Cut and (not) paste? - ellentmondások a Liget fáinak sorsa körül

Jelentős repedések jelentek meg a Liget-Budapest programon, amelyet eddig is számos szakmai kritika ért. Terelhető-e még egy jobb irányba a múzeumi negyed elképzelés, ahol a projekt kritikusaival is megegyezésre lehet jutni? Valóban csak a Liget zöldfelületének 2-3 százaléka érintett a fejlesztéssel? Végleg megfeneklik vagy tovább hánykolódik még a kormányzati beruházáscsomag? Bardóczi Sándor írása.

Habár a Liget-Budapest program a hivatalos kommunikáció szerint töretlenül halad a maga útján, a színfalak mögött inkább arról szólnak a hírek, hogy egyre több törésvonal kezd el megjelenni a kellő szakmai alapozás nélküli építményen, és talán az egész elképzelés meghiúsulhat. Ami már most biztosan látszik, hogy a beruházás előkészítése önmagához képest késésben van, a tájépítészeti tervpályázat kiírása már közel fél éve van parkolópályán, maguknak a múzeumi épületeknek a részletesebb tervezése sem indult meg a Zene Háza kivételével. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a tervezett múzeumi épületek körüli ping-pong még mindig nem jutott a nyugvópontra.

2015. július 13-án a Pesti Vigadó épületében megtartott Építészeti Fórumon a MÉSZ elnöke, Sáros László tette fel kérdésként Lázár Jánosnak, hogy lesz-e Építészeti Múzeum. Ekkor az építész szakmában már folyosói pletyka szintjén elég régóta körözött, hogy a kormánynak finoman szólva sem nyerte el a tetszését a múzeumokra kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat eredménye, Zoboki Gábor fellépése (a Szent György térre készült ellenterv) pedig az ügyet még tovább is tudta tematizálni. A kérdésben elég passzívnak mutatkozó országos sajtó ingerküszöbét is elérték ezek a hírek.

A MÉSZ elnök kérdésére Lázár a fórumon kitérő választ adott. Ebben a válaszban viszont nagyobb hangsúlyt kapott az „esetleg valahol máshol”, mint a Baán-féle koncepció melletti határozott kiállás. Lázár János részletes válaszából az is nyilvánvalóvá vált, hogy ő személy szerint a Városliget jelenlegi zöldfelületeinek megújítását és a közparki infrastruktúra XXI. századi szintre fejlesztését (vagyis a tájépítészeti feladatokat) tartja elsődleges feladatnak a Ligetben, az új múzeumi épületek felépítése úgy tűnt teljesen másodlagos kérdés számára. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy élénken figyelemmel kíséri a projektet ért szakmai kritikákat. A legkevésbé sem felhőtlen Tarlós-Lázár viszonyt illusztrálandó a miniszter a főpolgármesternek is odaszúrt egy picit, amikor arról beszélt, hogy valahol elég nagy szégyen, hogy a Városligetet a kormánynak kell rendbe tennie a főváros helyett, holott ha ő lenne a főpolgármester helyében, csakis ilyen ügyeknek szentelné az idejét. Ezen a ponton már azoknak is tapinthatóvá vált a kormány belső megosztottsága a Liget-Budapest kérdésében, akik addig 100%-ig hitelt adtak Baán László minden tekintetben optimista helyzetértékeléseinek.

Legutóbb egy augusztus végi kormányzati sajtótájékoztatón volt szó a projektről, ahol a kormány sokadszorra döntött már a Liget-Budapestről, de ez a döntés a projektet övező homályt a legkevésbé sem oszlatta el, inkább talán még fokozta is. Lázár János ugyanis a sajtótájékoztatón azzal a meghökkentő forgatókönyvvel állt elő újságírói kérdésre, hogy a megújuló Liget egy zöld sávval lenne a Nyugati pályaudvar felé kibővítve. Egészen konkrétan az hangzott el a 2015. augusztus 27-i maratoni sajtótájékoztató egyik kis szegletében, hogy a miniszterelnök személyes kérésére az illetékeseknek „ le kell porolni” azokat a terveket, amelyek az elmúlt 20 évben születtek a Nyugati Pályaudvar illetve a Podmanicky utca vasút felé eső oldalának felújításával, hasznosításával kapcsolatban.

Miközben Lázár János inkább azt hangsúlyozta, hogy a Városliget zöldfelületét és infrastruktúráját a kormánynak szándékában áll teljes egészében felújítani, mindezeken felül pedig az Állatkert is zöld utat kap a tervezett fejlesztéseihez (Biodóm, mélygarázs), addig teljes egészében képlékeny homályban hagyta a Városligetbe tervezett múzeumi épületek sorsát. Ha optimista akarok lenni, akkor ezzel hivatalosan is megkezdődött az óvatos kormányzati kihátrálás a Baán-féle koncepció mögül és ismét felerősödhetnek azok a hangok, amelyek a néhai Kormányzati Negyed helyszínére tolják vissza a Múzeumi Negyed fejlesztéseit. Ez meglepő módon amúgy egészen jól rímelne a Tarlós István 2009-es kampányprogramjában megfogalmazott ”új múzeumi negyed” koncepcióra, amely a Nyugati Pályaudvar Eiffel által tervezett fejépületére úgy tekintett, mint egy második Museée d’Orsay-re, a Podmaniczky utca menti állami ingatlanokra pedig úgy, mint múzeumokkal felülépített vasúti pályaudvarra¹.

Ez a megoldás kétségtelenül nagyságrendekkel nagyobb támogatást élvezne látatlanban is a szakmai-urbanisztikai fórumokon, hiszen egy állami telken ez az elképzelés úgy rehabilitál rozsdazónát, hogy annak jótékony hatása lehet az egész környék szövetére, miközben a Szabolcs utcába tervezett restaurátor központ koncepcióját sem kellene kidobni az ablakon. Ma tehát közel ez lehet az egyik legkevésbé fájdalmas alternatívája a Városligeti múzeumi helyszíneknek. Nota bene még a Zoboki-javaslatnál vagy az Egeraat-javaslatnál is fájdalommentesebbnek ígérkezik.

Nem beszélhetünk azonban még áttörést jelentő fordulatról, mert akad egy pesszimista forgatókönyv is. Lázár János szakmai részleteket tekintve meglehetősen rövid, de annál homályosabb tájékoztatójából ugyanis akár az is kiolvasható, hogy miközben a kormány továbbra is a Városliget zöldterületébe szuszakolná be az új múzeumi épületeket, addig hatalmas költségek árán a Nyugati rozsdaterületeiből készülne egy a síneket lefedő, nagyon költségesen fenntartható tetőkert Kengo Kuma, Janesh Péter és a Minusplus „leporolt” tervei (Kormányzati Negyed) nyomán, mert most „arra van társadalmi igény”.

Ha az utóbbi időben magát az ügyben erőteljesen exponáló holland sztárépítész, Erick van Egeraat – szerintem e tekintetben nagyon is pontos – építészeti véleményét ideidézzük, akkor erre csak annyit tudunk mondani mint ő: „Értsék meg, zöldfelületet a legnehezebb építeni”. Ahhoz ugyanis nem három dimenzió kell, hanem négy. Nem mellesleg egy hozzá társuló olyan fenntartási készség, amely ugyan Barcelonában olyan természetes, mint a levegővétel, Budapesten viszont inkább még csak egy tudományos-fantasztikum kategóriájában említhető délibáb.

Ezernyi kritika érte a Liget-Budapest koncepciót abban a tekintetben is, hogy az közvetve és közvetlenül veszélybe sodorja majd a park meglévő zöldfelületeit. Baán László ezt az előfeltételezést a maga lehengerlő kommunikációs stílusával rendre félresöpörte: megszámlálni sem tudom hány interjúban és stúdióbeszélgetésben ismételte el hihető módon eddig azt, hogy összeségében nőni fog a zöldfelület a beruházás során (sikeresen összekeverve itt a laikus közönség számára érzékelhetetlen zöldfelület és a zöldterület közötti definíciós különbségeket). Állandó kommunikációs panellé vált az is, hogy maximum 150-200 fa lehet érintett a beruházás miatt a nagyjából 6000 db ligeti fából, amelyet vagy átültetnek, vagy visszapótolnak majd. A miniszteri biztos a Liget fáinak 2-3%-os érintettségéről beszélt folyamatosan és rendre hangsúlyozta eddig azt is, hogy az átültetéseknek nagy szerepet szánnak. Steve Jobs jellemrajzaiban a volt kollegái rendszeresen emlékeznek meg a karizmatikus Apple vezér képességei között a „valóságtorzító mező”-ről, amely sok esetben lehetetlen projekteket tudott átlökni a lehetséges irányába. Baán László karizmája is hasonlóan működik, de a valóság bizony akkor is jelentős mértékben torzul.

Nézzünk rá először arra az állításra, hogy az érintett fák (döntően 40-80 éves növényekről beszélünk) milyen mértékben és milyen sikerrel ültethetőek át úgy általában. A jelenlegi tudásunk szerint ilyen idős, begyökeresedett fákat átültetni közel lehetetlen feladatnak ígérkezik. Nemcsak azért, mert az építés-kivitelező cégek meglehetősen alacsony szaktudással rendelkeznek a speciális tájépítészeti szakfeladatok terén. A FŐKERT-nek a ’70-es évek végén és ’80-as évek elején (amikor még volt ilyen jellegű kísérletekre pénz) több sikeres átültetési kísérlete is volt: átültették például azt az akkor még 14 éves klónozott hársfasort a Déli Pályaudvar építésekor a Vérmezőről a Kossuth térre (hatalmas technikai szenzáció volt ez akkor), amelyet a Kossuth téri beruházás aztán nemrég halálra ítélt. Akkor tehát 14 éves fákat fél év előkészítés után volt képes a magyar szakcégek között legfelkészültebbnek számító FŐKERT átültetni, de még az erre rálátó szakemberek számára is csodával határos volt a fák 100%-os életben maradása.

Ma sajnos már nem vagyunk képesek erre a bravúrra, az ágazat nem áll felkészültségben a ’80-as évek technológiai szintjén, (bár meg kell említeni, hogy az ausztriai vagy németországi gépi felszereltség elviekben lehetővé teszi az átültetést 30-40 éves korig, 90%-os megeredés mellett, ám igencsak borsos árakon). A FŐKERT-nek a ’fénykorszakból’ datálható egészen érdekes kísérletei között említhető még egy 40 éves örökzöld tölgy átültetése is, amelyet a Szabolcs utcai kórház területéről ültettek át a Városligetbe, a Washington szobor közelébe. A szóban forgó fát nagy nyomású vízsugárral bontottak ki a földből és gyökérzetét lebomló műanyag diszperzióval látták el a kiszáradás ellen az átszállítás során. Ez is egy „sikeres” átültetés volt: a fa állítólag még két évet élt az átültetés után, hiperintenzív párásítás mellett. Éppen csak a kávét nem hozták neki ágyba, akkora szakmai figyelem övezte ezt a kísérletet.

Ma már erre sem lennénk képesek. Ezzel szemben mire lehetünk? Ma egyes magyarországi és külföldi faiskolákban akár 20-30 éves fákat is be lehet szerezni, amelyeket az adott kertészetben rendszeresen átültetnek, miközben mind a koronájukat, mind a földlabdájukat nyeséssel, metszéssel korlátozzák. Azaz folyamatosan iskolázzák őket 20-30 éven keresztül. Ezek a növények 3-5 év múltán a végleges ültetési helyükön képesek úgy regenerálódni, hogy elhitessék magukról azt, hogy ők tulajdonképpen koravén 15 éves fák erős törzzsel ám elég satnya lombozattal. A túlélési hajlandóságuk valahol 60-80% között lehet, függően attól, hogy mennyire szakszemélyzet végzi el a telepítésüket és utógondozásukat. Ezek a túlkoros fák a fiatal növényanyaghoz viszonyítva érthető módon elég drágák, elérhető darabszámuk limitált. Nem csak a telepítésük, de végleges helyükön az életben tartásuk is az. Persze még mindig nem annyira, mint mondjuk egy múzeumé. A fentiekből talán jól érzékelhető, mekkora a blöff-faktor a miniszteri biztos kommunikációjában az érintett fák átültetésével és/vagy pótolhatóságával kapcsolatban. Ízlelgessük csak meg Egeraat kijelentését újra: „zöldfelületet a legnehezebb építeni”.

Térjünk itt most át arra a kérdésre, hogy valójában mennyi fa lehet érintett a Liget területén? A Liget-Budapest projektiroda 2015 áprilisában elkészíttetett (vagy leporolt) egy fakatasztert, amely jelenleg is letölthető a ligetbudapest.org weboldalról. A Városliget fakatasztere című anyag, amelyet a dokumentum tanulsága szerint 2015. április 16-án zártak le a készítői (nem tudjuk kik), szektorokra bontott felosztásban tárgyalja a Liget fás növényzetét táblázatokba és térképi adatbázisba rendezve. Fafaj, egészségi állapot, törzsátmérő, lombkorona átmérő, dendrológiai érték szerint, külön feltüntetve a történeti fákat. A Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) szabályozási tervlapját és ezt a fakatasztert egymásra vetítve a következő tényadatok rögzíthetők:

1. A Városligeti fakataszter a Városliget közparki területein jelenleg 6358 db fás növényt tart nyilván.
2. A VÉSZ által kiszabályozott építési helyek közvetlen módon ebből a faállományból 263 db fát ítélnek kivágásra, amennyiben minden tervezett építmény megvalósul a Városliget területén és amennyiben a kataszter teljesen helytálló. Ez a 150-200 db kommunikált fához ugyan közel van, de azért elég nagyvonalúnak tűnik ez a kerekítés lefelé.
3. A teljes beruházás valójában a meglévő fás növényzet 4%-át érintené közvetlen módon, ha minden a fentiek szerint lenne igaz.

Ám ezzel közel sem zárhatjuk le az érintett fák körüli vitát. Garay Klára civil aktivista (és nyugalmazott biológia tanár) szerint a közreadott fakataszter számos helyen erősen pontatlan, és ez a pontatlanság legtöbbször a tervezett épületek helyszínein hágja át az elnézhető hibahatárokat. A Városliget Barátai facebook csoportot gondozó Garay jelzi például, hogy a kataszter „elfelejtette” lejegyezni azt a 102 db japánakácot, amelyek a Felvonulási tér parkolófásítását adják. Hogy-hogy nem, erre a területre épülne a majdani Néprajzi Múzeum. Csak hogy követni tudjuk, így

a beruházással érintett fák egyedszáma már rögvest 365-re kúszik fel.

2015 nyarán a VÉSZ módosítását kezdeményezték a projekt előkészítői. A fővárosi közgyűlés felé megfogalmazott anyagokból az derül ki, hogy a tervpályázatok során díjazott és megvalósításra ajánlott épületeknek nem mindegyike építhető meg a kiszabályozott helyen, illetve az építkezés idejére további, közelebbről nem meghatározott méretű felvonulási területekre is szükség van, amelyek miatt a VÉSZ módosítása szükséges. A nyertes terveket alapul véve és azokat a lehető legminimálisabb felvonulási, építési területeket lehatárolva viszont 90%-os bizonyossággal kijelenthető, hogy a projekt során további 205 db fa közvetlenül érintett és veszélyeztetett lehet, amely a Liget fás növényállományának további 3%-át vonja be az érintettségi körbe.

A nyomkövetés érdekében jelzem, itt már 570 db fa érintettségéről beszélünk,

azaz a Városliget faállományának 8,8%-os közvetlen érintettsége mutatható ki. Ez már egy olyan érintettségi arány, amely bőven túl van azon a határon, amit egy történelmileg jelentős városi közparknak tolerálnia kellene: valójában ez egy elég súlyos beavatkozást jelent, amely nem mellesleg egy jegyzett világörökségi helyszín pufferzónáját érinti. Ne felejtsük el, a Városliget egy 200 éves közpark, a világ első tervezett városi közparkja.

Azonban a fákkal kapcsolatos kérdést még ezen a ponton sem lehet lezárni. Beszélnünk kell ugyanis a közvetett módon érintett fák köréről is. A tervezett épületek közműigénye és a kiszolgálásukról gondoskodó közmű nyomvonalak jelenleg- részletes tervek hiányában - nem ismertek. Annyit jelenthetünk ki, hogy a közműtervező kollegák – sajátos szakmai szempontjaik alapján érthető módon, a csőtöréspontok minimalizálása érdekében – nem arról híresek, hogy fákat kerülgetnének a nyomvonalak meghatározásakor. Ebben a tekintetben a Liget közepére tervezett, és egyben legnagyobb kiterjedésű Új Nemzeti Galéria és a Kertem helyére tervezett Zene Háza rejti a legnagyobb kockázatot, mert ezeknek az épületeknek a közműfeltárása szinte csak beállt zöldfelületeken keresztül lehetséges.

A közműkiváltások és új közműnyomvonalak, valamint a közművekre előírt kötelező védőtávolságok miatt a legoptimálisabb esetben is azzal kell számolni, hogy a Liget fáinak további 1%-a érintett lehet. Ehhez jön még hozzá az építés és az építőanyag mozgatás során jelentkező mechanikai sérülésveszély. Minden túlzás nélkül állítható, hogy ez egy budapesti méretekben is óriási építkezés lesz, ha egyszer elindul. Ilyen építkezéseken pedig a kivitelezők és a nehézgép kezelők nem éppen sebészi érzékenységgel viszonyulnak a meglévő növényzethez.

A fentieket figyelembe véve az valószínűsíthető, hogy egy közepesen optimista esetben is az ide tervezett múzeumi projekt a Liget fáinak 9-12%-os pusztulásával jár majd. Mindezt pótolni természetesen lehetséges, de közel azonos lombfelületi indexet elérni (érthetőbben: valóságos fákként érzékelni a kiültetett piszkafákat) évtizedekbe kerülhet.

Mindehhez - az előszeretettel csak pozitívnak beállított - megújításhoz a tervek szerint a jelenlegi Liget terhelés (4,5 millió felhasználó/év) mellé felzárkózik majd még további évi 1,5 millió felhasználó. A Városliget jelenlegi lepusztultsága számos várospolitikai dokumentum tanulsága szerint a zöldfelület konstans túlterheltéségéből és az ehhez társított egyre alacsonyabb szintű fenntartási büdzséből eredeztethető.

Gondolkodjunk tehát!

Életszerű-e új épületekkel megújítani egy zöldfelületet?

Elérhetjük-e az önmagunkban is fenntartásigényes múzeumok létesítésével a sűrűn kommunikált fő közparki célt, azaz a Városliget megújítását, ha közben az eddiginél 25%-al magasabb létszámú látogatót zúdítunk a zöldfelületeire, miközben a zöldfelületi fenntartásban semmilyen pozitív változásra nem számíthatunk? Ha a kérdésekre nem a válasz, akkor jómagam is inkább a kisebbik rossz felé venném az irányt: poroljuk le bátran a Városliget zöldfelületi felújítása és a Petőfi Csarnok bontása mellett a Nyugati térségére született korábbi terveket. Közben pedig felejtsük már el ezt a szakmailag megalapozatlan (rém)álmot, amely már embrió korában is egy urbanisztikai torzszülöttnek ígérkezett. Csak remélni tudom, hogy a kormány mostani elbizonytalanodása az ügyben is valami ilyen felismerésnek köszönhető, a Nyugati pályaudvar képbe kerülése pedig kiút lehet ebből a csapdából, nem pedig egy még nagyobb rettenet.

----

¹ A Nemzet Fővárosa - Tarlós István Budapest Programja, 2009. 65-66. old. (http://tarlosistvan.hu/bpprogram/bpp.pdf)