Épülettervek

Bence-hegyi kilátó ötletpályázat - Berkeczi István terve

2015.05.07. 12:00

Bemutatjuk Berkeczi István díjazásban nem részesült tervét, melyet a Bence-hegyi kilátó ötletpályázatára készített.

ÁLTALÁNOS KONCEPCIÓ

- a meglevő épített környezet egy tipikus lakóövezet, de festői kilátással
- a természeti környezet az értő szem számára még mutatja az szőlőművelés nyomait, de a mai állapot már a melegkedvelő karszt bokorerdőket jelent, annak is csak a maradványai.

Ez a korábbi kitermelés sajnos eróziót indított el. Az erózió továbbra is a legnagyobb veszély!
- a fejlesztés tehát, környezeti szempontból, nem kíván beleszólni a most is megfigyelhető természetes folyamatokba, a növényzet felújításával pedig a hely szellemének megerősítése a cél.

Fontos a környezettudatosság és a kíméletesség.
- a hely szelleme egyszerre emlékeztet
o a mai korra: az autópálya (mely ekkora távolságból már egyenesen szép)
o és egy antik görög hegycsúcsra: nagy, költői panoráma; kopár növényzet,
alacsony fenyők, helyenként elő-előtűnő kő altalajjal; állandó kisebb-nagyobb szél
- a kilátó (bár felújításra szorul), most is ellátja feladatát, tehát nem kell semmi újat feltalálni, hanem a meglevőt fejleszteni és elhelyezni rajta egy épített jelet!
- a jel elsődleges feltárulkozási helyei: o a Velencei tó partja, o az autópálya
o a parkoló, o a gyalogút, o és a kilátó fennsík, mint közeli főnézet
- kilátó, mint torony építése nem szükséges, mert
o a panoráma a hegy tetejéről közvetlenül is feltárul
o a fák pedig várhatóan nem fognak ennél sokkal magasabbra nőni, mert ezt a jelenlegi talajtakaró nem teszi ezt lehetővé
- ezért a kilátó terasza csak 3 méterrel (egy szinttel) lesz magasabban a terepnél
- a jelnek egyszerűen érthetőnek és több megoldást felkínálónak kell lennie.

Hogy mit jelent ez a jel? A látogató fantáziájára bízott! A V mint Velencétől, kezdve bárhogyan értelmezhető az alkotás, de ez leginkább egy egyszerű nonfiguratív szobor.

A TERVEZETT ELEMEK:

1. A meglevő parkoló felújítása
- szgk parkoló fásítása süllyesztett zöld szigetek létrehozásával
- a járda növelése és bővítése padokkal a kilátás felöli oldalon, megszűntetése a másik oldalon
- a gépkocsis és gyalogos zónák szétválasztása ütközőkkel és (1 m magas) pollerekkel
- új korlát a parkoló szélén
- kiemelt szegélyek megszűntetése, új szintbeli aszfalt burkolat mindenhol. (Előnye: akadálymentesség, több csapadékvíz begyűjthetőség.)
- a gépkocsis felületek az olajfogóba bekötött csapadékvíz lefolyókba, a gyalogos területek a fákhoz lejtsenek
- új ismeretterjesztő táblák, felfestések és KRESZ táblák, közvilágítás

2/A. Kiszolgáló épület létesítése

- új, széles járda építése az indulási ponttól az épületig, akadálymentes megközelítés
- egyszerű, az épített környezetnek megfelelő léptékű tömeg és anyaghasználat
- a végeredmény, alapadatok: 1 db akadálymentes mosdó és pelenkázó, női mosdó: 3 kézmosó, 3 WC; férfi mosdó: 3 kézmosó, 2 pissoir, 3 WC; 1-1 16 ill. 6 m2-es raktár az esetleges büfé és egyéb célra, gépészeti helyiség és csapadékvíz víztároló az esetleges víztisztító rendszer számára (az alagsorban), kétszintes kialakítás: alagsor + földszint

2/B. Büfékocsi megállóhely és fogyasztó terület létesítése
- elhelyezése a parkoló bejáratánál, a kilátás felöli oldalon
- leválasztása a gépkocsi forgalom felöl kiemelhető pollerekkel

3. Víztisztító rendszer

A rendszer funkciója a gépkocsis felületen keletkező csapadékvíz megtisztítása locsolás céljára.

4. Kilátó gyalogút felújítása

- az indítási pont átépítése, látványbeli kiemelése
- az út nyomvonalának és körülötte levő növényzetnek a megtartása
- a meglevő út fejlesztése: az út szerkezetének megerősítése osztályozott helyi kő örleménnyel (a kilátó elkészülte után), lépcső fokok cseréje előregyártott fehér kéreg erősített beton elemekre, világító korlát építése
- az út mentén található kisebb mobil antenna bontása és áttelepítése bárhova5. Kilátó fennsík felújítása
- nagyobb gödrök feltöltése
- kilátó terasz, vagyis 3 lépcsőfok burkolt felület építése előregyártott fehér beton elemekből és pihenő padok a burkolt felület kilátás felöli szélén, üldögélés céljára
- a régi geodézia alappont helyett egy régi geodéziai alappont utángyártása
- új ismeretterjesztő táblák, szemetesek

6. Kilátó és épített jel: ld. külön tervlapon


7. Egyéb fejlesztés

A kilátó, mint jel, megépítésével ismertté lesz a létesítmény a tó és autópálya használóinak, ezért a következő fejlesztések szükségesek:
- a kilátó jellel történő ábrázolása minden Velencei tavi turisztikai és egyéb infó táblán
- útmutató táblák lehelyezése az autópálya lehajtótól a kilátóig, minden elágazásba