Diagnózis és terápia

Adalékok és javaslatok az állami- és EU beruházások megvalósításának átszervezéséhez. Bodonyi Csaba írása.

„Jönnek az állami mérnökirodák?” – írja címében a Magyar Nemzet december 21-i cikke. Tágra nyílt szemmel olvasom: visszajönnek. 23 év után? És miért? „A pontatlan mérnöki munkák miatt” – hangzik a sommás, igazságtalan, s ezért a mérnök társadalmat egészében sértő magyarázat.

A „helyzetértékelés” bennünk, a folyamatokkal kezdettől együtt élő mérnökökben ugyanilyen sommás véleményt hív elő: a téves diagnózis rossz terápiához vezet. Mert ez a diagnózis téves, amit közös érdekünk elkerülni. Egyáltalán, volt átfogó értékelés vagy elemzés az elmúlt tíz év Phare, EU és Leader támogatású beruházásairól? És netán az derült ki, hogy a műszaki tervezés az egyedüli probléma? Vagy az, hogy 2004 óta jogi, pénzügyi-, politikai- szervezeti struktúra tekintetében minden rendben van? Csak a műszaki színvonal? S ennek megállapításában vajon részt vettek-e hozzáértő, hivatott műszaki szakértők is? Aligha. A szakmai (tervező) kamarákat senki sem kérdezte, holott évek óta jelzik a rendszer működési zavarait, s évek óta ajánlották a jó diagnózis kidolgozásában való részvételi szándékukat, ami közös érdek lenne.

A Bajnai kormány már egyszer tévedett, amikor a bonyolult folyamat egyik szálát kiragadva, úgy láttatta, hogy a pályázatok késlekedő megvalósulásának oka egyedül az építési engedélyek lassúsága. Ekkor belenyúltak két tucat jogszabályba, amitől az engedélyezés még lassúbb lett. (Múlt évben mindezt digitalizálva sikerült tovább lassítani.) Kiderült, hogy a lassúság a pályázati rendszer belső hibája és a politikai környezet miatt állt elő. Ezt a tévedést – most a műszaki szempont kiemelésével – nem lenne jó megismételni, azt vélelmezve, hogy a megbízható szakértelem csak az állami tervezésben valósítható meg, rehabilitálva a Kádár-rendszer tervezési struktúráját, mintha az csupán minőséget teremtett volna. Pedig a beruházási rendszer tényleg rosszul működik, s ennek egyik következménye (és nem oka!) a műszaki tervezés színvonala. Reformra tehát szükség van, ebben mindenki egyetért. De a reform igényli az elmúlt tíz év átfogó elemzésén alapuló diagnózisát. Több beruházásban tapasztalatot szerzett tervezőként tennék egy pár észrevételt a diagnózishoz és a terápiához.

A kezdetektől – tehát 2004-től – nem alakult ki az EU támogatások, programok megvalósításának profi szervezete és módszertana. Az irányítási jogot szerzett szervezetek elsősorban politikai alapon szerveződtek, beleértve a személyeket is. A műszaki beruházásban és a bonyolításban tapasztalt műszakiakat és a mérnök kamarákat, azok szempontjait ez a politikai-bürokratikus szervezet kihagyta. Így a műszaki szempontok fel sem merültek, vagy háttérbe szorultak, s az objektum helyett a pénz és a jogszabályok, s a forráselosztás politikai aspektusa került a célkeresztbe. A műszaki dokumentáció eleve másodlagos fontosságú lett. Kimaradtak ezen szervezetekből azok a szakmailag felkészült beruházók is, akik a szakma többszáz éves tudását, tapasztalatát birtokolták arról, hogyan is lehet egy beruházást a programalkotástól a kulcsátadásig hatékonyan és minőségben megvalósítani. Ehelyett olyanok vették át az irányítást, azaz a döntési jogot, akiknek sem hozzáértése, sem felelőssége nem volt.

Bárki lehetett projektmenedzser, pályázatíró, csak a mérnöki tervezést kötötték személyes jogosítványhoz, akiknek viszont nem volt döntési joguk, csak felelősségük. Tulajdonképpen a műszakiak csak a bűnbak szerepet kapták – létrejött az „én döntök, te vagy a felelős” szereposztás. Országosan kialakultak inkompetenciák. Mintha most is ez lenne a levegőben.

Mik voltak a rendszer részhibái? Szándék és idő hiányában elmaradtak a tervpályázatok az előkészítésből, s így elmaradt a koncepciók versenye, a legjobb koncepció kiválasztása, a minőség legfontosabb társadalmi és műszaki garanciája (ha a pályázat mégis megtörtént, jó eredménye lett, mint pl.a Pécsi Kulturális Főváros beruházásai).

Az elmúlt húsz év alatt a hazai építésügyben bonyolult és bénító jogszabályi környezet jött létre, amely nem a kreativitást és hatékonyságot, azaz nem az ideális végeredményt és a műszaki minőséget szolgálja. Ennek oka, hogy az épített környezet irányítása kormányzati szinten 1990-től alárendelt szerepben, kormányonként más-más minisztériumban, helyettes államtitkári szinten képviseltetve, végrehajtó és nem kezdeményező szerepkörben van. Következmény, hogy az építés ügyének jogszabályai nagyrészt osztályvezető szinten jöttek létre, többnyire elmaradt vagy felülbírált szakmai egyeztetésekkel. Ezt a jogszabályi béklyót jól érzékeli a jelenlegi kormányzat is, mert felismerte, hogy azok betartásával egy választási ciklus négy évében nem tudja ígéreteit megvalósítani (most is több az áthúzódó beruházás), ezért a fontosabb beruházásokat külön jogszabállyal, „kiemelt” státussal részben függetleníti az általános jogszabályi környezettől. Ez érthető, ugyanakkor kínálkozik a másik, átfogóbb kormányzati lehetőség is: a jogszabályok teljes áttekintése és megváltoztatása. Ez sajnos eddig nem történt meg, bár mindenki várja.

A tervpályázatok elmaradásának két oka van. Egyik, hogy a pályázati rendszerben az előkészítésre (pályázat kiírás, stb.) van pénz, de pályázatra és műszaki tervezésre nincs költségkeret. Ugyanakkor nem csak tervpályázatra, de még tervezésre sincs idő, mert a pályázat kiírása és beadása között néha csupán egy-két hónap van, ami semmire nem elég, csak felületes tervekre. De igaz az is, hogy a jelenlegi tervpályázatok drágák és időigényesek. Mindezek eredményeként a megfelelő, gondos műszaki előkészítésre nincs mód, a tervezők kénytelenek elfogadni a diktált időfeltételeket, sőt sok esetben ingyen előlegezik munkájukat a tervezési díj költséget nem kockáztató önkormányzatoknak vagy vállalkozásoknak.

A pályázatok elbírálása nagyrészt engedélyezési tervek(!) alapján történik, amelyekhez tételes (!?) költségvetést kérnek, ami a tervek harminc százalékos műszaki állapotában lehetetlen, így lényegében hazugság, hiszen még nincs szaktervezés (statika, gépészet, stb.) dokumentáció. A később elkészült műszaki kiviteli tervek ütköznek a hazug, de mereven betartandó költségvetéssel, s azt a látszatot keltik, hogy a műszaki tervek a hibásak a költségvetés pontatlansága, ill. hiányossága miatt. Tehát a rendszerhiba visszafordul és műszaki problémává változik. A költségtöbbletek tehát nem a hibás műszaki tervekből, hanem a hiányos (részleges) előkészítés alapján történt döntések miatt keletkeznek, valamint abból, hogy a pályázatok bonyolítása, közbeszerzése nem szakmaspecifikus; azaz túl általános feltételeket követnek.

Az építmény közbeszerzése más kell legyen, mint egy garancialevéllel ellátott, polcról vagy gyártósorról leemelhető gyártmányé, ahol már a gyártás befejeződött. Itt a gyártás most kezdődik, ráadásul helyszíni, kültéri körülmények között. Az építőipari kivitelezés hagyományosan mindig tartalmazott olyan tartalék összeget, mely fedezetet nyújt a váratlan pótmunkákra, inflációra, előre nem látható műszaki vagy időjárás problémákra (pl. meglévő épületek rekonstrukciója, műemlékek, téliesítés, talajviszonyok, betervezett gyártmányok és anyagok megszűnése, stb.). Mindezek elszámolására ma nincs lehetőség, ezért jelentkeznek költségtöbbletként, ami a pótmunkákra hirdetett – kötelező rész – közbeszerzések miatt további időhúzást és költségnövelést jelenthet.

A folyamatok diagnózisa azt mutatja, hogy azok professzionalizmusa jelenleg hiányzik, s a rendszer valóban rosszul működik. Indokolt a folyamatok átalakítása azzal a céllal, hogy az EU pénzzel támogatott projektek a legnagyobb hozzáadott értékkel valósulhassanak meg. Ezért szükséges lehet egy új, professzionális központi szerv létrehozása. Elsősorban a pályázati célok megfogalmazása, programalkotás, pályázatírás, pénzügyi-jogi előkészítés – bonyolítás – ellenőrzés tekintetében, valamint a tervpályázatok és közbeszerzések kiírása, bonyolítása és értékelése miatt. Ennek a központi szervnek ugyanakkor magas szintű műszaki szakemberek tudására kell támaszkodnia. El kellene kerülni azt a jelenlegi helyzetet, amelyben elfogadott, hogy képzettség és felelősség nélküli projektmenedzserek irányítsák a szakértelmet igénylő beruházásokat, s azt a tapasztalt helyzetet, hogy egy nagyberuházás tárgyalásán tizenkét fő közül kettő a hozzáértő és felelős, de a másik tíznek van döntési joga – felelősség nélkül.

Ezek a tárgyalások és az egész „együttműködés”, vagyis az ügymenet etimológiai problémákkal terheltek, azaz nem értjük egymást. Ezért van szembetűnő műszaki színvonalbeli különbség az állami és az üzleti szféra által létrehozott építmények között, mert az utóbbiban több a felelős és hozzáértő (kompetens) résztvevő. Ehhez elég megtekinteni a szakmai folyóiratokat. Ugyanakkor nincs szükség a jelenlegi, a mérnökök 23 éve, saját erőből (s nem privatizálással) létrehozott tervező műteremhálózata helyett újra állami tervező irodahálózatot létrehozni. Ez furcsa fejlődési ív lenne; 1948-ig színvonalas magánirodák, majd állami tervezőirodák 1990-ig, majd magánirodák 2014-ig, majd újra állami irodák? A Kádár-kori építkezések elemzése mutatja, hogy nem feltétlenül született minőség. A szemlélet a mennyiséget tartotta fontosabbnak.

Ami az állami irodákban a minőséget képviselte, az az 1948 előtti magántervező mérnökök tehetségének, tudásának, tapasztalatának és magatartásának az átmentéséből származott. Kétségtelen voltak előnyei is a nagy tervezőirodáknak, pl. az, hogy jogászt sohasem láttunk az építkezés során, legfeljebb ritkán, ha utólag valamit jogilag megtámadtak. Ma pedig a jogász ül az asztalfőn és irányít. Mivel az építés – a közbeszerzés okán(?) – ma jogi aktussá vált. Az állami tervezőiroda-rendszer újbóli megvalósítása egyébként is irreális, hiszen az akkori, kizárólag állami tervezőirodák száma kb. negyven volt, átlag ötszáz fővel, speciális szakmai profilokkal (IPARTERV, KÖZTI, LAKÓTERV, UVATERV, MÁVTI, stb.). A mai struktúra megszüntetése erősen vállalkozás- és versenyellenes lenne, s nem lenne EU-konform sem. S kik lennének tagjai? Akik már voltak államiak, tapasztaltak, de önálló irodáikat kellene felszámolniuk, vagy akik még nem voltak részesei, de tapasztalatlanok? És tudjuk azt, hogy egy nagyobb objektum tervezése harminc-negyven fő műszakit igényel. S több objektum párhuzamos tervezése?

Az előfordul a külföldi gyakorlatban is, hogy egyes speciális feladatokra (amilyen egy vízügyi, egy vasúti tervezés vagy egy atomerőmű) állami részvételű projektcégek alakulnak.
Egyet lehet tehát érteni egy új – a közmunkatanácsra emlékeztető –, professzionális központi rendszer létrehozásával, amelynek ugyanakkor nem részese sem a tervezés, sem a kivitelezés, csak azok minőségi célú versenyeztetése.A továbbiakban tekintsük át táblázatosan a leírt diagnózist és a javasolt terápiát.

Bodonyi Csaba
Miskolc, 2014. január 29.