Épületek/Lakóépület

Befejeződött Devecser és Kolontár új lakónegyedeinek építése

2011.08.11. 12:54

Befejeződött a vörösiszap-katasztrófa után a települések újjáépítése. Devecserben és Kolontáron két lakóparkban mintegy 120 családi ház készült el a Turi Attila, Zsigmond László és Jánosi János vezette tervezőcsapat munkája nyomán. A Kós Károly Egyesülés építészei - a tervezőasztal mellett és a helyszínen egyaránt - emberfeletti teljesítményt nyújtva egységes arculatú, de az egyedi igényeket is figyelembe vevő új otthonok sorát hoztak létre.

Tervezési program

A „DEVECSER – KOLONTÁR 2010. vörösiszap sújtotta települések újjáépítése" keretében olyan lakóépületek épültek, amelyek az alapvető lakhatási feltételeket kielégítő lakófunkciók mellett - a helyi, hagyományos építészeti elemeket figyelembe véve- egységes arculatúak és a mai igényeknek megfelelő életminőséget biztosítanak.

A tervezéskor fontos szempont volt, hogy a katasztrófában sérült épületeknél jobb térkapcsolatokkal, korszerűbb anyagokkal, kedvezőbb hőtechnikai jellemzőkkel épüljenek az új házak. Kiemelt figyelmet kellett fordítani a kijelölt új településrész utcaképileg egységes arculatára, az épületek egyedi megjelenésének biztosítása mellett. Az épületek tervezésénél szempont volt a későbbi bővíthetőség, valamint a nem állami kárenyhítés keretében - egyéb forrásból - épülő melléképületek (garázs, tároló, nyárikonyha, műhely) egységes, a lakóépülethez illeszkedő építészeti képe. A tervezett házak nem a sérült területen, hanem a kormányhatározatban megjelölt építési beruházási célterületen helyezkednek el.

Helyszín

Az építési telkek az érintett községek szabályozott belterületbe vont, lakóterületnek minősülő részein, a katasztrófa helyszínétől a lehető legtávolabb helyezkednek el. A telkek előtti közterület csatorna, gáz, ivóvíz és elektromos szolgáltató hálózattal épült ki a használatbavétel időpontjáig. A kijelölt építési beruházási területen fekvő építési telkek lejtése ~3-5 %. Az övezeti előírások oldalhatáron álló beépítést, 30%-os maximális beépíthetőséget, 4,0 m-es építménymagasság-korlátot, 40% minimális zöldfelületet és 30-45°-os tetőhajlásszöget írtak elő.

Megközelítés

A lakótelkek a közterületen a használatbavételig kiépített, szilárd burkolatú út felől, szilárd burkolatú személygépkocsi behajtón és járdán keresztül közelíthetők meg. Az épületek bejáratához vezető járdaszakasz kiselemes térkő burkolattal készül. A házak körüli járdák betonból, a rendezett tereptől rézsűvel kimagasítva készülnek, az épülettől 3%-os keresztlejtéssel.

Alaprajzi kialakítás

A tervezett épületek földszintes, magastetős kialakításúak, az utcai, az udvari és a kerti homlokzatokon oromzatokkal. A házak oldalán található fedett tornácról érkezünk a bejárathoz. A hálóhelyiségei -szobák- a hossztömegek keleti és nyugati oldalán helyezkednek el. Az épületek középső, déli tájolású részén helyezkednek el a nappali tartózkodás terei.

Beépítés

Az 50,0-60,0 m hosszú, 20,5-21,0 m széles telkek jellemző beépítése az oldalhatáron álló földszintes épület. A szomszédos falvakkal együtt ezen a vidéken is az oromzatos tető, a különböző módokon beépített tornác és az ezeket díszítő kisebb, „falusi" díszítő motívumok az uralkodók (kereszt, évszám, építtetői monogram, stb). A tervezett épületek nem térnek el ezektől a helyi jellegzetességektől.

Alapozás

Az épületek terheit 50-60 cm széles, csömöszölt beton sávalapok közvetítik a teherhordó talajrétegig, a terep lejtésének megfelelő, 25 cm-es lelépcsőzésekkel. A belső merevítő falak alá monolit vasbeton talpkoszorú került, egybebetonozva a 12 cm vtg. aljzattal. A tornác pillérek alá pontalapok kerültek, amelyeket monolit vasbeton talpkoszorú fog össze.

Falazatok

A külső tartófalak 38 cm vastag blokktéglából, hőszigetelő falazóhabarccsal, a cca. 6 méterenként elhelyezett belső harántfalak 25 cm vastag blokktéglából, a válaszfalak pedig 10 cm vastag kerámia válaszfaltéglából készültek. A nyílások kiváltása a megfelelő előregyártott típus elemmagas kiváltókkal, illetve beépített redőnytokos kiváltók esetén erősített monolit vasbeton koszorúkkal történt. A földszinti falakat monolit vasbeton koszorúk zárják le 25/30 cm-es keresztmetszettel, amelyek kívülről 8 cm hőszigetelést kaptak. A tornácok, teraszok pillérei fa-, vagy tégla szerkezetek, utóbbiak vasalt beton maggal. A külső falakra ~3cm-es hőszigetelő alapvakolat került, a végleges homlokzati felületképzés szemcsés, fehér homlokzati vakolattal történt, 1 cm vastag festett, simított „vakolatkeretekkel". A házak merevségét vízszintes síkban a koszorúk, illetve a faszerkezetek merevítései adják, míg  függőleges síkban a ház dobozszerű falai és pillérei oldják meg.

Kémények

Az épületekbe tervezett gázkéményre zárt égésterű, kondenzációs gázkazánok csatlakoznak. A tartalék kémények falazata hagyományos vagy előregyártott módon készült, tetejükre egyedi, falazott fejezet és vízorral ellátott, helyszíni beton fedkő készült.

Födém

Az épületekben nem készült szilárd födém. A tetőszerkezet alsó fogópárjára erősítettük a gipszkarton lemezburkolatot a rögzítő szerkezetekkel. A lakóterekben és a tornácra kifutó részeknél gyalult és csiszolt, utólagosan felszerelhető látszó szerkezet került. A tornácoknál és teraszoknál a fogópárokat pácolt, csiszolt hajópallóval, illetve deszkával borítottuk.

Tetőszerkezet

Az épületek mindkét végükön oromfalas nyeregtetővel fedettek. A tető hajlásszöge 35-40°. A talpszelemenek a vasbeton koszorúhoz rögzítettek. A lucfenyő anyagú tetőszerkezet fedése hornyolt, körszeletvágású cserépfedés, amely hófogó elemekkel egészült ki. Az eresz és a függőleges esőcsatornák grafitszürke, festett alumíniumlemezből készültek.

Nyílászárók

A külső ajtók és ablakok hármas ütközésű gerébtokos szerkezetek, amelyek szabványos csomópontokkal és thermopán hőszigetelő üvegezéssel (1,1 W/m2/K) készültek. Az egyedi asztalos szerkezetekként készülő nyílászárók felületképzése üzemi körülmények között, festőkamrában történt. A belső könyöklők borovi fenyőfa burkolatot, a külsők festett grafitszürke alumíniumlemez párkányt kaptak. A belső ajtók pallótokkal és váztáblás szerkezettel készültek.