a környékbeliek eredetileg el tudtak képzelni maguknak. Az egykori petíciót kiváltó közérzetek, alapbeállítódások mindettől persze nem változnak. A haladás, városfejlődés már csak ilyen: hiába miénk a Grund, egy napon mégis eltűnnek entesttel óvott területünk belakott farakásai, roppant gépek érkeznek, hamarosan új alapok gödrei ásítanak ijesztőn, s a világ menthetetlenül megváltozik.

Bojár Iván András

A cikk a Budapest folyóirattal közös együttműködésben jött létre.