Pályázatok/Magyar

Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete építészeti tervpályázat

2020.12.17. 15:22

A Budapest Fejlesztési Központ „Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete" elnevezéssel nyílt, nemzetközi, építészeti tervpályázatot hirdet. A pályázat célja a műemléki védelem alatt álló Nagyvásártelep épületegyüttes felújítási terveinek elkészítése, az épület új funkciójának meghatározása, illetve Budapest Diákváros kollégiumi épületének és a kapcsolódó fejlesztések megtervezése. 

Budapest Diákváros az új funkcióknak, sportlétesítményeknek, jelentős zöldterületeknek és magas minőségű közösségi tereknek köszönhetően fővárosi léptékben is vonzó városnegyeddé válhat.  

A nyílt, nemzetközi tervpályázatot a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. írja ki. A tervpályázatra olyan pályaműveket várnak, amelyekben megvalósul a terület központjában elhelyezkedő műemléki védelem alatt álló, ám régóta elhagyott, mára lepusztult állapotú Nagyvásártelep épületegyüttes (Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út által határolt telek) felújítása, funkcióval ellátása és integrálása az új egyetemi városnegyedbe, egyúttal biztosítva jelentős hazai és nemzetközi szabadidős és sportesemények jövőbeni megrendezésének lehetőségét. Kiemelt szándék a műemléki épületben rejlő potenciál kiaknázása, valamint egy, a Budapest Diákváros részét képező - diákszállás és sport funkciókat tartalmazó - új épület és közvetlen környezetének megtervezése, amely magas minőségű természeti és épített környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.

 

A Budapest Diákváros - Déli Városkapu Program az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyarországi városfejlesztése. Dél-Pest és Észak-Csepel jelenleg elhagyatott, lepusztult területein, a Főváros szívétől kevesebb mint 5 kilométerre egy fenntartható, egészséges, életigenlő városnegyed épül zöld, energiahatékony épületekkel, amelyek a diákszállások és a lakóépületek mellett korszerű munkahelyeket, tanulási-kutatási tereket hoznak létre.A városfejlesztés a SNØHETTA 2018-ban kiírt nemzetközi tervpályázaton első helyezést elérő mesterterve alapján valósul meg.

 

A tervpályázati regisztráció 2020. december 17-én elkezdődött, a dokumentáció elérhető a pályázat weboldalán.

A pályaművek beérkezésének határideje 2021. március 10., 14:00. 

A tervpályázat eredményhirdetésének legkésőbbi időpontja, a díjak átadása 2021. április 9., 12:00.

 

A bíráló bizottság tagjai:

Dr. Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

Füleky Zsolt, Építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár

Vitézy Dávid, BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. - Vezérigazgató

Tóth Csaba, építész, BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. - Ingatlanfejlesztési főigazgató

Erő Zoltán, Budapest Főváros Önkormányzata - Fővárosi főépítész

Szűcs Balázs, Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata - Kerületi főépítész

Szalay Tihamér, építész, Magyar Építész Kamara delegáltja

Krizsán András DLA, építész, Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke

Orbán Csaba, építész, BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. - Projektigazgató, Déli Városkapu projektigazgatóság

Z. Halmágyi Judit DLA, építész

Győr Attila, művészettörténész, műemlékvédelmi szakértő

Prof. Dr. Horváth Zita, Miskolci Egyetem rektora

 

További információk: https://nagyvasartelep.org/