Épülettervek/Ipari és kereskedelmi épület

Budafok új, modern piacának terve

2015.12.18. 09:50

A XXII. kerületi Önkormányzat régóta tervezte elöregedett piacának megújítását, és olyan terek kialakítását, mely alkalmas közösségi funkciók betöltésére. Kertész András tervei alapján építették meg Budafok új, modern piacát, melyben üzlethelyiségek is helyet kaptak; a régi, elbontott épület helyén pedig új városi főteret alakítanak ki. 

Budafok-Belváros új piac létesítése és közterület rehabilitációs programja a Játék utca térségében

A piacterek kitüntetett szerepe, közösségformáló, identitásteremtő ereje jól ismert tény. Egy piac korántsem csupán kereskedelmi, hanem társadalmi, szociológiai, sőt urbanisztikai szempontból is fontos egy város számára. A XXII. kerületi Önkormányzat már hosszú évek óta tervezte egy, a régihez közeli, új építésű, a városképhez illeszkedő piac és egy hozzá kapcsolódó közösségi tér kialakítását. A Tér_Köz pályázaton támogatást nyert Szomszédok Piacát és a vele szemben kialakított teret nemrégiben vehették birtokba a helyiek ismét, hogy élettel töltsék meg ezt a városrészt.

A környék

Budafok hagyományosan családi házas beépítésű település volt, ám a hetvenes évek lakótelep-építési hullámát követően a belváros sűrűn lakottá, zsúfolttá vált, s idővel hatalmas átmenő forgalom is terhelte. A helyzetet még tovább rontotta, hogy megszűnt a Dunával való közvetlen kapcsolat, idővel a közút és a vasút egyaránt elválasztotta tőle. A városközpont kevés zöldterülettel, nagy számú üzlettel és egy elöregedett piaccal rendelkezett. Hiányoztak azok a pihenést és kikapcsolódást szolgáló terek, amelyek közösségi funkciókat tölthetnek be, találkozási pontként szolgálhatnak a környék lakosai számára, s alkalmanként nyilvános események, programok lebonyolítására is alkalmasak. A beruházást a helyi gazdaság erősítése is indokolta, hiszen a környékbeli bevásárlóközpontok szívóereje miatt a helyi bolthálózat is sorvadásnak, leromlásnak indult.  

A Tér_Köz pályázat 

A beadott projektterv két elemből állt. Ezek egyike a régi, korszerűtlen, városképbe nem illeszkedő piac teljes megújítása volt, a régi piaccal szemközti önkormányzati tulajdonú, régi épületek bontásával előkészített területen, míg a másik projekt elem a régi piac helyén egy új városi főtér kialakítása. Az új, jelen kor igényeinek is megfelelő korszerű budafoki piac nagyságrendjét tekintve gyakorlatilag a régi piaccal egyenértékű lett, természetesen a rendelkezésre álló terület beépítési paramétereit és előírásait betartva.  A projektterv szerint a piac és tér közötti utcaszakaszt sétálóutcává alakítják, mely későbbi döntés függvényében akár csillapított forgalom átvezetésére is alkalmas lehet. Voltaképpen egy új és vonzó városközpont kialakítása volt a fő cél. 

A beruházás a Játék utca két oldalán valósult meg. Ez a kerületrész esik legközelebb Budapest központjához, a tömegközlekedése kiváló, a közelben sok helyi buszjárat megállója és villamosvégállomás is található, sőt a vasútállomás is alig egy kőhajításnyira fekszik. A régi, 41 pavilonból álló piac küllemében elavult volt, de vásárlóköre nem csupán budafokiakból állt, a XI. kerület déli részéből is sokan látogatták.

Az új, a „Budafoki Szomszédok Piaca" névre keresztelt kereskedelmi létesítmény és a vele szemben lévő tér Kertész András tervei alapján valósult meg. Az európai mércével is korszerű épület alapvetően őrzi a piac hagyományait, de jelentősen javítja az itt elhelyezett 25-30 üzlethelyiség, illetve a vevők kiszolgálásának színvonalát.

Az eltérő magasságú, egymás mellé sorolt kubusokból álló épületet egyszerű tömegek és érthető felépítés jellemzi. Az acélvázas tetőszerkezet eltérő síkjainak magassági játéka biztosítja az ilyen típusú épületeknél kiemelten fontos átszellőzést, ugyanakkor megfelelő árnyékot nyújt az áruk és a vásárlók számára, így az építmény alatt az időjárás körülményeitől függetlenül, védetten lehet vásárolni. A végeredmény egy klimatikusan kedvező, alacsony energiafelhasználással működő piac. A tetőrendszer alá egy „ház a házban" elv szerint elhelyezhető, előre megtervezett  könnyűszerkezetes pavilon üzletrendszer került. A bérlők a négy változatban elérhető kapszulák közül választhattak ki a számukra legjobban megfelelőt, amelyek között saját vizes blokkal, öltözővel, raktárhelyiséggel ellátottak is szerepeltek. Az utólagosan felállított zárt üzletek egy belső átriumot fognak közre, amely egyben az őstermelők árusító helye is. A piac épületében integráltan valósítható meg az árufeltöltés, helyet kapnak a piacfelügyelet irodái, az előírásoknak megfelelő hulladéktárolók, a gépészeti helyiségek és a nyilvános mosdók is.

A piac mellett egy 74 férőhelyes felszíni parkolót is kialakítottak, így jelentősen javultak a piac és általában a belváros parkolási lehetőségei is. A parkoló kapacitása idővel bővíthető, hiszen a jelenlegi parkoló terület egy része akár kétszintesre is fejleszthető. A tér egésze akadálymentes, így a fogyatékossággal élők által is könnyen bejárható. A Játék utca érintett szakasza a piac nyitvatartási ideje alatt mozgatható pollerekkel lezárható, de zárás után akár meg is nyitható a forgalom számára, és szükség esetén „csendesített" módon engedélyezhető az áthaladás. A projekthez természetesen szoft elemek is tartoznak, melyek egy részét az Önkormányzat valósítja meg, míg az e célra szolgáló fennmaradó forrásokat a helyi civilek pályázhatják meg projekthez kapcsolódó kulturális és gasztrórendezvények, szabadtéri kiállítások, ismeretterjesztő programok megvalósítására.  

A projekt várható eredményei

A fejlesztés hatására várhatóan megélénkül a piac manapság is jelentős forgalma, illetve új lendületet kapnak a környék kereskedelmi és vendéglátó egységei. A magasabb színvonalon, igényesen kialakított új infrastruktúrának köszönhetően magasabb standardok mentén fogalmazódik újra a kerületközpont kereskedelmi kínálata. Ez közvetve hozzájárul a foglalkoztatottság növekedéséhez, a környékbeli ingatlanok értéknövekedéséhez, egy élhetőbb kerületközpont kialakulásához, és a lakosság elégedettségének növekedéséhez. Egyszerre van szó tehát funkcióbővítő (a közösségi téren kialakítandó közösségi funkciók) és funkcióerősítő (a hagyományos kereskedelmi funkció erősítése) beruházásról, melynek célja élővé és élhetővé tenni a kerület központját. A projekt további erőssége, hogy a fővárosi önkormányzat, a civil szervezetek és a piac bérlőinek együttműködésén alapszik.

Rothman Gabriella 

Budafok-Belváros új piac létesítése és közterület rehabilitációs programja a Játék utca térségében

A projekt célja a jelenleg működő korszerűtlen, városképbe nem illő piac elbontása, és annak területén egy új, többfunkciós közösségi tér létrehozása, a szomszédos területen pedig egy mai igényeknek megfelelő, kulturált piac építése. Emellett az is feladat volt, hogy a kialakítandó épület és tér közötti utcaszakasz csökkentett forgalmú sétálóutcává váljon. A későbbiekben, a projekten kívül, a tér déli oldalán kialakítható lesz a piac 2. üteme egy szárnyépülettel, illetve létrejöhet a parkoló bővítése, kétszintessé tétele parkolólemez beépítésével.

A tervezés során, amely a civilekkel és a piaci bérlőkkel folytatott egyeztetéseken is alapult, fontos szempont volt a zöld megoldások alkalmazása. A piac épülete kialakításának köszönhetően jól szellőző, ugyanakkor megfelelően árnyékolt, így energiahatékony a működése. A közösségi tér tervezésekor cél volt a meglevő növényzet megtartása, illetve új zöldfelületek telepítésével a kellemes környezet kialakítása.

A projekt célcsoportjai a helyi lakosok, a helyi civil szervezetek, az őstermelők, a piac vásárlói, illetve a piacon működő vállalkozások. A helyiek számára végre rendelkezésre áll egy olyan multifunkciós tér, amely nem csak pihenésre és találkozásra, de rendezvények szervezésére is szolgál.
A piac vásárlói köre nem csak budafokiakból áll, sokan a XI. kerület déli részéből is látogatják. A célcsoportok számára megfelelő megközelítést biztosít a tömegközlekedéssel való könnyű elérhetőség, illetve az új parkoló kialakítása.