Épületek/Középület

Bérlakást a szegényeknek!

2019.01.03. 16:24

Lenne mit tanulnunk a venezuelaiaktól, akik nemrég adták át a két és félmilliomodik szociális lakást az országban. Nekünk már az egy százada is óriási eredmény volna. A Venezuelai Nagy Lakásmisszió nemcsak megfelelő, de méltó és szép (!) lakásokat épít a szociálisan rászorulóknak. 

Míg Mexikóban a lakáspiacról kiszorult szegény tömegek szerveződnek alulról jövő, civil mozgalmakba városrészfoglalási, lakásszerzési céllal, addig Venezuelában már két és félmillió lakást adtak át állami program keretében, a cél pedig az ötmillió. S még ha nyilván ott is van is bunda, kenőpénzek vagy legalábbis sürgölődés a húsos fazék körül, az eredmény bámulatra méltó.

A venezuelai szociálislakás-építési terv keretében tervezett új otthonok fele elkészült, jelentette be Nicolás Maduro elnök a két és fél milliomodik lakás ünnepélyes átadásán Caracasban.

„Ma elértük a mérföldkövet jelentő két és fél milliomodik lakást. Istennek hála! El kell ismernünk az ország építőmunkásainak teljesítményét” — mondta Maduro a nemzeti televízióban.

A Venezuelai Nagy Lakásmisszió (GMVV) névre hallgató nagyszabású szociális bérlakás projekt célkitűzése, hogy legkevesebb ötmillió új otthon épüljön 2019 végéig. Jelenleg tehát félúton tartanak. 

„Minden venezuelainak tisztességes, szép és megfelelő otthona lesz. Ezt a Haza Terv 2019-2025 keretében meg fogjuk valósítani. A minimális cél ötmillió otthon, hogy minden venezuelainak megfelelő, tisztességes és saját tulajdonú lakása legyen” — mondta az elnök.

A következő ütemben a Zulia állambeli Lagunillas városban épülnek majd új lakások, amelyekbe szegény, hátrányos helyzetű venezuelaiak költözhetnek be.

Az Egyesült Államok szankciói által előidézett gazdasági nehézségek ellenére, a bolivári állam folytatja a néhai Hugo Chávez elnök által 2015-ben kezdeményezett terv végrehajtását.

„Mindig tehetünk többet az ország fejlesztéséért, helyreállításáért. Chávez két és fél millió otthont tűzött ki célul, de mi tovább mentünk. El fogjuk érni a hárommilliót, aztán haladunk tovább az ötmillió felé” — jelentette ki Maduro.

ÉF