Berlin új arcai

Berlin városszövetének átváltozásairól, ezek történelmi hátteréről, az építészet identitást meghatározó szerepéről, valamint a kortárs építészet kommunikációjáról és a turizmusban betöltött kimagasló helyéről szól Kádár Bálint írása.

Új identitás keresése és kommunikálása
Talán senkit sem lepett meg, hogy a világgazdasági válság után kontinensünkön a német gazdaság motorja indult be leghamarabb. Az már meglepő ugyanakkor, hogy a válság által megtépázott turizmus iparágának Európában mért 2009-es 6 %-os csökkenését¹ a német főváros idegenforgalma ugyanekkora növekedéssel ignorálta. Meglepő adat, miszerint 2007-ben 17,3 millió vendégéjszakát töltöttek a város hoteljeiben, míg a gazdasági válság sújtotta 2009-ben ez a szám már 18,87 millió². Tény, hogy Berlin Nyugat-Európa legolcsóbb városa lett, miután szinte csődbe ment az újraegyesítés eufóriájában végzett hatalmas építkezések miatt, így kevesebb pénzért kínálja az elvárt turista-élményt, így sok fiatalt is vonz ezzel. A város népszerűségének valódi okait mégis Berlin képének jelenkori alakulásában és a város kommunikációjában kell keresnünk. Az identitás, amely oly divatossá teszi ma Berlint, saját történelmének elfogadásával és tudatos értékelésével épült fel. A múlttal való szembenézés előtt évszázadokon át a múlt folytonos átírása alakította a várost, amely csak ma látszik megtalálni mindezek szintetizálásával önmagát.

 

 

Az átírt identitások fővárosa
Berlin mindig is az átírt identitások városa volt. Fejlődésének legmeghatározóbb állomásai azokhoz a momentumokhoz köthetőek, amelyekben egy új államforma fővárosává tették. Ezeket a korokat lázas építés kísérte, amelynek során a város erején felül is meg akarta mutatni, hogy méltó a fővárosi rangra. A kitüntetett címet sosem természetes növekedése folyamán elért szerepe miatt kapta, hanem különböző politikai okokból, kívülről.

Berlin-Cölln a XIII. században vált várossá a Spree keleti partján és szigetén, ahol a Schloss a XV. századtól jelölte ki a hatalmi központot, kijelölve a város terjeszkedésének irányát nyugat felé. A város fejlődésének első löketét annak porosz fővárossá választása adta 1710-ben. Több környező település egyesítésével megnövekedett területét ekkor fallal vették körül, ezen belül tekinthető a térstruktúra történelminek. A porosz királyok az antik világ hagyományait követve fejlesztették a várost, klasszicista stílusban. Ebben az időszakban épült ki az Unter den Linden, amelyet a királyok egy reprezentatív hatalmi tengelyként alakítottak, végében a Brandenburgi Kapuval. A középkori városmagot egy idő után inkább a fejlődés gátjaként értelmezték, majd az ötvenes években a DDR már nem is hagyta, hogy a középkori szövet akadályozza nagyvonalú központjának kiépítésében. Ma a Nikolaikirche és a Marienkirche az egyedüli fennmaradt emlék ebből a korból, utóbbi szigetszerűen áll a modern nagyváros panelépületei előtt. A középkor így fizikailag nem lehet részese Berlin mai identitásának, ugyanakkor a klasszicista épületegyütteseket (Babelplatz, Gendarmenmarkt) rekonstruálták, a Brandenburgi kapu előtti teret (Pariser Platz) újjáépítették, így a császárság termékeny korszakának szigorú klasszicizmusa ma több helyen fontos eleme a berlini városképnek.

1871-ben az egyesült Németország birodalmi fővárosává választották Berlint, miután császárrá a porosz királyt ütötték. Ezzel elkezdődött egy újabb növekedési hullám, melynek során a lakosság megháromszorozódott, és újabb központok alakultak ki (Postdamer Platz, Alexander Platz, Kufürstendamm). Bár a császár tovább finomítgatta az Unter mentén létrejött hatalmi központot (Dóm), ekkor már a város növekedését annak polgársága táplálta, és a régi hatalmi centrum ugyan úgy kezdett fejlődésképtelen szigetté válni, mint a középkori mag. A város új arcát a vasúthálózat és állomásai, a forgalmas új terek, áruházak és a polgári hatalom megnyilvánulásai (Reichstag) jelentették, mindezek az egykori városfalon kívül. A császárság megbukott az első világháború során, emlékei neobarokk stílusukkal egy régebbi város képét mutatják, miközben „csak” száz évesek. A Weimari köztársaság korára jellemző épületek ellenben egy modern kozmopolita nagyvároshoz méltó hangulatot képviseltek. Az áruházak egy része elpusztult (Alexander Platz és Potsdamer Platz áruházai) egy részük még megvan (KaDaWe), a vasútállomások is átépültek nagyrészt, a város arculatát ez a kor inkább a külvárosi telepek révén alakítja ma, de a kozmopolita hangulatból sok maradt.

Berlin lendületes fejlődésére az 1933-as hatalomátvétel vetett sötét árnyakat. Az új hatalom megint új fővárosi – világfővárosi – szerepet szánt a városnak. A városszövetet Germánia létrejötte is visszafordíthatatlanul roncsolta volna, Speer³ és Hitler új észak-déli várostengelyének léptéke és annak épületei oly módon akarták felülírni a város kialakult morfológiáját, mint elvetemült ideológiájuk a világtörténelmet. Szerencsére csak nagyon kevés birodalmi „stílusú” épület valósulhatott meg, a náci hatalmat a szövetségesek legyőzték, ám csak kegyetlen rombolás árán.

A világháborúban győztes hatalmak zónákra osztották a várost, ám az ideiglenes adminisztratív lépés „befagyása” 40 évre megpecsételte annak sorsát és az újjáépítés irányait is. Itt nézett farkasszemet a polgári nyugat és a bolsevik kelet. Németországot ketté szedték, csakúgy, mint egykori fővárosát is. A keleti blokkba beékelődött nyugati fél-várost 1961-re fallal vették körül, és a felek elkezdtek belenyugodni a skizofrén állapotba, miszerint Berlin két város, két különböző kultúra fővárosa. Kelet-Németország hivatalos fővárosa Kelet-Berlin lett, Nyugat pedig előretolt kirakatként a nyugati életmód bemutatására szolgált – ami szintén kitüntetett, bár politikailag nem fővárosi szerep. A két versengő fél mindent megtett, saját fölényét bizonyítandó.

Az új fővárosi rang új fejlesztések korszakát hozta el, ám a bombázások után még megmenthető épületállomány jelentős részét inkább eltüntetve próbált meg új városmodellt felépíteni, eltörölve a történelem kínos rétegeit. Az előző korszakok legjellegzetesebb hatalmi épületei, mint a Reichskanzlei⁴ vagy a Schloss is eltűnt. Utóbbi helyett épült keleten a Palast der Republik, mely az új szocialista hatalomnak és az új fővárosnak ugyan olyan reprezentatív épülete lett, mint a lebontottak. Ebben a korszakban az Athéni Charta⁵ elveit évtizedekig sehol sem kérdőjelezték meg, így a városok fejlesztése a hagyományos vegyes használatú utcás-tömbös növekedés helyett a tiszta funkciójú, szabad téren álló épületegységek építésével zajlott – a fal mindkét oldalán. Ez alól kelet volt egy rövid ideig a kivétel, ahol a szovjet mintát átvéve a nyugat kozmopolita építészetével szemben reprezentatív palota-struktúrák épültek. A Stalinallee sugárútja persze ugyan úgy nem vette figyelembe az egykori utcahálózatot, mint a nyugati Kulturforum parkban elszórt épületei, amelyek egy átlátható demokratikus városi tájat kívántak alkotni. A város mai identitásának szempontjából ez a kor ejtette a legfájóbb sebeket.

 

 

1990-ben Berlin újra az egységes Németország fővárosa lett. Újabb bontások és építések értelmezték még egyszer át identitását, ám ezúttal a múlt rétegeit próbálja a város átértelmezni önmaga arcának megtalálása végett. Ez az, amiben az utolsó főváros más mint az eddigiek – mind pozitív mind negatív értelemben. A robbanásszerű fejlődés most is bekövetkezett, és most is külső döntés generálta. A város ismét kapott egy fővárosi rangot, amelyhez megint fel kell nőnie, és új identitást kialakítania. Ám most nem víziószerű, vagy utópisztikus identitást épít, de nem is „természetesen”, a társadalmi folyamatoktól hajtva épül. Most az eddig számtalanszor átírt és megszakított történelmét próbálja egyberakni. A történelmi folytonosság „helyreállítása” kényes feladat⁶. Berlin fővárosi rangja – melynek jelentőségét köszönheti – többször megkérdőjelezett és többszörösen kompromittált volt. Az erőfeszítések, hogy a történelem csorbáit kiküszöböljék, sebeit bevarrják és múltjának méltatlan emlékeit jóvátegyék mind erős identitásképző beavatkozásokkal történnek. A helyreállított Reichstag, a régi pompájában tündöklő Brandenburgi kapu vagy a Holokauszt emlékmű, illetve a Zsidó múzeum Berlin legerősebb képű épített elemei lettek. A múlt elemeinek építő átértelmezése pozitív módon építi identitását is. Ám a múlt elemeihez és rendszereihez való görcsös viszonyulás ártott is a modern nagyvárosi képet kereső városnak, hiszen a múlthoz romantikusan viszonyuló, burkolatban és történeti tömeg-tér arányokban megjelenő építészet zavaros üzenetű épületek tömegét hozta el. Minderről már múlt időben beszélhetünk, egy sokkal lassabb ám természetesebb fejlődés korszakába lépett ma Berlin. Identitását ma már inkább a városban zajló élet minősége alakítja, nem pedig az új építkezések.

Az identitást meghatározó építészet
A zaklatott múltú városba érkező mind több turistát sem a középkori Nikolaikirche, de még csak nem is századfordulón emelt Dóm vonzza, sokkal inkább a német főváros „érdekes” történelmének lenyomatai. És még inkább a ma divatos Berlin, a nyitott, szegény, de szexi⁷, élhető város. Kétségtelenül itt van Németország legnagyobb múzeuma és múzeumkomplexuma, az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Museuminsel, amely önmagában évente több millió látogatót fogad. A Pergamon múzeum páratlan antik gyűjteménye igazi turistacélpont, de más kiállítóhelyek is nagy nevet szereztek. A Siegessaule vagy a Brandenburgi Kapu szintén kötelező elem egy városnéző túrán, a Gendarmenmarkt vagy a Babelplatz a porosz császárok által megálmodott klasszicista fórumok szép példái, és van még pár kötelező épület. A klasszikus történeti műemlékek mégsem uralják a várost, amelyben az igazi turistacélpontok a nácizmus borzalmaihoz, a kommunizmus borzalmaihoz, végül pedig az euforikus újraegyesüléshez köthetőek. A történelem viharai, majd az újraépítés és egyben újradefiniálás lendületes gesztusai nagyban hozzájárulnak, hogy az idelátogatók valami autentikus élmény reményében induljanak mind nagyobb számban Berlinbe.

 

 

A látogató különböző forrásokból gyűjt adatokat leendő úticéljának kiválasztásakor. A fejében élő város képe fogja meghatározni, hogy érdemes-e azt meglátogatni. Ez a kép kezdetben az általános médiából, majd specifikus, turistáknak szóló kiadványok és webhelyek információiból épül fel. A Berlin Tourismus Marketing GmbH honlapját⁸ összevetve a többi európai főváros hasonló turisztikai portáljával több különbség is kitűnik. A klasszikus értékek, múzeumok és épületek persze itt is szerepelnek, de két olyan turistacsalogató elem is megjelenik, amely más városokban kevéssé: az egyszerű berlini ember véleményei és a kortárs építészet alkotásai.

Berlin az egyetlen olyan európai főváros, ahol olyan mértékű az elmúlt évtizedek építészetének városi identitásba történő beépülése, hogy a turisták felé közvetített városképben fő helyen szerepelnek kortárs építészeti alkotások. Vannak fővárosok, amelyek büszkék jelenkori építéseikre, és külön weboldalakat szentelnek kortárs műveknek, hangsúlyosan említik a látnivalók között, de mind Bécsnél, mind Párizsnál vagy Londonnál csakis a fő történeti látványosságok és kulturális lehetőségek mögött⁹. Ezzel szemben Berlin büszkén, építészeinek méltatásával vállalja a város mai képét és ikonjait, elfogadva véglegesnek és értéknek azt, amit az egyesülés után épített a szétszakadt és meggyötört városból. Külön túrák szólnak az egyesítés utáni időszakról, egyenrangú látványosságnak számít a Zsidó Múzeum és a 100 évvel azelőtti Dóm. A város fő ikonjai a város újradefiniálásának legfontosabb épületei lettek, úgy mint a Reichstag az új, bejárható üvegkupolájával¹⁰, és a Potsdamer Platz beépítése. A turistaportál a látnivalók mellett külön oldalt szán az építészetnek, ahol büszkén vallja, hogy a városban az elmúlt ötven évben emelt épületekből össze lehet hozni a világ kortárs építészeti ki-kicsodáját.

Láthattuk, hogy Berlin történetének egy-egy fontos szakaszában megpróbálták teljesen átírni identitását nagyszabású építészeti beavatkozásokkal. Ezeknek a momentumoknak a félbemaradt vagy szétrombolt emlékeit próbálták meg egybefűzni az elmúlt húsz évben, szintén nagyszabású építészeti beavatkozásokkal, amelyek most először nem a múlt ellenében, hanem ahhoz viszonyulva alakították az új fővárost. Ezáltal több kor egymásra épülő és egymással kommunikáló emléke alkotja Berlin fontos helyeinek hálózatát. A látogató egy több-rétegű és több-központú városban nem egy egyszerű olvasatú magot ismer meg, hanem maga is részesévé válik a történetnek, helyszínről helyszínre járva próbálja megfejteni a város rétegeit. Itt a sokszor öncélúnak tűnő kortárs építészet – és egyéb művészeti ágak - érdekes, izgalmas, érthető és – legfontosabb – könnyen megfejthető fogyasztási cikkévé válhat akár a tömegturizmusnak is. A régihez való kapcsolódás, a történelem eseményeibe történő aktív bekapcsolódás érthető üzenetekkel telítik meg az új formálást. Az üzenet egyértelmű: begyógyítani a sebeket (városi tömbök újraépítése), átláthatóvá tenni a politikát (Parlament bejárható üvegteteje), megbánni a múlt bűneit (Holokauszt emlékmű), újraéleszteni egy pusztává lett nagyvárosi teret (Potsdamer Platz), egyesíteni egy kettészakított várost és nemzetet. Mindezt a város kommunikációja felvállaltan támogatja, ugyan ezt sugallva a lakosoknak is. Berlin új identitásához méltón így rögtön be is fogadta a mai építészetet, az összes, akár vitatható megjelenésében: talán nem is ezen épületek identitása határozza meg a város képét, hanem a város identitása ragad a művekre. Megszépítve, elfogadva azokat berlinivé teszi őket örökre.

Berlin újjáépítésének kommunikációja
Berlin a múlt megosztottságát, rasszizmusát kitörölni nem tudja emlékezetéből, ezért kommunikációjában az elfogadásra, befogadásra, sokszínűségre és egyenlőségre teszi a hangsúlyt, amely értékek az egész város identitás-keresésében iránymutatóak. A sokszínűség jutalékos velejárója az izgalmasság, a befogadásé pedig a vendégmarasztaló hangulat, az otthonosság. A város nagy hangsúlyt fektet ennek a befogadó sokszínűségnek a kommunikálására.

 

 

Berlin jelenkori kommunikációjának megértéséhez 1927-ig kell visszamennünk. Ekkor kezdődött a Jeder einmal in Berlin (mindenki egyszer Berlinben) kampány, amely a Hitleri korszakig igen népszerű volt. Az 1927-es kampány használta először logónak a Brandenburgi Kaput¹¹, amelyet 1990 után a Berlin Tourismus Marketing GmbH is alkalmazott. A húszas évek Berlinjének képéhez erősen kötődik a kozmopolita megjelenés. A város épp a porosz császári hagyományoktól való szabadulás jegyében hirdette magát nyitottnak és kozmopolitának. Áruházaival, lámpás kereszteződéseivel az európai és az amerikai kultúra elegyét kínálta, mindezt a Brandenburgi kapu szimbóluma alatt¹². A nyitott, a világot kereskedelmi és kulturális kínálatával meghódítani kész város 1933 után a fegyveres hódítás központja lett, ezzel a mindenki egyszer Berlinben befogadó üzenetét is félretette.

Érthető, hogy a negyvenes évektől az újraegyesülésig a Brandenburgi kapu motívuma hiányzott a berlini turista promóciókból, hiszen az a köztes senki földjére került, így nem igazán válhatott se Kelet, se Nyugat jelképévé, hiszen a kínos kettészakítottságra utalt. Meg kell jegyezni azonban, hogy a kozmopolita városkép a hidegháború alatt is élt: az amerikai-francia-brit szektorokból lett Nyugat-Berlin továbbra is büszke volt nemzetközi ízére, az amerikai kultúra befogadására, hiszen nem is lehetett más választása, mint a kapitalizmus előretolt bástyájaként annak minden szabad motívumát mutatni kelet felé^13. Ebben az időben a város nyugati felének turisztikai célú kiadványai a nemzetközi trendek jelenlétét, a szabadságot, a jólét önfeledt élvezetét tükrözik, olyannyira, hogy az 1976-os kampányban már csak jókedvű berliniek hívogatnak sokszor frivol pózokban a hirdetésekben, akaratlanul is sugározva magukból a boldogság szigetének minden-mindegy alapon dekadens hangulatát. Mégis nagy értéke ezeknek a reklámoknak az, hogy a városlakókat magukat állítja a középpontba. Ez az újítás mintájául szolgálhatott a 2008-tól kezdődő kampánynak. motívumát mutatni kelet felé

 

 

Az egyesítés után a Brandenburgi kapu újra az új főváros szimbóluma lett. A kapu-motívum kiválóan alkalmas volt az újraegyesülést jelképezni, másrészt folytonosságot teremtett a kívánatos húszas évekkel, amikor egy növekvő világváros, Európa központja volt Berlin. A Jeder einmal in Berlin szlogen újrahasznosítására még várni kellet az egyesítés után. Az új főváros első erős szlogenje egyszerűen ennyi volt: Das neue Berlin (az új Berlin). A szlogenért és az 1998-ban indított nagyszabású kampányért a Berlin Partner GmbH volt a felelős. A kilencvenes években nagyon fontos cél volt, hogy a Berlinhez a hidegháború idején kapcsolódó negatív kép helyébe egy teljesen újat állítsanak. E célból alapította egyedülálló módon a városban működő 17 nagyvállalat az egész város üzleti életben terjedő képének javítására 1994-ben a Partner für Berlin-t.¹⁴ A mai szervezet ebből alakult 2005-ben, és mára 150 cég működik együtt – a várossal is – és felel a nagyszabású Berlin kampányokért, Berlin képéért. Az első, új Berlin kampány célja egy dinamikusan fejlődő, kreatív, kulturális metropolis képének kialakítása volt – a kozmopolita hangulat maradt tehát az egyetlen megtartandó elem^15. Felmérték, hogy a várost a külföldi befektetők és turisták, de még a helyi lakosok is a fallal, megosztottsággal, és a náci diktatúrával kötik össze. Hátrányos volt az amúgy is kevés iparral és vállalati székhellyel induló új fővárosnak, hogy Nyugat-Berlin sziget-város képe még élt, kereskedelmi kapcsolatait újra kellett építeni. Ehhez társult a Kelet-Berlin szocializmusba szürkült képe, csődbe ment állami nagyvállalatokkal, súlyos környezeti problémákkal.

A befektetők városba csalogatása az újraegyesítés óta prioritása volt a városnak, ezért is adták 1990-ben mindössze 80 millió dollárért a Potsdamer Platz környéki tömböket négy kiválasztott cégcsoportnak¹⁶. A Berlin Partner a kreatív ipart, a bio-, kommunikációs- és számítógépes iparágakat célozta meg, tudatosan alakítva a város gazdasági profilját, és kommunikációját. Kozmopolita város jelent meg a posztereken, ahol csinos modell-lányok és öltönyös menedzserek jelentek meg az újonnan épített Potsdamer Platz-i felhőkarcolók előtt. Nyugat-Berlin kultúrikonja, a Filharmónia hirdette világsztárok fellépését, miközben a háttérben a Sony és a Mercedes irodakomplexumai épültek éjjel is.

A Berlin Partner munkája és a nagy léptékű városgyógyítás hatására a 2000-es évek második felére a város sikeresen kitört a sziget-létből. Ám mire az ország kormánya és követségei is áttelepültek, kiderült, hogy a nagy iram tarthatatlan. A támogatások csökkentek, és Berlin gazdasága még mindig messze le volt maradva a gazdag, iparilag fejlett városoktól. A pénzek elapadásával, a fejlesztések lassulásával és a kezdeti ambíciók elérhetetlenségének realizálásával stratégiát kellett váltania a kommunikációnak is. A Berlin Partner ekkor fókuszált a Berlini emberekre, a jó életminőségre, a szegényen is kreatív és élhető város vállalt képére.

A szegény, de szexi Berlin kommunikációja
2007-ben vezették be a Berlin, Berlin, wir fahren nach Berlin (Berlin, Berlin, Berlinbe utazunk) kampányt, amely a húszas évek Jeder einmal in Berlin kampány hagyományát folytatja, csak úgy mint a mostani sei Berlin kampány is. Utóbbit 2008-ban indította el a Berlin Partner GmbH Németország szerte majd 2009-ben kilépett angol nyelven a nemzetközi médiába is¹⁷. A kozmopolita világváros – amelyet mindenkinek látnia kell – a húszas évektől származtathatóan ott van az üzenetben, de nagyon fontos új motívum a várost lakó ember középpontba állítása.

 

 

A kampány fő üzenete: „be Berlin” (légy Berlin) és a place to be (egy hely ahol lenni kell). Helyiek és ide látogatók mondják el két szóban, hogy mit jelent nekik Berlin, ezeket a gondolatokat beszédfelhőkbe csomagolva teszi közzé a város, sok helyen, például a Hauptbahnhof peronjain több száz méter hosszúságban volt olvasható 2000 üzenet. Az emberekre építő kommunikáció szép példája, hogy taxisofőröktől a szemétszállítókig kis beszédfelhő alakú kitűzőt tehetett fel mindenki – végül nagyjából ötezren – aki szívesen keresi a segítségnyújtás lehetőségét turistáknak. Szlogenjük és a tény, hogy szinte csak embereket mutatnak kiemeli az üzenetet, ez a város az emberekről, rólad szól; ez az a hely, ahol lenni jó.

Különösen fontos az új kampány és a Das neue Berlin kampány különbsége a város dinamikáját illetően. A mostani be Berlin korszak üzenete már nem a változáson és az új megteremtésén van, hanem a megteremtett város belső világának feltárásán. A kommunikáció azt sugallja, hogy ez egy kialakult stabil város, amely karakterét az itteni emberek barátságos nyitottsága adja, akik személyes tapasztalataikat megosztva teszik bizonyossá a célközönséget, hogy Berlin egy nagyon is élhető város, ahol jó dolgozni és élni. Feltűnő, hogy a célközönség is változott. Már nem az egész világot akarja egyszerre meggyőzni a város, hanem az egyes embereket, az itt-lakókat és az itt időt eltölteni kívánókat, turistákat és a jövőben itt dolgozókat, tanulókat egyaránt. A Berlin Tourismus Marketing GmbH kifejezetten turistáknak szánt weboldala külön lapokat szentel minden célközönségnek, akit várnak a városba. Természetesen minden elgondolható társadalmi csoport vagy kisebbség külön célközönségként van megszólítva. Létezik Berlin fiataloknak, gyerekeseknek, gazdagoknak, homoszexuálisoknak, időseknek és hendikeppel élőknek. Amivel a város még adós, az saját török és egyéb bevándorlóinak elfogadása, az ő integrálásuk a város identitásába.

A barátságos, befogadó város üzenete továbbra is a sötét múltból való kilépés célját szolgálja, ám már nem a teljes újraépítés, hanem az hibákból való tanulás és egy jobb út választása az eszköz. Azzal, hogy a város mind belső, mind külső kommunikációjában kirívóan nagy hangsúlyt fektet a különbözőségek befogadására, a diverzitásra, nagy történelmi terhekkel birkózik meg. Berlin volt a fővárosa egykor az árja nép világuralmát más népek kiirtásával is megvalósítani akaró hatalomnak, majd a totális kommunista ideológiát nem elfogadókat meghurcoló hatalomnak is, ám mára a világ minden nemzetiségének és társadalmi rétegének barátságos otthont adó, befogadó, sokszínű város épül itt. Az üzenet egyszerű: a bezártság, a megosztás és a rasszizmus helyett a nyitottság és az elfogadás fővárosa lett Berlin. A hatalom fitogtatása helyett az emberközpontúság lett eszköze.

Kádár Bálint

képek forrása:
IsarSteve
be Berlin

---

¹ UNWTO Word Tourism Barometer http://www.unwto.org/media/news/en/press_det.php?id=5361