Kilátás, belátások nélkül – Családi ház Farkasréten
Az Építész Stúdiótól jól megszokott puritán hozzáállás és építészeti és kivitelezési minőség látható azon a családi házon, melyet nemrég vehettek birtokba lakói Farkasréten. Olyanfajta minőség, mely kortárs viszonylatban nem látható elég gyakran Magyarországon.
A ház Budapestnek egy olyan részén található, mely korábban külvárosnak, nyaralóövezetnek számított. A múlt század vége felé benépesült kertvárosi beépítések esetében széles skálán mozog az építészeti felhozatal, a ‘60-as, ’70-es években épült, két-háromszintes, lapostetős társasházaktól a ‘90-es évektől megszaporodó, változatos elképzelések alapján felépített családi házakig.
A jól választott telek adottságai szinte elkerülhetetlenné tették a lejtőre épült házak már-már klisészámba menő, kilátásra hangolt kialakítását. Ennél azonban többről van szó – olyanfajta villaépítészet rajzolódik ki, mely mélyen gyökerezik a magyarországi modernizmus téri és formai világában, a szolid tömegbe harapó, elnyúló terasszal, a horizontálisan kihúzott ablaknyílásokkal, az egy légtérben kialakított közösségi funkciókkal (nappali-konyha-ebédlő), valamint, ha a budai oldal hegyvidéki építésztetét nézzük, akkor az utcaszintről, hídon át vezető bejárattal is. Az épület azonban nagyon is kortárs igények szerint van formálva, a tömeg és a homlokzati arányrendszer, illetve a terasz üvegfelületei által egyértelműen azt a fajta (generációs) időtlenséget biztosítva a háznak, amely az Építész Stúdió munkáira jellemző.
Az épület tömegét és a telken való elhelyezését egyrészt a lakófunkciók garázstól való leválasztása, másrészt a felső utcaszintről való megérkezés határozta meg. Az útról nézve a garázst tartalmazó tömb kerül előtérbe, elrejtve a három emeletes lakótornyot – alig érzékelni, hogy mi történik a telken. Ahogy haladunk befelé, a semleges utcai homlokzat megtörik, és a két épületrészt összekötő hídon keresztül szekvenciálisan kezd kibontakozni a középső, közösségi funkcióknak helyet adó szint.
A kerttől való szintbeli eltávolodás elegáns manővernek tűnik, és nemcsak az utcaszintről való megérkezés miatt. Hogyha az alsó szomszéd közelségét nézzük - bár az oldalról határos beépítések vonalából kilépve megoldódik a szomszédos házak panorámába beúszó látványa – a táj fölött lebegő terasz mintha az alsó házsor fölött is átnyúlna. Az épület egészén végigvonul a nyitottság és intimitás megteremtése közötti folyamatos egyensúlyozás, izgalmas téri helyzetek sorozatát eredményezve. Így lesz a lakótornyot szalagként körbefogó terasz nemcsak a belső tér kültéri meghosszabbítása, de egy védelmező, szűrő hártya, mely a három oldalról nyitott nappali-ebédlőt öleli körbe. Itt, a ház közepében állva, miközben a természet minden rezdülését látni lehet, a szomszédok és az utcai forgalom elől is rejtve marad az ember.
A tömeg két részre való tagolásából adódóan a háromszintes lakótorony minden oldalra nyithat, a két tömb között pedig egy félig nyitott átrium alakul ki. Ez a kert legintimebb pontja, védve az utca és a szomszédok kíváncsi pillantásától. Ide nyílik a legalsó szint gyerekszobáinak közös előtere, és a megrendelők elbeszélése alapján a gyerekek rá is éreztek a belső udvar lényegére, rendszeresen itt töltik a barátokkal a délutánokat (a feszített fémhuzal korláton focizva).
Az emeleten kapott helyet a szülői háló, pazar délnyugati kilátással, illetve egy dolgozószoba, mely a mobil könyvespolc elforgatásával zárható vendégszobává alakul át. A legalsó szinten van a gyerekrészleg, a hálószobákból direkt kertkapcsolattal, illetve önállóan is használható bejárattal, mely a gyerekek növekedésével idővel egyre fontosabbá válik.
Az anyaghasználatra az Építész Stúdió korábbi lakó- és társasházainál is visszatérő fehér vakolat, látszóbeton, illetve a belső terekben faburkolatok és természetes felületek, színek jellemzők. Az egyébként tömör lakótornyot középen áttörő nappali szint és terasz széles áttetsző üvegdobozként ékelődik be, hozzájárulva a belső tér tágas érzetéhez.
A bejáráskor az újonnan birtokba vett házak enyhe sterilitása érződött, az viszont látható volt, hogy funkcionálisan egyszerűen szervezett, könnyen belakható épületről van szó. Minden részletében kigondolt téri elrendezése az ember privát szférájának a természetes kiterjedéseként tud működni, magától értetődően nyújtva a családnak a mindennapokhoz szükséges életteret.
Ahogy az otthon alapvetően befolyásolja az ember életét, úgy a megrendelők szorosan kötődtek már a ház megvalósulásához is, a megfelelő helyszín hosszas keresésétől kezdve az építésziroda kiválasztásán át a kivitelezés felügyeletéig. A gondos odafigyelés tapintható ki a makulátlan burkolatillesztéseken, az egyedileg tervezett bútorokon és ebédlőasztalon, melyekért a belsőépítész megrendelő, Janka felelős. Valamennyi, számukra fontos dolog megvalósulhatott az épületben úgy, mint a kint és bent összemosódása, az áramló belső téri kapcsolatok vagy a tágas konyha, mely a szoba részét képezi.
Miközben körbejártam a kertet, megerősödött bennem, hogy a funkcionális elrendezés, a külső-belső közlekedők szervezése, a tömeg két részre való tagolása, és nem utolsó sorban a kivitelezés ritkán látott precizitása mind arra mutatnak, hogy az épület belülről él, az átriummal és a kifelé nézéssel. Ezzel szemben a telek méretéből adódóan a ház alatt elterülő kert és a főhomlokzat az, amelyik túlságosan kitett pozícióban, másodlagos szerepben marad. A házon viszont az a fajta mértéktartó építészeti hozzáállás érződik, mely az adott helyre és funkcióra mint megoldandó feladatra koncentrál, és egyértelmű, jól kiolvasható koncepció mentén vezeti végig a tervezést. Látványos elemek és túlzások nélküli, viszont jól használható és kellemes téri élménnyel gazdagított lakóház a végeredmény.
Fülöp Csenge
Szerk.: Winkler Márk
