Csináld magad építészet - Mexikó kiállítása az Építészeti Biennálén

„Az építészet önmagában nem oldja meg a szociális problémákat. Az emberek együtt dolgozva oldják meg a problémákat. [...] Az építészet sikeres munkája nem az építészek folyamatos jelenlétén múlik.” - szól az idei mexikói kiállítás falszövege. A kiállítás az önszerveződő, közösségi, akár az építészek közreműködését mellőző építészetet állította középpontba - a tárlatot Hajduk Bianka mutatja be.

Az építészeknek meghatározó szerepük van az emberek életében, hiszen ők formálják a környezetet, kreativitásukkal élhető közeget teremtenek. Divatos, korszerű technológiával készülő épületeket terveznek neves irodákban, melyek gyönyörűen formálják nagyvárosaink képét.

Ezek ugyan látványosak, azonban fontos megjegyezni, hogy épületállományunk jelentős részét nem építészek tervezték. A világ építéseinek nagy része ugyanis szükségben lévő családok, közösségek munkája. Ennek értelmében az építészet fontos, korántsem elhanyagolható részét képezi a közösségi építkezés. Általánosságban elmondható az ilyen épületekről, hogy egy közösség a saját igényei kielégítésére hozza létre őket. Felmerül a kérdés: hogyan lehet a szociális problémákat építészeti eszközökkel megoldani? A mexikói pavilon „Unfoldings and Assemblages” c. kiállításával erre kereste a választ.

A kiállítás felépítése

A mexikóiak rutinosan jelennek meg alkalomról alkalomra pavilonjukkal az építészeti biennálén. 2006-ban már szereztek első helyezést, ám most a hetedik kiállításon nem sikerült díjazást nyerniük. Idén a spanyol pavilon nyerte az Arany Oroszlán díjat, és Perut, illetve Japánt is díjazták. A három közül a perui kiállítás hasonlíta legjobban a mexikóira, azonban ott csak egyetlen, de részletesen kidolgozott projektet mutattak be. A mexikóiak több projektet hoztak, és részletesebben körüljárták a szociális problémák témakörét. Ezek megoldása igencsak sürgető, gondoljunk csak a menekültválságra (melyre a németek reagáltak pavilonjukkal), vagy a nyomornegyedek problémájára. A megoldás egyik eszköze lehet az építészet, melyre kiváló példa a mexikói kiállítás, így méltán szerepelhetett volna akár ez a kiállítás is a díjazottak között.

A mexikói pavilon 31 projektet mutatott be, adott közösségek problémáira adott megoldási javaslatokat. Ezeken keresztül megismerhető a mexikói kultúra, az emberek gondolkodásmódjal is. A legtöbb bemutatott projekt általánosságban önszerveződően, saját igényeit felismerő közösségi szellemben, építészek közreműködésével vagy anélkül valósult meg.

A kiállítás nyitógondolata az együttműködés közösségi kereteinek kutatása, illetve a részvételi építészet nyitott forgatókönyvének kialakítása volt. Utóbbi alatt olyan folyamatokat is értenek, ahol az építész is résztvevő, és a közösség saját maga alkotja az épületeit, tereit.

A kiállítás 7 egységből állt, az egységeken belül több projektet mutattak be, amik az alábbi témákat boncolgatták: 

• A bevezető „The Sum of the Parts” részben Yucatán területéről hoztak példákat, melyek a meglévő társadalmi rendről tanúskodnak. A Pabellón Cultural Migrante (Cultural Pavilion for Migrants) egy stratégia, mely hasonló körülmények között élő embereket próbál összehozni közösséget alkotva. Ehhez moduláris építkezési eljárásokat alkalmaznak.
• A „Lessons from and for Vernacular Architecture” kérdése az volt, hogyan használhatják fel az építészek a tradíciókat, hagyományos eljárásokat a tervezésben. Néhány ilyen eljárás kiadványokban található meg.
• A „Blueprints for Cooperation” rész az 1960-as években kezdődő szervezetekről szólt, melyeket mexikói építészek alapítottak, arra keresve a választ, hogy az állam által épített házprojekteket és a nyomornegyedeket hogyan lehetne fejleszteni. Számos modell született, több különböző kontextusban.
• Az „All Housing in Mexico Is Incremental” rész a különböző építészek, civil szervezetek és magánvállalatok által kiadott önsegítő kiadványokat ismertette, melyekkel a „self-building” mozgalmat elindították, például játékok, kurzusok és más egyéb formában.
• A „Students Build” szakasz arról szólt, hogy a diákok hogyan tudnak szociális problémákra reagálni. A mexikói egyetemi hallgatóknak kötelező önkéntes munkát végezni, így egyes tanulók segíthetnek például iskolát építeni.
• Az 1985-ös Mexikóvárost sújtó földrengés után, különböző egyesületek dokumentumok kiadásával igyekeztek segíteni az újjáépítést – a „Community Organising Is Also Architecture” ezeket mutatta be. A kiadványok egyszerre reagáltak az újjáépítés problémájára, és a közösség formálását is elősegítették.
• „The Shape of Common Spaces” részben olyan kiadványok szerepeltek, melyek a közösségi terekről szólnak, illetve arról, hogyan formálják az emberek saját maguk az utcákat, parkokat.

Csináld magad mozgalom Mexikóban

A „self-building” mozgalomnak nagy hagyománya van a mexikóiak körében, számos kiadvány jelent és jelenik meg, melyek ezzel a témával foglalkoznak. Ezek segítséget nyújtanak az embereknek, hogyan építsék meg akár a saját házukat, hogyan használják az egyes építőanyagokat. A mexikói állam és a különböző építőipari cégek egyaránt megjelentetnek ilyen rajzokkal, képekkel illusztrált dokumentumokat, néha képregényes formában. A mexikóiak csináld magad mozgalma rendkívül sikeres és kidolgozott, és több példa alátámasztja az ilyen kiadványok szükségességét, és hasznát. Pablo Landa szerint ezek a dokumentumok teljesen mások, mint más országokban, mivel itt a történelmi múltra, a tudásátadás fontos szerepére támaszkodnak. A self-building kézikönyvek a self-menedzsment tudását is terjesztik.

A forradalom után a Cardenas-kormány alatt egyre több irat jelent meg. A legkorábbi kézikönyv Gonzalo Vazquet Vela és Lázaro Cardena tollából Manual del campesino (Földműves kézikönyv) címen jelent meg 1928-ban, és arról szólt, hogyan kell megépíteni egy vidéki iskolát. Ebben az időszakban El maestro rural (A vidéki tanár) címmel egy cikket is kiadtak - ez a tanárokat oktatta a különböző építési technológiákra, mivel ekkoriban ők képviselték Mexikó átalakítását egy oktatási program keretén belül. Az iskolákkal foglalkozó kézikönyvek mellett a későbbiekben olyan egyedülálló kiadvány is megjelent, melyet híres modernista mexikói építészek írtak, és a „self-building” lakásépítéssel foglalkozik (La cartilla de la vivienda, 1954 – Útmutató házakhoz).

Az államnak nagy felelőssége van a megjelenő dokumentumok kiadásának kezdeményezésében, ugyanakkor az építőipari cégek is részt vállalnak a csináld magad mozgalomban. Ez nemcsak reklám számukra, de a munkásokat is megtaníthatják az építőanyagok megfelelő használatára, és tiszteletben tartják a mexikói hagyományokat is.

Az építkezés megismertetésének egyik legegyszerűbb és legszemléletesebb eszköze az „Armando Casas” DIY (vagyis Csináld Magad Házépítő) játék, mellyel könnyedén lehet formákkal kísérletezni a kis előregyártott elemek segítségéve2 - ezt a kiállításon is ki lehetett próbálni. A játékosság másik példáját Alejandro Zohn képviselte a tárlaton, aki képregényes formában kiadott kézikönyvével segített 452 ház megépülésében Guadalajaraban (Ricardo Flores Magón housing project, 1976).3 A lakásokat a lakosok maguk építették, kizárólag csak a dokumentum segítségével, mely tartalmaz komplett alaprajzi és homlokzati mintákat, könnyen értelmezhető rajzokat és terveket. A munkához egyszerű anyagokat használtak, például salaktömböket. A továbbiakban egyre népszerűbb dokumentumokra válaszul az 1980-as években két cementvállalat (Cementos Tolteca és az UNAM) televíziós műsorokat, kiadványokat készített, melyeket azóta is játszanak, elérhetőek. Napjainkban egy vállalat (CEMEX) már workshopokat is tart, melyet főként nők vesznek igénybe, hogy megtanulják, hogyan is szépítsék környezetüket.

Hazai kitekintés

A közösségi építés Magyarországon sem ismeretlen jelenség, a múltban nálunk is több kiadvány jelent meg a lakásépítéssel kapcsolatban, főleg a 60-70-80-as években. Jó példa a Műszaki Kiadó sorozata, a Sajátkezűleg. Ezek a kiadványok tapétázás és padlóburkolatok mellett a víkendházakkal (Dr. Katona János – Víkendházak, 1973) is foglalkoztak, és a témával kapcsolatos jogszabályokat, a telekvásárlás, felmérés, tereprendezés részleteit is feldolgozták. Utóbbi könyv használható támpontként szolgált a korban divatos balatoni víkendházak építésekor. A nyaralókkal kapcsolatban megjelent Callmeyer Ferenc és Rojkó Ervin Hétvégi házak, nyaralók (1972) c. könyve is, mely hasonlóan hasznos tanácsokkal szolgált a telekválasztással, építkezéssel kapcsolatban. A páros másik munkája, Az én házam (1974) ábrákkal, képekkel nyújt segítséget a gyakorlati építkezési problémákra, sőt, kitér a pénzügyi feltételekre, hőtechnikára és épületfizikára, illetve a kertre.

Ugyanebben az időszakban rengeteg nyaraló épült típustervek alapján, melyeket az ÉTK-ban lehetett megvásárolni, és amelyeket már a fenti kiadványok is tartalmaztak. Napjainkban egyes építőipari vállalatok szintén adnak ki típusterveket, viszont ezekért fizetni kell, és az adott telekkel rendelkező megrendelő eltérő igényeit nem elégítik ki.

A szükségleti lakásproblémát nem oldják meg, ahogy a múltban sem oldották meg teljesen a különböző könyvek, mivel főleg nyaralókkal foglalkoztak. Manapság csak leegyszerűsített formában találkozhatunk „csináld magad” építkezéssel egyes újságok lapjain, és ezek is főként lakásdekorációról, kertépítésről szólnak. A mexikóiak programja ezzel szemben terjedelmesebb, sokkal több kiadvány jelenik meg, melyek az építkezőknek segítenek. Az idei biennálén bemutatott projektjeik közül több a kézikönyvek a segítségével jöhetett létre.

Hajduk Bianka