Bencze Zoltán: Köntösben - Brick '04

Vajon mi különbözteti meg a XX. század és más, korábbi korok építészetének téglahasználatát?

A tégla hétköznapi építőanyag, amely a megszokottság természetességével vesz részt az épített környezet anyagi kultúrájának létrehozásában. Nap mint nap szembesülünk az épületek homlokzatán megjelenő téglával. A modern építészet - jelenben is érvényes kultúrája - saját hagyományának megfelelően alkalmazza a téglát a XX. század során. Vajon mi különbözteti meg a XX. század és más, korábbi korok építészetének téglahasználatát? Akár Pécsett, a városban sétálgatva is érzékelhetjük annak nyilvánvaló jeleit, hogy az épületek homlokzatán alkalmazott téglahasználat láthatóan különböző hagyományok és különböző intenciók jegyében fogant. Igaz ez például a Munkácsy utcában található XIX. század végéről származó Pécsi Napló épületén, vagy ugyanezen korból származó számos ipari téglaépületen, a Tímár utca sarkán az idősek otthona épületén, az Uránia mozi homlokzatán, az uránvárosi lakótelepen található látszó téglaburkolatú bérházakon, de a Porta Barbakán közelmúltban átadott lakóépületein alkalmazott téglakezelésre is. Azt azonban már nehezen tudjuk megmondani, hogy ezeken az épületeken milyen történeti összefüggések következtében jelenik meg előttünk a tégla úgy, ahogyan azt éppen tapasztaljuk.

A Wienerberger által kezdeményezett válogatás összeállításának puszta szándéka is számos értelmezési kényszert hív elő a téglahasználat jelenségeit illetően. A kiállítás magyarországi bemutatója pedig további kérdéseket vethet fel a "magyar téglaépítészetet" kiemelt hangsúllyal tematizáló építészetkritika vonatkozásában is. Mindezek számba vételére ezúttal nincs lehetőség, a kiadványban reprezentált téglaépítészet1 jelenségeinek történeti hátterét azonban érdemes kicsit alaposabban megvizsgálni, hogy ezáltal közelebb kerülhessünk a minket körülvevő épületek megértéséhez.

Nem mindenki számára egyértelmű - ha nincs jártassága az építőiparban -, hogy az elmúlt száz év építéstechnológiájának fejlődése szinte feleslegessé tette az ún. kisméretű tömör tégla használatát. Teljes egészében persze nem nélkülözhető az építés folyamatában, a legtöbb esetben azonban nem számíthat gazdaságos megoldásnak a fal és az épület szerkezetét a tégla tulajdonságainak megfelelően tervezni. Így a tégla, mint szerkezeti építőelem, vagy annak fizikai tulajdonságai, teljes hiteleséggel nem inspirálhatják az építészeti megformálás karakterét2. Szándékos tettetéssel, a történetileg kialakult morfológiára hivatkozva, sokszor találjuk a téglát szerkezeti szerepére utaló helyzetben. Ilyen esetekben nem az építés természetes folyamatából következően jelenik meg az épületen, hanem egy réteges falszerkezet külső héjaként. Az épület mimikri gyanánt, mint egy rafináltan szabott jelmezt vagy köntöst ölti magára. Mindez a tégla használatát nem minősíti, viszont sejteti, hogy a XX. század során alkalmazásának hitelét vonatkoztatott, utalásszerű jellege biztosíthatta.

Tévedés lenne a téglahasználat okait kizárólagosan csak technológiai okokra visszavezetni. A tégla falban betöltött szerepének történetiségét vizsgálva úgy tűnik, hogy a vakolatlan téglafal megmutatása a romantika és a historizmus építészetével bezárólag szinte csak a díszítő funkciók ellátását szolgáló stilizálás irányában haladhatott. A vakolatlan falban évezredek óta megszokott pozíciójának megfelelően találjuk a téglát - még akkor is, mikor már csak a díszítés céljával kerül oda. A történeti stíluskorokban egy díszítő funkciót ellátó mintázat - legyen az bármilyen cizellált is - kötésrendje és "kalligráfiája" mindig a téglának a falban betöltött szerkezeti szerepéből indul ki. Az eklektika elmúltával a tégla is felszabadul a díszítés kényszere alól, de a XX. századi klasszikus modern építészet megjelenéséig nem beszélhetünk a téglahasználat korszakváltó megújulásáról. A modern építészet viszont olyan új jelentéstartalmakkal telíti a tégla használatát, amelyek azelőtt soha nem tartoztak hozzá, azonban karakterét mind a mai napig meghatározzák. A fal felületi kiképzése, a fal felületének kialakításában alkalmazott anyagok felhasználása és - ami a legfontosabb - a hozzá kapcsolódó jelentéstartalmak is megváltoztak. A téglának a fal felületén játszott szerepe szintén változik, és a felület kialakítása is új jelentés hordozója lesz. Éppen az válik a nyers téglafal erejévé, ami korábban problematikussá tette: az anyagkezelés nyomainak "el nem fedése" - ezáltal képes utalni az építés folyamatára, így anyagi tulajdonságaihoz is további tartalmak társulhatnak.

Hogy megérthessük a tégla kortárs európai építészetben eljátszott szerepeinek gyökerét, vissza kell nyúlnunk a felületképzés történetében a modern avantgárd kialakulásának idejéig. Az építészeti avantgárd és a művészeti avantgárd eredményei hatottak egymásra, és gyakran analóg jelenségeket hívtak életre. Ekkor válik lehetővé, hogy a felület karakterének megjelenítésében a tégla is másképpen vegyen részt: az anyag fizikai és funkcionális tulajdonságaiból összeálló tárgyi-technikai struktúrája már nem csak a stílus jegyében kibomló díszítőforma megalkotásának lehet alapanyaga. A tégla anyagi történetének reflektáltságában kerül a falra, alkalmazása utalás az építés anyagi és technikai kultúrájára. A tégla kötésrendjéből kibontható ornamensképzés helyett a tégla elemi kötésrendjének és anyagi jellemzőinek technikai struktúrája kerül az alkotómunka középpontjába. Maga az "anyag" lesz a felületi megjelenítés tárgya és eszköze is egyben. A tét már nem a díszítésnek és az ornamentikának a jelentéssel bíró megformálása, hanem a tégla színének és felületi minőségének nüansznyi különbségei, a téglaégetés egyenletessége vagy egyenetlensége, a fugák és a kötésrend raszterének minél árnyaltabb definiálása. Az anyagi minőség jellemzői telítődnek jelentéssel. Mindegy hogy a valóságban burkolat vagy szerkezeti építőanyag, a falon elfoglalt helyzete az építés általános történeti alapanyagára, azon keresztül az építés rítusára utal. Véleményem szerint a modern építészettel létrejött új téglahasználati mód a hagyomány szigorával érvényesül a XX. század építészetében mindaddig, mígnem a század utolsó harmadában - új építészeti törekvések következtében - előtérbe nem kerül a felületképzésben használt tégla anyagi jellegzetességeitől is elvonatkoztatott alkalmazása.

A múlt század elején, a felületképzés anyagaként a téglahasználat legitimációja korántsem volt egyértelmű. A De Stijl mozgalma a téglát korszerűtlen és túlhaladott díszítőanyagnak tartotta. A Bauhaus számára az ipari gyártást idéző steril és sima felület létrehozása céljából teljesen alkalmatlan anyagnak bizonyult. Ennek ellenére Mies van der Rohe is használta a téglát, sőt a De Stijl számára emblematikus épület, a Willem M. Dudok által tervezett Hilversumi Városháza is teljes egészében téglával burkolt. A Hilversumi Városháza épületét Dudok eredetileg kőlapburkolattal tervezte. Gazdasági okok miatt kénytelen volt megelégedni a téglaburkolattal - ez azonban kielégítő kompromisszum volt számára. Hogy mennyiben lehetett Dudok döntése történeti távlatokban is kielégítő, arra talán Alvar Aalto ad választ életművével, valamint szó szerint is: 1946-ban, az MIT bostoni diákszállójának építésekor megállapítja, hogy "a tégla meghatározó szerepet játszhat a forma kialakításában". Ezek szerint az elvonatkoztatott formai kompozíció létrehozása már nem zárja ki az anyagszerű anyagok használatát a felületképzésből. A téglahasználat új hagyományát azóta mindig ott találjuk a téglafal felületképzési kísérleteinek hátterében.3

A XX. század utolsó harmadában már a tégla anyagi tulajdonságaiból kibontakozó, és annak minőségére utaló anyagi textúrája is elveszítheti reflektáltságát. Egyre gyakrabban csak mint egy felületi membrán, vagy mint egy elvonatkoztatott felületi minőség jelenik meg. Új építészeti törekvések felbukkanásának lehetünk tanúi a kortárs építészetben, amikor a felületképzésben használt anyagok mind történeti, mind anyagi jellegzetességeitől elvonatkoztatott szituációban kerülnek a falra. Így például a tégla is gyakran válik felületképzési kísérlet eszközévé, ahol nem más a cél, mint az alapanyag tárgyi-anyagi jellemzőitől elvonatkoztatott, illuzórikus felületi minőség kialakítása, egy érzéki hatás elérése.

Brick '04 - Vándorkiállítás a Wienerberger nemzetközi Téglaépítészeti Díját (Brick Award '04) bemutató legjobb képekből