Nézőpontok/Kritika

Benczúr László építészete

2013.11.13. 11:51

Benczúr László Ybl díjas építész - édesapánk- hetvenedik születésnapjára készült monográfia.

A KÖNYV KIFEJTÉSE:

Benczúr László építész életműve egyrészt mennyiségileg is hatalmas, másrészt az építészeten belül is nagyon szerteágazó. Ipari épületektől, sportlétesítményeken keresztül, lakóházakon át, az egyházi épületekig, műemléki épületrekonstrukciókig számtalan épületet jegyez. Az építészt a legnagyobb kihívás, valamint legnagyobb kifejezési, kiteljesedési lehetőség elé állítva, közel tucatnyi templom terveit is elkészíthette.

Mint építész, jelentős közéleti szerepet is vállal. A Magyar Építész Kamara, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségi tagja, majd felügyelő bizottsági tagja is volt hosszú időn keresztül. A FUGA Építészeti központ létrehozásában komoly szerepet vállalt. Oktatói múltja van az Ybl Miklós Építőipari Főiskolán, középület tervezési konzulens tanárként.

Az albumot úgy állítottuk össze, hogy az a világ könyvpiacán jellemzően megjelenő építész – monográfiák jelentős részével megegyező felépítésű legyen. A tartalom csak részben tükrözi ezt, a fősodornál személyesebb, olvasmányosabb, fűszeresebb, „irodalmibb” könyvet terveztünk . A kilenc munkát úgy válogattuk össze, hogy kellőképpen reprezentálja a nem csak sokszínűségében, hanem időben is kiterjedt életművet. A hatalmas életműből így két-két ipari épületet, középületet, műemlék revitalizációt és egyházi épületet mutatunk be. Kakukktojás kilencedikként pedig, a sehová sem sorolható, építészt nagyon ritkán megtaláló munkát, a Megyeri – Híd építészeti megfogalmazását tettük meg.

TARTALOM:

-A bevezető rész: Fabiny Tamás ev. püspök, valamint Nagy Tamás építész előszava
-A kilenc munka: A könyv tartalmának gerincét adó kilenc munka bemutatása képekkel, tervrészletekkel. Az egyes munkák bemutatására Benczúr Lászlóval jelenleg is aktív munka és- vagy baráti kapcsolatban álló, illetve régebbi kolléga- barát, pályatárs, rokon építészt kértünk fel. A személyes ihletettségű írások túlmutatnak a nyers építészeti bemutatáson, izgalmasan olvasmányos, sok személyes élménnyel fűszerezett rövid esszék. A szerzőket jellemzően az adott munkában közreműködő, vagy az adott időben közeli baráti viszonyban lévő, a munkafolyamatra rálátással bíró építészek közül válogattuk. A Megyeri híd bemutatására Édesapám saját írása került.

További szerzők: ifj Benczúr László, Bodoky Péter, Hajnal Zsolt, Hefkó Mihály, Kangyal Tibor, Pazár Béla, Simon Viktória, Sylvester Ádám

-Benczúr László munkássága kronologikus sorrendben, egy-egy épület 1-1, bélyeg méretű képpel illusztrálva.

-életrajz: a családi élet, egyházi tevékenység, és nem utolsó sorban a munka fotóalbum szerű bemutatása

-bibliográfia

Kiadja: LUTHER kiadó; felelős kiadó: Kendeh Péter
Szerkesztették: Ifj. Benczúr László, Benczúr Emese
Grafikai arculat és tördelés: Varga Buda