Közélet, hírek

Bokréta

2006.03.24. 12:34

Szerkezetkész állapotban a Castrum-ház.

Március 23-án a dél-pesti Duna-parton épülő Castrum-ház elérte legmagasabb pontját, vagyis szerkezetkész állapotba került. Ebből az alkalomból bokrétaünnepségre hívták meg a sajtó képviselőit. Az ilyenkor szokásos módon felszólalt a beruházó, a kivitelező és a kerület polgármestere. Sorolták a számokat, hogy hány négyzetméteren hány lakás és iroda létesül milyen paraméterekkel. Itt konkrétan 57 lakás, 25 iroda, 8 földszinti bolthelyiség, étterem, kávézó, fitneszterem, „panorámás úszómedence” lesz, kártyás beléptetőrendszer és folyamatos portaszolgálat.

A sokszor emlegetett pazar panoráma javát mindenesetre a túlparti lágymányosi egyetemváros monstrumkollekciója foglalja el, a jobbszélen még látszik a budai vár. Balra, a dunai homlokzat vonalában kissé feszélyezőleg a Nemzeti Színház is feltűnik.

A dolog építészeti része bizonytalan kísérletként értelmezhető a hasonló beruházások nívójának meghaladására. Hogy sikerül-e neki ezen a kedélyesnek vagy kellemesnek nem nevezhető helyszínen elérni a kitűzött célt, majd az átadáskor kiderül. A projekt gazdái külön kiemelték, hogy figyelmet fordítottak az épület teljes akadálymentesítésére.

szerző: Török Tamás (szöveg + kép)




Castrum ház
Beruházó: Katlanka B Befektetési Kft. (BIF-csoport)
Építész: Vonnák János, Kühn Péter
Kivitelező: Arcadom, Swietelski