Mindkét rendezvényben közös, hogy a nemzetközi szakmai környezet szívesen jön ide tapasztalatokért, mert az építészeti tervezés területén a magyar innováció és információtechnológiai tudás elismerten a világ élvonalába tartozik. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara az informatikai alapú tervezés felhasználási lehetőségeit és további fejlődési irányait bemutató kiemelkedő szakmai jelentőségű nemzetközi fórumot tart csütörtökön és pénteken.
A „CAADencia az építészetben” workshop és konferencia előadásaira a nemzetközi szakmai élet képviselői pályázati úton jelentkezhettek, az előzetesen beküldött előadási javaslatokból a Műegyetem által felkért 51 tagú nemzetközi zsűri végül 36 olyan meghatározó témát választott ki, amelyek teljes vertikumát jelentik az építészeti tervezés jövőjének. Az előadók és résztvevők között a világ nagy egyetemeinek és tudományos kutatóintézeteinek tanárai, tudósai, valamint PhD-hallgatói lesznek.
„Az építészet jövőjét az informatikai alapú tervezés jelenti, amely új megközelítést és szemléletmódot eredményez az oktatás területén is. Az, hogy egy ekkora jelentőségű konferenciára és szakmai diskurzusra Budapesten kerül sor, azt bizonyítja, hogy mind a hazai innovációs fejlesztés, mind az építészeti oktatás nemzetközi hírneve és elismertsége kiemelkedően magas.” - mondta dr. Szoboszlai Mihály tanszékvezető egyetemi docens, a szervezőbizottság elnöke.
A „CAADencia az építészetben” workshop és konferencia időpontja 2016. június 16-17., helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épülete. A rendezvény fő támogatója a GRAPHISOFT.
A magyar építészet eddig is élen járt az innovatív tervezési technológiákban, hiszen több mint 30 éve a budapesti központú GRAPHISOFT fejlesztette ki a világ egyik első modell alapú építészeti tervezőszoftverét, amely hamarosan átalakította az egész tervezési folyamatot. A GRAPHISOFT épületinformációs modellezés (BIM) alapú fejlesztési megközelítése továbbra is irányt mutat a nemzetközi szakmai közvéleménynek.
„A legfontosabb ügyfeleink számára a hét elején megrendezett budapesti konferenciánkon közel 40 országból mintegy 300 építész vett részt, akik a magyar fejlesztési tapasztalatokat fogják saját hazájukban a gyakorlatban is használni.” – mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT magyarországi vezetője. „Innovációinkon keresztül így nem csak a hazai építészet versenyképességéhez, hanem a teljes nemzetközi iparág fejlődéséhez is szeretnénk folyamatosan hozzájárulni.”
forrás: sajtóközlemény