Betonbárka a domboldalon
Egy lankás hegyoldalba hatalmas betonbárkát épített magának és családjának Robert Konieczny építész. A vízfolyásoknak és időnként a földcsuszamlásoknak kitett terület felett lebegő ház egyfajta land art objektként csöppent bele a lengyel tájba. Bán Dávid írása.
Távolabbról szemlélve, nézhetjük egy hatalmas, földből kilógó sziklának, kicsit közelebbről pedig akár egy kelet-európai tudományos fantasztikus film díszletének a ´60-as évek környékéről. Az alkotó szándéka szerint egy bárka, ami csak úgy lecsúszott a doboldalon, egyik sarka megakadt valamiben, kicsit a földbe fúródott és az egész képződmény úgy maradt. Kicsit a levegőben lóg, kicsit kinyúlik a földből, mindenképpen szokatlan jelenség. Önmagában akár egy land art objektnek is értelmezhetjük, szerethetjük, vagy taszíthat minket, de mindenképpen felfigyelünk rá, nem megyünk el mellette szó nélkül.
A ház alkotóinak, Robert Konieczny vezetőtervezőnek és a katowicei székhelyű KWK Promes építészirodának épp az volt az alapfelvetése, hogy a fantasztikus adottságú, remek panorámával kecsegtető telekre ők csak egy keretet helyezzenek el, ami a természet egy kis szeletét körbefutja, de alapvetően mindent átereszt önmagán. Ez részben így is lett, mert a ház legnagyobb része mindkét oldalon, teljes falmagasságban futó üvegfelület, ami nyitott állapotban transzparenssé válik, magába ölelve az épületet körülvevő tájat.
A különös formának és a szokatlan pozicionálásnak kézenfekvő, praktikus okai is vannak: a szép fekvésű domboldali telek nagymértékben kitett az időjárásnak, a sok esőnek és a hegyről időről időre lezúduló víz átfolyásának, sőt adott esetben a talaj megcsúszásának is. Semmiképp nem szerették volna, hogy a ház gátként funkcionáljon, netán megcsússzon, ezért hídszerűen lábakra emelték, így a vízfolyás fölé került. Ahhoz, hogy biztonságosan tudjon ellenállni a lefolyó vizeknek, végül a lakószint csak egy ponton érintkezik a talajjal, három helyen pedig pilléres alátámasztást kapott, ugyanakkor a környékre jellemző egyszerű, magasított kiképzésű tető tükörképként befordul a ház szintje alá is, igaz a betonfelületek csak oldalról fedik a lábakat, alul a talaj szintje felett lebegnek. Így jutottunk el ténylegesen a bárka motívumhoz.
Az egyszintes ház intim terei, a hálószobák és a fürdő mégis a talajszint felé emelkednek, így egyfajta védettséget élveznek. Ez a megoldás olyan hatást kelt, mintha már az emeleten lennénk. A falazás is valamelyest fordított lett, mivel a beton oldalfalakat csak belülről, egy speciális, megkeményedett habréteggel szigetelték, kívülről pedig megmaradt a vakolás nélkül nyers betonfelület, belül azonban a szigetelőanyaggal kirajzolt textúra egyfajta belsőépítészeti elemként viselkedik. A tetőt betonhatású panelekkel fedték, amik jól ellenállnak a sok esőnek, de a ház falaival homogén felületet képeznek.
A másik domináns építőanyag az üveg. A tájba beleszerelmesedett építész a lehető legnagyobb felületen akart ablakokat elhelyezni, aminek érdekében sikerült egy nagyon filigrán alumínium keretszerkezető nyílászárót készíteni. Az egymásba csúsztatva nagy felületen megnyíló ablaktáblákat szükség esetén eléjük gördülő árnyékoló rendszer védi. Az így teljesen bezáródó ház síkjába belelapul egy felhajtott felvonóhíd is, amely lenyitva bejáratként szolgál. A tervező nem szerette volna egy fellépő lépcsővel megtörni a ház szabályos formáját, ezért nézett más megoldás után. Az így megtalált felvonóhíd ráadásul jól illik a bárka analógiájába is. A ház alsó részében kialakított tároló terület is hasonló módon, egy kisebb csapóajtóval közelíthető meg – akárcsak a repülőgépek raktere.
A ház megvilágítását is pontosan megtervezték, az alsó része jól elhelyezett súrlófényeket kap, így – visszatérve a tájban elhelyezett objekt megközelítésre – esténként a messzeségből egy hatalmas lámpának hat. A használat során kiderült, hogy elhelyezkedése, szélvédettsége miatt a környéken legelésző állatok is megszerették a házat, annak árnyékában védelmet kaphatnak, a bárka tehát beteljesíti küldetését.
Bán Dávid
