Pályázatok

Budapesti Olimpiai Központ - Puskás Ferenc Stadion és létesítményei

2006.03.15. 11:04

Nyilvános (nyílt), titkos Ötletpályázat - az elindulás feltétele a kiírás megvásárlása. A pályaművek postára adásának határideje: 2006. május 8.

Nyilvános (nyílt), titkos Ötletpályázat

A pályázaton való elindulás feltétele a tervpályázati kiírás megvásárlása, mely egyben regisztráció is. A pályaművek postára adásának határideje 2006. május 8. 12.00 óra.

A tervpályázat tárgya
A Budapesti Olimpiai Központ (Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei) területén a tervezési programban megfogalmazott igények szerint megvalósítandó rekonstrukcióra, fejlesztésre vonatkozó építészeti tervjavaslat kidolgozása, az alábbiak szerint:
egy Európa-bajnokság lebonyolítására is alkalmas, az UEFA előírásoknak megfelelő stadion-komplexum; valamint a területen lévő olimpiai központ funkciót erősítő, sport, illetve egyéb, nem sport jellegű kiegészítő szolgáltatásokat, elvárásokat kielégítő, infrastrukturális hátteret biztosító beépítés megtervezése (pl. étterem, szálloda, iroda, rekreáció stb.).
A tervpályázat célja
A Kiíró a jelen pályázatra érkező tervezői javaslatok alapján kívánja az építési (beépítési) lehetőségeket a tervezési területen tisztázni, a stadion szükséges átépítésére vonatkozó kormányzati döntés előterjesztését megalapozni.
A kiíró a területre vonatkozó szabályozási keretterv és szabályozási terv módosításának kezdeményezésére is fel kívánja használni a nyertes tanulmányterveket.
 
A tervpályázat kiírója a Nemzeti Sporthivatal, társkiírója a Rendezvénycsarnok Ingatlanfejlesztő és -kezelő ZRt. és a Nemzeti Sportközpontok. A tervpályázat lebonyolítója a BM Beruházási és Közbeszerzési Rt.

A tervpályázat jellege, formája, lebonyolítása
- A tervpályázat jellege szerint országos, a résztvevő pályázók körét tekintve nyilvános (nyílt) - Ötletpályázat.
- A tervpályázat formája szerint titkos.
A tervpályázaton a pályázó csak egy pályaművel vehet részt, és egy pályamű csak egy megoldást tartalmazhat.

Amennyiben a pályázó jogi személy, úgy tevékenységi körei között a mérnöki tevékenységnek (TEÁOR 74.20) szerepelnie kell, e mellett tagjai vagy alkalmazottai között legalább 1 fő olyan személynek kell lennie, aki a pályázó természetes személyekkel szemben meghatározott követelményeknek (É 1 érvényes tervezői névjegyzéki besorolás, illetve – ha Magyarországon kívüli, de EU tagállambeli országban letelepült pályázó – a tervezési feladat elvégzéséhez a saját országában szükséges jogosultság és a Magyar Építész Kamaránál regisztráció) megfelel.
Természetes személy pályázó esetén az illető személy tervezői névjegyzéki besorolási számát, EU országban letelepült pályázó természetes személy a saját országában érvényes tervezői jogosultság igazolását és a Magyar Építész Kamaránál érvényes regisztrációs számát, jogi személy pályázó esetén pedig a cégkivonatot, aláírási címpéldányt.

A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata
A tervpályázati hirdetmény feladása 2006. január 30.
A tervpályázati hirdetmény közzététele, megjelenése a Közbeszerzési Értesítőben, amely megegyezik a tervpályázati kiírás (dokumentáció) árusításának kezdetével 2006. február 6.
A Kiírás (dokumentáció) árusításának befejező időpontja 2006. május 8. 12.00 óra.
Helyszíni szemle 2006. március 2. 11.00 óra. Találkozás: a Puskás Ferenc Stadion főbejáratánál.
Adatszoba rendelkezésre áll 2006. február 20-tól – 2006. május 8. 12.00 óráig.
Kérdések feltevésének határideje 2006. március 8. 12.00 óra.
A kérdésekre adott válaszok határideje 2006. március 23-ig.
A pályaművek postára adásának határideje 2006. május 8. 12.00 óra.
A pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása 2006. május 25. 11.00 óra.
A tervpályázat nyilvános bemutatása később kerül meghatározásra.
A díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása a nyilvános bemutatást követő 30 napig.

A tervpályázati kiírás árusítása
A dokumentáció a BM BK Rt. HVB Bank Hungary Rt.-nél vezetett 10900011-00000005-50080002 sz. bankszámlájára („Budapesti Olimpiai Központ - Ötletpályázat” közlemény feltüntetésével) átutalt díj átutalásának vagy befizetésének tényét igazoló bizonylat egy példányának átadásával vehető át személyesen - előzetes bejelentkezést követően – munkanapokon 8.00-12.00 óra között, a lebonyolító székhelyén, az alábbi címen:
BM Beruházási és Közbeszerzési Rt., Építési-Beruházási Igazgatóság
1124 Budapest, Németvölgyi út 41. 5. épület II. szint 203. szoba.
Telefon: 325-1760, Telefax: 325-1761.
A pályázati kiírást átvevők adatait, postacímét a lebonyolító jegyzékbe veszi. A tervpályázati dokumentáció ára bruttó 30.000,- (harmincezer) forint.

A pályaművek benyújtása
A pályaművek a kiíráshoz csatolt CÍMZÉSLAP felhasználásával kizárólag ajánlott postai küldeményként nyújthatók be.
Cím: BM Beruházási és Közbeszerzési Rt., Gazdasági Igazgatóság, TÜK - Iktató
1124 Budapest, Németvölgyi út 41. 5. épület III. szint 302. szoba.

A Bíráló Bizottság összetétele
Elnöke Görözdi György, Nemzeti Sporthivatal.
Társelnöke Patonai Dénes, Magyar Építőművészek Szövetsége.
Szakmai titkára Veliczky Gáborné, BM Beruházási és Közbeszerzési Rt.
Tagjai
Török Ottó, Nemzeti Sportközpontok;
Baukovácz Krisztina, Nemzeti Sporthivatal;
Kálmán Ernő, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda;
Kovács Imre, Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal;
Keszthelyi Péter, BM Beruházási és Közbeszerzési Rt.;
Mónus János, Budapesti Építész Kamara;
Karsai Károly, XIV. Kerület Budapest – Zugló;
Varga Levente, Magyar Építész Kamara.
Jogi szakértő Dr. Poczkodi Balázs ügyvéd, Nemzeti Sporthivatal.
Szakértő Somogyi Judit, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda.

A pályaművek díjazása
A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 50.000.000,- (ötvenmillió) Ft áll rendelkezésre. A díj legnagyobb összege: 20.000.000,- Ft (bruttó), a megvétel legkisebb összege 1.000.000,- Ft (bruttó).
A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatoknak a bírálati szempontok szerinti egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok között határozza meg a díjak és a megvételek összegét, továbbá a díjazásban részesülő pályaművek számát.
A díjak és a megvételek összege minden, a vonatkozó jogszabályok szerinti adótartalmat (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az ÁFA összegét) tartalmaznak, és adóköteles bevételek. A díjak után járó adófizetési kötelezettség kizárólag a díjazottakat terheli.
A Bíráló Bizottság megfelelő színvonalú pályaművek beérkezése esetén a teljes rendelkezésre álló összeget kiadja.
A Bíráló Bizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra vagy megvételre alkalmasnak.
A díjazásban és megvételben részesült pályamunkák a kiíró tulajdonába kerülnek, azokat részben vagy egészben további ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja a szerzői jogi előírások betartásával.

forrás: mek.hu, budapestiepiteszkamara.hu