Nézőpontok/Történet

Best of Egy hely – Építészfórum: 7/4 – Széll Kálmán tér

2021.01.26. 16:06

Az elkövetkezendő két hétben az Építészfórum és az Egy hely közös videósorozata rövid szünetet tart. Hamarosan érkeznek az új évad eddigiekhez hasonlóan izgalmas epizódjai, de addig is tekintsük át, hogy melyek voltak a sorozat lesikeresebb részei. Tehát következzék egy 7 részes visszatekintés az Egy hely legjobbjairól, Torma Tamás gondolataival: 7/4 – Széll Kálmán tér.

"Ez volt az első :) 
… és mi hol izgalommal, hol hitetlenkedve néztük, hogyan kúszik egyre feljebb a nézettsége, sose gondoltuk volna, hogy egy civilszándékokból és szinte a semmiből jövő filmecske ekkorát hasíthat. A helyet 1929-ben nevezték el először Széll Kálmánról, előtte csak Gödörnek vagy korcsolyapályaként emlegették, mert téglagyár és agyagbánya volt itt, aztán a gödréből csinos kis bányató - télen korcsolyapálya.
De volt teniszpálya favázas klubszékházzal és kilencezer négyzetméteres úszómedencével – sokkal korábban pedig az eltűnt Lógod falu temetőjével…
Az emlékek is így épülnek egymásra, sokan ezért nem tudnak elszokni a Moszkva névtől sem, amit a tér majdnem 70 éven át viselt. És persze az a régi ronda óra, amit a térhez, randikhoz, találkozásokhoz kapcsolódó nosztalgikus szemüveg annyira képes volt megszépíteni. És tudták, hogy azt a Csízhalom nevű dombot is visszaépítették volna egyszer – aminek egy részére épült a Postapalota? Ami éppen szintén átalakul, ahogy a Kalef is tette eddigi 100 éves története során: most éppen gyalogos alagutat fúrnak neki.
A Moszkva/Széll Kálmán térről szóló első filmünket eddig 64 ezer 800-an nézték meg."

 

Torma Tamás