Befogadó tervezés – befogadó egyetem/ Kurzus a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékén
”A félév során tehát azon kívül, hogy a társadalmilag elkötelezett tervezői kultúra mellett tettük le a voksot, egyúttal nagy hangsúlyt fektettünk az elméleti és a gyakorlati képzés integrálására is... a hagyományosan a tervezési óráktól elkülönülten oktatott tervezéselméleti és kutatásmódszertani, illetve ergonómiai kérdéseket a gyakorlati problémák felmerülésével egy időben, konzultációs formában tárgyaltuk meg a csoportmunkában dolgozó hallgatókkal.”
Szentpéteri Márton írása a kurzus céljairól és eredményéről
Befogadó tervezés – befogadó egyetem1
Kurzus a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékén
Társadalmilag elkötelezett tervezői kultúra
A nemzetközi designszakmában ma alapvetően két nagy tendencia különíthető el. Az egyik a fogyasztói társadalom tervezői kultúráját, a másik pedig a „fenntartható tervezés” (sustainable design) vagy „tervezés a fenntarthatóságért” (design for sustainability) világát testesíti meg. A fogyasztói kultúrát és a neoliberális globalizáció piaci fundamentalizmusát támogató designtrendek és a sztárdesign világa ma is első sorban a profitmaximalizálás és a gazdasági növekedés verdiktje szerint érdekelt a tervezői innovációban, s így továbbra is a „tervezett” vagy „beépített elévülés” (planned vagy built-in obsolescence) különféle formái mozgósítják kreativitását, csakúgy, mint Raymond Loewyék idejében, a nagy gazdasági világválság után, amikor az „áramvonalasítás” (streamlining) és a „felületi tervezés” (styling) jegyében ez a modell kialakult. A fenntartható tervezés ezzel szemben mindennek alternatíváját keresi annak érdekében, hogy olyan designkultúrát teremtsen, amelyik a Victor Papaneki szellemben vett „tervezés a való világnak” (design for the real world) elvét követi s egy valóban fenntartható társadalom jövőjét biztosítja.
A „befogadó tervezés” (inclusive design) és társai, az „egyetemes tervezés” (universal design) illetve a „tervezés mindenkinek” (design for all) a fenntartható tervezés világához köthetőek, hiszen ennek éppen az a lényege, hogy a főként a gazdasági, funkcionális, esztétikai és biztonsági szempontokat szem előtt tartó rendszerelvű „terméktervezést” (product design) nem csupán az „ökológiailag érzékeny tervezéssel” (ecodesign) kapcsolja össze, de a társadalmi-etikai – ha tetszik, humánökológiai – szempontokat is érvényesíti. Bármilyen értelemben is esik tehát szó a fenntarthatóság céljait szolgáló tervezésről, az mindig feltételezi a „társadalmilag elkötelezett tervezés” (socially responsible design) szemléletét is. Az eredetileg a fogyatékosok, idősek és szegények speciális igényeit megcélzó befogadó tervezés ugyanis az egyetemes részvétel demokratikus elvének ma talán leghatékonyabb eszköze lehet, tekintettel arra, hogy a 21. század rendkívül felgyorsult világának komplex társadalmi kérdéseit – így például a „társadalmi felzárkóztatás” (social inclusion) céljait – immár csupán jogi szabályozásokkal, politikai döntésekkel és a kellő anyagi támogatás biztosításával önmagukban nem lehet hatékonyan kezelni. Szociálisan érzékeny tervezői intervenció nélkül ugyanis metropoliszaink egyre sűrűsödő társadalmi problémái csaknem megoldhatatlanok.
Európai Uniós ajánlások
Az EU jó ideje szorgalmazza már, hogy tagországaiban az épített vagy tervezett környezettel kapcsolatos felsőoktatási intézményekben szerephez jusson a befogadó tervezés logikája. Ajánlásai közül kiemelkedően fontos a Tomari Határozat [Resolution ResAP(2001)1 on the introduction of the principles of universal design into the curricula of all occupations working on the built environment (“Tomar Resolution”)] illetve a 2007. december 12-én elfogadott Resolution ResAP(2007)3 “Achieving full participation through Universal Design”. Mindezek szerint az egyetemes tervezés olyan stratégia, amelyik a különféle környezetek, termékek, kommunikációs formák, információs technológiák és szolgáltatások megtervezését és megalkotását úgy kísérli meg, hogy azok a lehető legnagyobb mértékben legyenek hozzáférhetőek, érthetőek és használhatóak mindenki számára, lehetőség szerint egyedi adaptációs szükségletek vagy speciális megoldások szükségessége nélkül. Ennek megfelelően az egyetemes tervezés olyan fogalom, amely túllép az épületek – a fogyatékkal élők számára nélkülözhetetlen – puszta akadálymentesítésének kérdésein, s így azt a társadalompolitika integráns részeként kívánatos kezelni a továbbiakban. Az egyetemes tervezés lényege, hogy a jövőben semmilyen értelemben ne legyen szükség akadálymentesítésre, azaz a különféle a tervezői intervencióknak köszönhető kirekesztések (design exclusions) nem kívánatos következményeinek költséges felszámolására.
A fentebbi dokumentumoktól szorgalmazott egyetemes tervezés nem ismeretlen a hazai felsőoktatásban, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának adjunktusa és az Épített Környezetért Alapítvány munkatársa, Pandula András, P. Farkas Zsuzsa (Épített Környezetért Alapítvány) vagy Fischl Géza (Magyar Egyetemes Tervezés Társaság) élen járnak a területen. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (korábban Magyar Iparművészeti Egyetem) 2007 őszén tartott kurzusa azonban az első volt a maga nemében a magyar művészeti és designiskolák történetében. Természetesen nem előzmények nélkül, hiszen az egyetemen kerekesszékek tervezésével diplomázó, Magyar Formatervezési Díjas Szilágyi G. Csaba 2004-ben többed magával szervezője volt a Tervezés mindenkinek (Design for all) című konferenciának és az Inclusive design. The Helen Hamlyn Research Centre, Royal College of Art című kamara-kiállításnak. A konferencia olyan jelentős szakembereket szólaltatott meg a témában, mint Fischl Géza, P. Farkas Zsuzsa, Pandula András, Balogh András és a dán Karin Bendixen. A kamara-kiállítás pedig a Magyar Iparművészeti Egyetem és a Royal College of Art – The Helen Hamlyn Research Centre diákjainak munkáiból válogatott. Ugyancsak fontos része volt az előkészítő munkának 2006-os részvételem a franciaországi Nantes-ban rendezett Ethics: Design, Ethics & Humanism. Products, Services, the Environment and Responsibilities of Designers című konferencián, ahol Challenges of Inclusive Design in a Post-Socialist Capital címmel tartottam előadást azzal a céllal, hogy a tervezett pilótakurzus legfontosabb kihívásait nemzetközi szakmai nyilvánosság előtt vitathassam meg. A vita során, s azt követően, mások mellett a fenntartható tervezés kutatásában nemzetközi rangú Ursula Tischnertől (Design Academy Eindhoven – Lectorate Sustainable Design) kaptunk hathatós támogatást.
A ma kifejezetten divatos, főként a neoliberális globalizáció dogmáihoz köthető és súlyosan aránytévesztő nézetek szerint a közszférának is maradéktalanul piacelvűvé kell válnia, s így nálunk a közintézmények legfontosabb feladatai közül a versenyképesség kizárólagosságának hirdetése számít korszerű szellemi magatartásnak. Ezzel a felfogással szemben mi az egyetem hármas funkciójában hiszünk. Megítélésünk szerint az állami egyetemek továbbra is első sorban közszolgálati szerepet töltenek be, ezért:
- azok a humboldt-i egyetem- és kultúrakoncepció jegyében a kreatív és innovatív hagyománytisztelet intézményei
- ugyancsak a humboldt-i képzési modell (Humboldtsches Bildungsideal), jelesül is a tudományos szabadság (akademische Freihet) értelmében egyszerre oktató- és kutatóközpontok, és
- a társadalmi elkötelezettség eszméjének és gyakorlatának letéteményesei.
A három funkció egymástól elválaszthatatlan. E felfogás pártolásában nem valaminő romantikus antikapitalizmus fűt bennünket, hanem olyan józan állampolgári meggyőződés, amely a magyarországihoz hasonló félperifériális kapitalizmusokban elképzelhetetlennek tartja a versenyképesség biztosítását a kulturális és szociális felelősség illetve a tudományos szabadság autonómiájának jegyében működő oktatás és kutatás eszméjének elhomályosítása, feladása mellett. Nem csak azért, mert a kultúra éltető identitásteremtő ereje nélkül a valódi versenyképesség vajmi kevéssé képzelhető el – különösen a design területén, ahol a kiélezett technológiai versenyben éppen a kulturális tőkéből táplálkozó hozzáadott érték a versenyképesség valódi záloga –, hanem azért is, mert a radikális újkapitalizmusokban még nem alakult ki az a felvilágosult mecénásréteg, amelyik az állam szerepét kiegészítheti vagy helyettesítheti is akár a társadalom kulturális és szociális körülményeinek javításában és a nemzeti közösség életének felvirágoztatásában.
A fentebbiek és az Európai Uniós ajánlások szellemében a kurzus előkészítői a befogadó tervezés alapelveit a következőképpen foglalták össze hallgatóik számára:
A befogadó tervezés alapelvei
- A befogadó tervezés a társadalmi befogadás (social inclusion) leghatékonyabb eszköze
A 21. század nagyvárosaiban a leszakadó rétegek – vagyis első sorban az idősek, a fogyatékkal élők és a szegények – társadalmi integrációja tervezői közbenjárás nélkül immár lehetetlen – a politikai akarat, a kellő financiális és jogi háttér ma már önmagukban alkalmatlanok e faladat megvalósítására.
- A befogadó tervezés különféle szakmák képviselőit fogadja be a tervezési folyamatba (design process)
A befogadó tervezés maradéktalanul képes megvalósítani az interdesign és a multidiszciplinaritás céljait is, hiszen feladattól függően mindig a megfelelő designszakmák illetve a kívánatos természet-, műszaki, humán- és társadalomtudományok képviselőit hozza össze valós csapatmunka keretében.
- A befogadó tervezés befogadja a fogyasztót és a megrendelőt is
A befogadó tervezés növeli a fogyasztói és megbízói tapasztalatok (user and client experience) szerepét a tervezésben azzal, hogy a felhasználókat, fogyasztókat, üzletembereket, politikai döntéshozókat illetve a civilszféra képviselőit bevonja a tervezési folyamatokba.
A félév során tehát azon kívül, hogy a társadalmilag elkötelezett tervezői kultúra mellett tettük le a voksot, egyúttal nagy hangsúlyt fektettünk az elméleti és a gyakorlati képzés integrálására is. Egyebek mellett így mód nyílt arra is, hogy a hagyományosan a tervezési óráktól elkülönülten oktatott tervezéselméleti és kutatásmódszertani, illetve ergonómiai kérdéseket a gyakorlati problémák felmerülésével egy időben, konzultációs formában tárgyaljuk meg a csoportmunkában dolgozó hallgatókkal. Mindebben – amellett, hogy a kurzust gyakorlati és elméleti oktatók együtt tartották – nagy segítségünkre volt az Épített Környezetért Alapítvány, amely ingyenes tankönyveket bocsájtott a kurzus hallgatóinak rendelkezésére.
Részlet a feladatkiírásból
„A kurzus általános célja:
A «befogadó tervezés» (inclusive design), «egyetemes tervezés» (universal design) vagy «tervezés mindenkinek» (design for all) eredendően a leszakadó társadalmi rétegek három legfontosabb csoportjának – az időseknek, a fogyatékkal élőknek és az anyagi értelemben leszakadóknak – sajátos igényeit kielégítő tervezői szemléletként és gyakorlatként indult immár jó pár évtizede, ám a globalizáció gyorsulásával napjainkban egyre inkább egyetemes tervezői paradigmává magasztosul. Az elmúlt években az Európai Unió különféle ajánlásokkal [pl. Európa Tanács ResAP(2001) 1. sz. Tomari Határozat] szorgalmazta a tagállamok kormányait, hogy felsőoktatásukban jutassák szerephez a befogadó tervezés szemléletét és gyakorlatát. A kurzus során egyfelől e tervezői paradigma alapvető fogalmait, rövid történetét kívánjuk bemutatni a hallgatóknak, másfelől – egy konkrét tervezői feladat megoldása során – a befogadó tervezés gyakorlati kihívásaival is megismerkedünk.
A kurzus konkrét célja:
«Kis költségvetésű» (low budget), «alacsony technológiai» (low tech) követelményekkel működő designkoncepciók részletesen dokumentált kidolgozása azzal a céllal, hogy Egyetemünk minél több felhasználó (főként a hallgatók, az oktatók és a szolgáltató munkatársak) számára váljék munkára alkalmasabbá és kényelmesebbé. Főbb problémakörök: teljes körű akadálymentesítés, avagy az egyetemes «hozzáférhetőség» (accessibility) biztosítása az «információs rendszerek» (wayfinding system) érthetőségének fokozása mellett.”
A kurzus eredményei
Noha eredetileg a fővárosi alternatív közlekedés és a közösségi közlekedés befogadó tervezői szempontból fontos kérdésköreit kívántuk a kurzus témájául választani, végeredményben kifejezetten hasznosnak bizonyult a témamódosítás. Így ugyanis a kurzus hallgatói és oktatói egyaránt megrendelőkként és fogyasztókként tudtak a valósághoz igen közelálló tervezői szimulációkban részt venni, s ugyanakkor nem esett nehezünkre reprezentatívnak mondható, teljes mértékben költségkímélő felméréseket végezni az iskolai közegben, hiszen éppen ebben a kontextusban folyt a félévi munka. A befogadó tervezés gyakorlata valóban érvényes kísérletként szolgált a gyakorlati és elméleti képzés integrált modelljének kialakítására – az autonóm hallgatói magatartást megkövetelő „designkutatás” (design research) módszertanának érvényesítése, a helyi kreativitás mozgósítása alacsony technológiai és költségvetés-igényű megoldások megtalálásában, a megrendelői-felhasználói tapasztalatok érvényesítése a designkutatás és a tervezési folyamat során számos olyan tapasztalattal szolgált, amelyet a jövőben is hasznosíthatunk az egyetemen folyó képzésben. Ugyancsak tanulságosnak bizonyult a csoportmunka gyakorlása, s az olykor ebből fakadó konfliktusok kiküszöbölése is. A társadalmilag elkötelezett tervezői kultúra értékeinek hatékony közvetítéséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy maguk a tervező hallgatók és az oktatók is közösségi munkán keresztül szembesüljenek a társadalmi szolidaritás értékeinek fontosságával.
A kurzus futamideje: 2007/2008-as tanév őszi szemeszter
A kurzust előkészítette: Szilágyi Csaba és Szentpéteri Márton
A kurzust vezette: Monostori Vladimír, Szilágyi G. Csaba és Szentpéteri Márton
A kurzus vendégelőadói voltak: Megyeri Gábor, Olajos László, Pandula András és Zsótér László
A kurzus hallgatói voltak: Alpern Linda, Bence Domonkos, Malakuczi Viktor, Milléte Balázs, Nagy Ádám, Nagy Zoltán Csongor, Policsányi István és Telekes Tamás
szöveg: Szentpéteri Márton
fotók: Szilágyi G. Csaba
1 A kurzus címében szereplő „befogadó tervezés” (inclusive design) szinonímája a következő fogalmaknak: design for all, integral accessibility, accessible design, barrier-free design, transgenerational design, accessibility for all és universal design. Az Európai Uniós dokumentumok egészen 2007-ig ugyanezt a gyakorlatot követték, a ResAP(2007)3 óta az Európa Tanács szakértői azonban minden fentebb említett fogalmat az „egyetemes tervezés” (universal design) felé tendáló terminusként határozták meg, ezzel némi hierarchiát teremtve az addig szinoním fogalmak között. Mi azonban a „társadalmi befogadás” (social inclusion) fogalmára is reflektáló befogadó tervezés fordulatának jegyében írtuk ki a kurzust tavaly ősszel, s továbbra is a fenti fogalmak egyenrangúságát fogadjuk el.
