Emberek/Praxis

Belevágni az ismeretlenbe és nyerni – a Construma-díjas Intero Design

2017.04.07. 15:20

A magyar INTERO Design által kifejlesztett technológia olyan strukturált felületek gyártását teszi lehetővé, amelyek látványosak üvegen, fán, csempén és szálhúzott alumíniumon egyaránt. Pedig eredetileg egy reklámstúdióról van szó, akik két éve kezdtek el ezzel a technológiával foglalkozni. Tavaly még csak néhány érdeklődőt vonzott a standjuk, idén már alig lehetett odaférni a termékmintáikhoz. Földvári István tulajdonos, ügyvezetővel beszélgettünk.

A termékek sokszínűséget, egyediséget és egyéniséget tükröznek. A teljes színpaletta több mint 16 millió színt tartalmaz. A maximális táblaméret 2500 x 1300 milliméter. A technológia színes változata csak beltérben használható, ott 5 év UV-állósági garanciát vállal a gyantafesték gyártója, viszont a fekete és fehér változatok ennek dupláját is elviselik. A budapesti Széll Kálmán téren lévő buszmegálló a cég egyik referenciamunkája. A gyártástechnológiai sorrend állandó: az első lépés a lapszabászat, majd a furatozás után az edzés, az élvédőzés, végül a felületkezelés következik. A felhelyezés a hátsó fehér borításnak köszönhetően történhet neutrális és ecetes szilikonnal vagy bútoripari ragasztóval is. Ennek köszönhetően a lakások, irodák vagy középületek bármely helyiségében alkalmazhatóak más termékekkel együtt is.


 

Építészfórum: Eddig is voltak mintás, matricázott üvegek, miben tud többet az Intero technológiája?

Földvári István: A fólia az fólia, ez nem az. Attól új, hogy belevittük a kreativitásunkat, továbbmentünk egy egyszerű üvegnyomtatásnál, kitaláltuk, hogyan legyen a felületnek struktúrája. Fényjátékot vittünk a felületbe, amitől feléled az üveg. És mindezt egyedien. Mi egy reklámügynökség vagyunk alapvetően, dekorálunk. Innen indultunk ki, innen jött az ötlet, hogy mást csináljunk. Ezzel a megoldással a minta tartósan ott marad. Ez ott lesz száz év múlva is, míg a fólia leghosszabb élettartama mondjuk 10 év. Felpöndörödik a széle, aztán onnantól megindul a leválás. Ha a mi technológiánkkal készült felületet megnézi az ember, szinte 3D-s – ilyet eddig nem tudott senki csinálni.

ÉF: Miben különbözik akkor ez a technológia?


FI: Gyakorlatilag kitaláltunk egy saját technológiát, amire fel tudjuk vinni a műgyanta alapú struktúrát – ez adja a domborulatot, nagyjából másfél mm-es kiemelkedést tudunk elérni – és ezt kombináljuk egy teljesen hétköznapi nyomtatási megoldással. Hibriden összeraktuk a dolgot – párhuzamnak azt szoktam mondani, hogy olyan ez, mintha Ferrarival szántanánk. Nem arra találták ki ezt a technológiát, amire mi használjuk, viszont beleláttunk egy másik funkciót. A digitalizációt és a fantáziát visszük bele a gyártásba. Próbálom mindig úgy magyarázni, hogy érthető is legyen, de ne is adjam ki a titkot. Valószínűleg mások is rá fognak jönni erre a megoldásra, de a mi előnyünk és tapasztalatunk szerencsére akkor is megmarad.



 

ÉF: Marva is van az üveg?

FI: Nincs. A savmaratott üveget nagyon szeretem, gyönyörű dolgokat lehet belőle készíteni, nagyszerű alapanyag – de az nem a színek tombolásáról szól. Eddig volt a savmaratás, amin tudtak még változtatni homokfúvással – a mi megoldásunk arról szól, hogy ehhez képest értelmezzük másképp az üveget. Színek, mélységek, lakk és matt felületek, fényjáték, áttetszőség – rengeteg a lehetőség és sokkal élőbb, élethűbb a végeredmény. Pedig pár évvel ezelőttig semmi közünk nem volt az üveghez.

ÉF: Csak üvegfelületen lehet alkalmazni ezt a technikát? Illetve mi a helyzet a kültéri használattal?

FI: Üveg mellett tulajdonképpen bármilyen sík felületre - például bútorlapra, alumíniumra, csempére, fára - nyomtatunk. Ez a minta nem jön le, strapabíró – kültérre egyelőre az UV-sugárzás miatt nem ajánljuk, de már dolgozunk az UV-védelmen is. Az időjárási viszonyoknak, tisztítószereknek különben ellenáll.



 

ÉF: Mi az Intero Design és a reklámcég viszonya?

FI: A reklámügynökségünknek, a Fotó Reklámstúdió Kft.-nek van több különböző üzletága, a belsőépítészet águnkat hívják Intero Design-nak, itt grafikusok dolgoznak. Ez a szegmens magába foglalja a strukturált bútorlapokat és üvegeket, illetve most már egyre több mindent ezeken kívül is. Próbálunk olyan különleges belsőépítészeti alapanyagokat előállítani, amikkel az enteriőrtervezésben új irányokba lehet haladni. A mi megoldásunkkal el tudjuk készíteni, ha valaki valami teljesen egyedire vágyik, olyan mintára, ami a piacon nem elérhető. Megkeres minket, elmondja, mit szeretne és mi megoldjuk.

ÉF: A minták honnan származnak? A megrendelők hozzák, vagy van saját kollekció is, amiből válogatni lehet?

FI: Van egy kollekciónk, amit a grafikusaink készítettek, de bármilyen egyedi megoldásra is van lehetőség – együtt kitaláljuk, hogyan hozható létre a hozott mintából a legszebb eredmény. Annyira szabad kezet adunk a vásárlónak, amennyire csak lehet.



 

ÉF: Mik a jövőbeli tervek? Szeretnétek például évente új mintakollekciókkal előrukkolni?

FI: Nagyon jó lenne, ha az Intero jövő ilyenkor már egy olyan márkanév lenne, amit az összes belsőépítész ismer, és figyel, ha kihozunk egy új kollekciót. A grafikusaink képesek rá – most épp Milánóban vannak, hogy tájékozódjanak az aktuális trendekről. Az út legelején vagyunk még, másfél éve kezdtünk el igazán mindezzel foglalkozni. Mindig hittem ebben a nyomtatott technológiában, és most a Construma-díj nagyszerű visszaigazolás, hogy van rá igény, és új lendületet ad, mert jó irányba tartunk. Hatalmas eredmény, hogy több évtizedes fejlesztési háttérrel rendelkező óriáscégek mellett nyerhettük el a díjat. 

Ma a magyar piacot a lengyel fóliázott üvegajtók uralják – mi is tudunk ilyen mintás üvegajtókat gyártani - nem fóliázva, hanem tartósabb megoldással. Egy belső ajtó családot szeretnénk összerakni, ami már teljesen a saját termékünk lesz - egy kb. 50 mintás kollekcióban gondolkodunk. Magyarországon túl Ausztria és Szlovákia felé szeretnénk elindulni a terjeszkedéssel.

A másik irány a mintás üvegkorlátok vonala. Most gyakorlatilag víztiszta vagy savmaratott üvegkorlátok vannak, esetleg nagy megrendelés esetén leszitázzák őket. Mi olyat szeretnénk, mint egy laminált, áttetsző mintás korlát. A cél az mindig az új és a többiekétől különböző.



 

ÉF: Árban hogyan aránylik ez az új megoldás a már elérhető technológiákhoz? Luxus kategóriáról beszélünk?

FI: Abszolút elérhetőek vagyunk, 25000 Ft/m2-nél drágább üvegünk nincsen. Ez manufakturális, egyedi dolog, nem cél a tömegtermelés, hogy olcsók legyünk – de az sem, hogy évente összesen 100 négyzetmétert készítsünk, és azt csillagászati összegért eladjuk, pedig valószínűleg annyiért is megvennék. A belső ajtókkal megcélozzuk a sorozatgyártást, de az sem egy 1000 m2-es heti termelés nagyságrendje. Az is elképzelhető, hogy más cégekkel – például ablakgyártókkal – együttműködjünk és mintás üveget szállítsunk nekik, de a hangsúly az egyediségen van.