Design/Belsőépítészet

Asztal – Bene Tamás installációja Eperjesi Ágnes D.365 napja című kiállításához

2020.02.03. 07:45

A Bene Tamás és társai által készített Asztal installáció Eperjesi Ágnes: D. 365 napja, egy autista fiatal mindennapjait megmutató kiállításához készült. A hatalmas betonasztal, melyen a faragott szappanok kaptak helyet, az ideiglenesség szimbóluma.

„A kiállítás alapanyagát egy falun élő, 38 éves, súlyosan autista fiatalember “élete" jelenti: csaknem két évtizede vak kényszertől vezettetve, napi rendszerességgel egy-egy friss gyári szappant kapargat és farigcsál össze puszta kézzel. Eperjesi Ágnes nem ezt a személyes történetet meséli el: inkább egy antropológiai határhelyzetetben vizsgálja az embert, mint saját világot alkotó, mégis annak tér-idejébe szorult, magára és történelmére rálátni képtelen lényt. A művész az odahagyott szappanokban az emberi autenticitás jeleit ismeri fel – azzal, hogy rámutat arra a múlt és jövő nélküli jelenidőre, amelyben D. napjai telnek s amelyet e tárgyak őriztek meg. Azzal tudja bekeretezni, hogy szelíd erőszakot tesz rajtuk: hogy dokumentálja őket, hogy negatívot készít róluk, művészileg is manipulálja és végül jelentésteli térinstallációba szervezi őket. A művészi intervenció, azzal, hogy szobortárgyként és terepasztalon tériesíti, emléket is állít annak az időnek, amelybe D. örökre elmerült. A munka önreflexív módon azoknak az értelmező és kreatív eljárásoknak a hatalmi természetére is rávilágít, amelyekkel a művész is óhatatlanul él, amikor az intézményes normalitás fölényét érvényesíti valakivel szemben, aki még a művészet kifinomult, anoním erőszakával szemben is védtelen." – írta Rényi András a kiállításról.

„A beton egy mesterséges építőanyag, amely kötőanyagból (cementből), vízből és természetes vagy mesterséges adalékanyagokból, esetleg adalékszerekből és egyéb kiegészítő anyagokból készül. Alapvető tulajdonsága, hogy az összekevert alkotóanyagokból készült friss keverék rövid ideig szabadon formázható/alakítható, majd a fizikai és kémiai folyamatoknak köszönhetően megköt, és szilárdul. Az alkotórészek elnevezése még a római korból származik: caementum (latin) = durva kőtörmelék, concretus (latin) = összekevert, összenőtt." – Wikipedia

A faragásnál ellentétes metodikák érvényesek mint a mintázásnál. A faragás egy reduktív folyamat, ahol a rendelkezésre álló anyagból elvétellel – mint megmaradó tömeg – keletkezik a kívánt forma. A mintázásnál egy olyan alapvetően tömeget növelő folyamatról beszélhetünk, ahol a következő lépés mindig egy kicsit túloz, megenged, és a komplexen fejlesztett egész egy folyamatos pakoló és visszaszedő úton fejlődik. Ez a módszer a legalkalmasabb arra, hogy megfejtsük egy forma törvényszerűségeit, és egy szabad folyamatban – mely megengedi és alkalmazza a hibákat – közelebb visz ahhoz a dologhoz, amit épp megfigyelünk. A faragásnak is vannak additív jegyei, ha a különböző tömbökből készített részek összeépítését tekintjük, de ez nem tisztán a faragás sajátja, hanem már a szakma magasfokú műveléséből adódó játék a különböző technikákkal, ami behív egy másik lehetséges cselekvési formát. Ez az építés, ami egy lekövethető és jól tervezhető folyamat.

Az öntött stuktúrák képzése során olyan negatív terek hozhatók létre, melyeket egy könnyebben formálható anyagból kialakított prototípusról ‘szednek le’, gipsz, szilikon, vagy speciális műgyanta keverékek segítségével. Vannak olyan esetek, amikor nem mintavétel jelleggel készülnek az öntőformák, hanem előzetesen tervezett segédszerkezetekbe, zsaluzatokba kerül a formátlan anyag. A zsaluépítés ugyanolyan, egy bizonyos ponton megállított folyamat – az egzakt végeredmény szempontjából –  mint a faragás, csak egyik az elvételt, másik a hozzátételt kell megállítsa a kellő időben.

Dávid szappanjai zsaluzatok, melyeket Eperjesi egy ‘öntésre hivatott’ anyaggal tapaszt be. A folyékony beton sűrűsége és viszkozitása nem teszi lehetővé, hogy a tárgyak eredeti – folytonos – felszínét reprodukálni lehessen, ehelyett úgy viselkedik, mint bizonyos nyílt sebekbe tömött gyógyító massza, vagy mint a fák átvágott háncsrészébe tapasztott sűrű kenhető anyag, ami megóvja a sérült részt a környezeti hatásoktól, a védőréteg alatt elősegíti annak összenövését, és a tápanyag áramlása ismét folytonossá válik. A két anyag totális jellegbeli eltérése is ráerősít arra, hogy ebben az esetben nem csupán kiegészítésről beszélünk. A szappan lúgos kémhatása miatt a képlékeny betonmassza ph értéke megváltozik, így az nem képes teljesen megszilárdulni. Emiatt Eperjesinek a szappanok felületét csorbító nyomok mindegyikét meg kellett munkálnia, ami felületi kezelést, és némely esetben a nyomok elmélyítését jelentette.

Az INDA Galéria egy 19. századi bérház második emeletén található. Három tágas szobája L-alakban zárja közre az előteret, ahova a tipikus körfolyosós lépcsőház sarkából érkezünk. Ebben a körüljárható térsorban kapott helyet Eperjesi Ágnes: D. 365 napja című kiállítása. A tárlatra érkező látogató először egy LCD monitoron nézhette a munkafolyamatot, ahogy Eperjesi dolgozott, majd az első tágas szobába egy hasítékon át juthatott, ahol a fotódukumentációk kaptak helyet. Tagolatlan, matt, monokróm nyomatok, egy folytonos fekete szalag a szappanokról készült felvételekről. Ezek a képek valós méretben mutatták a tárgyakat, így azok összemérhetőek. A szoros kontinuitásban, szemmagaságban elhelyezett sorozatból kiolvasható volt az a módszer, melynek eredménye karakteresen tettenérhető minden szappanon. 

A következő sarokszoba két utcára tekint egy-egy ablakkal, és kicsit nagyobb területű a másik kettőnél. A kiállítás címe: D. 365 napja. A kiállított szappanok Dávid egy évnyi tevékenységét mutatják. Itt koncentrálódik az az átható szappanszag-keverék, mely a mindenféle típusok gazdag harmóniája. A folytonos betonfelület Dávid belső világának metaforája és ez a dominancia egy egészen újfajta kiállítótéri helyzetet hívott be: a látogatót alárendelt helyzetbe kényszerítette, a szoba falaihoz szorította. A hatalmas ‘tárgy’ az ideiglenesség jegyében mutatkozik a térben, és installációs szerepén felülemelkedve - Eperjesi munkájával együtt - új ‘műként’ fogalmazódik meg ebben a specifikus kontextusban. A kiállítás közel két hónapos folyamata alatt – ami a beton teljes szilárdulási idejével azonos – érzékelhető volt, hogy az anyag még dolgozik, és vissza-visszatérve új repedéseket észlelhettünk a felületén.

A harmadik szoba ajtónyílásaiban fekete bársonnyal fékeztük a fényt. Itt egy sötét és üres térbe érkeztünk, ahol egy forgótárcsás diavetítő gép monoton hangja és az általa projektált nagy méretű fekete-fehér kép volt érzékelhető. Üres tér és anyagtalan, fénnyel képzett látvány a falon. Ez a szoba az ismeretlent – Dávid mindenapjait – és az azon felúszó tárgyi eredmények folyamatos ismétlődését jeleníti meg, egyenletes időközönként felvillantva egy új szappan látványát. Miután bezárt a kiállítás Eperjesi egyenként elcsomagolta mind a 365 tárgyat. Egyedül a beton asztal maradt, üresen, napfényben. Meglévő repedéseibe hatolva egy fúrókalapács apró darabokra törte a felületet, csak a csupasz zsalulapok maradtak: segédanyag, másodlagos szerkezet, amit el kell majd bontani.


Bene Tamás

A szerző építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, a studioB – a MOME Építészeti Intézetének szatellit stúdiója – vezetője Baló Dániellel közösen. Szakmai tevékenysége mellett szívesen kísérletezik más természetű, autonóm munkákkal, melyekre „építészeti gondolatkísérletek modellezéseként" tekint. A Pálma, építészeket, művészeket és elméleti szakembereket egyesítő alkotói közösség tagja. Bene Tamás munkáiról bővebben itt olvashat.

szerk.: Fürdős Zsanett