Épületek/Középület

Budaörs új iskolája

2010.02.05. 07:15

"Az egyszerű szerkesztésű alaprajzot egyszerű, természetes anyagokkal formáltuk épületté." • Vezető építész Dobai János; építész munkatárs Vizdák Janka és Szűcsné Horváth Ágnes; belsőépítész Tardos Tibor.

Budaörs Város Önkormányzata 2006-ban országos tervpályázatothirdetett az új 24 tantermes általános iskola terveinek elkészíttetésére. A tervezési helyszín az autópálya közelében lévő, az eddig beépítetlen, most fejlesztésre kijelölt terület volt. Pályázatunkkal III. díjat nyertünk. A megbízókkal folytatott egyeztetések következtében azonban a munka az irodánkban kötött ki.

 

 

 

A budaörsi 24 tantermes általános iskola pályázatában rendkívül összetett programot kellett megvalósítani. A szűk, háromszög alakú telken létesítendő épületben a 24 tantermen és az előírt szaktantermeken kívül, komplett 500 adagos konyhát és éttermet, két kosárlabda pályát tartalmazó, elválasztható tornatermet és mindehhez öltözőket kellett elhelyezni. Az épületen kívül pedig futópályának, kézilabdapályának és további – a nagy létszámnak megfelelő – szabadidős területeknek is helyet kellett találni. Ezen kívül természetesen az előírt parkolóhelyeket is a telken belül kellett biztosítani.

 

 

Sokféle változat felrajzolása után tervünk a megoldásként igen egyszerű, kompakt formát javasolt: négyszintes, lényegében öt-traktusos szerkesztésű épületet. Ezzel a lehető legnagyobb területet biztosítottuk a külső tevékenységeknek.

A földszinten a konyha-étterem, a jelentős méretű többszintes aula és a parkoló kapott helyet. (A magas talajvíz szint miatt pincegarázs építésére nem volt lehetőség.) Az első emeletre, az étterem és konyha fölé került a hatalmas tornaterem, melyet az öltözők zónája és az aula légtere választ el a tantermektől. Az első, a második és a harmadik emeleten lévő tantermek – továbbá előadók, tanári szobák és irodák – keletre és nyugatra tájolt sávja flexibilisen átosztható. A nagymélységű sáv a folyosók felől másodlagos bevilágítással rendelkezik. Az öt-traktusos rendszer középső sávjában a közlekedő, kiszolgáló és bevilágító területek vannak. Az aulatér felett a másik átriummal egyező, járható padlójú átrium helyezkedik el.

 

 

 

Az egyszerű szerkesztésű alaprajzot egyszerű, természetes anyagokkal formáltuk épületté: fehér vakolatot, fafelületeket, sok üveget, tartós anyagokat használtunk. Igyekeztünk a diákok által intenzíven használt területeket mindenütt beburkolni, a vécé-csoportokat kiemelkedően jó minőségűre szerkeszteni. A feladat része volt a kert kialakítása is, ahol sikeresen helyeztük el azokat funkciókat, melyet a program előírt.

A pályázati tervhez képest a terv az építtetővel folytatott intenzív egyeztetéseket követően finomodott. Ekkor alakult ki például a bejárat előtti tágas fogadóterület, formálódott a kert, valamint sok funkcionális részlet és konkrét műszaki megoldás. Az eredeti tervezési koncepció azonban nem változott. A kivitelezés 2008 decemberében közbeszerzési eljárás lefolytatása után kezdődött, és 2009 szeptemberére be is fejeződött.

Dobai János

 


24 tantermes általános iskola
Budaörs, Hársfa utca (4080/10 hrsz.)

tervező: Dobai Építésziroda Kft.
építészet: Dobai János DLA
építész munkatárs: Vizdák Janka és Szűcsné Horváth Ágnes
belsőépítész: Tardos Tibor, Tardos-Design Bt.
épületszerkezetek: Dr. Becker Gábor, ADECO Építészeti Tervező, Szakértő és Szolgáltató Kft.
tartószerkezetek: Gecsényi Róbert, Dinam Mérnökiroda Kft.
mélyalapozás: Áment András, Petik és Társai Mérnöki Szolgáltató Kft.
épületgépészet: Garancsy András, Projekt stúdió 2 Bt.
elektromosság: Rajkai Ferenc, Hungaroproject Kft.
kert és környezetrendezés: Dr. Balogh Péter István, s73 Kft.
tűzvédelem: Takács Lajos Gábor
konyhatechnológia: Szefcsik József, Quadrivium Művészeti Alkotó és Szolgáltató Bt. talajmechanika: Dr. Hajnal Géza, T.A.U.P.E. KFT.
külső víz-csatorna: †Bíró Péterné, Pentaplan Kft.
útépítés: Nyulasi Erik
akusztika: Csott Róbert
nyílászáró konzulens: Dömötör Álmos

építtető: Budaörs Város Önkormányzata Szabó Gyula ov., Ács Katalin, †Gergely Katalin kivitelező: ZÁÉV Zrt. Sulák László területi igazgató, Fekete Tamás építésvezető
műszaki ellenőr: NOX 2000 Zrt.

fotók: Bujnovszky Tamás

a telek alapterülete: 10715 m2
beépített alapterület: 3910,16 m2
szintek száma: földszint + 3 emelet
hasznos szintterület: 11042 m2
bruttó szintterüület: 12551 m2
zöldterület: 5522 m2
építménymagasság: 14,7 m
parkolók száma: 72 db