Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat az elmúlt másfél évszázadból. Ezúttal a Róth Imre és fiai történetét ismerhetjük meg.
Mesébe illő történet Róth Imréé. Ő volt az a szegény vidéki zsidó fiú, aki szerencsét próbált túl az Óperencián, és Manhattan ünnepelt építésze lett. Az amerikai sikersztoriban persze ott van megannyi megalkuvás, nehézség és alkalmazkodási kényszer, mint a tehetség és a szorgalom állandó útitársa. Róth Imre nem Emery Roth akart lenni, de más választása nem volt, lélekben pedig mindig Róth Imre maradt.
1871-ben az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén, egy Kassa melletti kisvárosban, Gálszécsen látta meg a napvilágot. Nyolcan voltak testvérek, szülei a helyi vendéglő tulajdonosaiként viszonylagos jómódban éltek, ám a családfő korai halála (1884) után a család elszegényedett.
A 13 éves Imrét Amerikába küldte a család, egy Chicagóban már letelepedett ismerősükre bízva. De Róth az út során elveszítette a rokon chicagói címét, így egyedül maradt a nagy amerikai metropoliszban. (Más forrás szerint a rokon elkísérte az Egyesült Államokba és megérkezésüket követően szétváltak útjaik.)
A nehézségek ellenére Róth feltalálta magát. Dolgozni kezdett. Felvette egy építésziroda inasnak, és onnan kezdve szívós munkával, lépésről lépésre tanulta ki a mesterséget. 1893-ban műszaki rajzolónak szerződtette a neves chicagói Burnham & Root építésziroda és a Chicagói Világkiállítás több tervezői munkájában már segédkezett. A nagy projekt adta kiváló kapcsolatépítési lehetőségeket kihasználva Róth találkozott New York több építészeti szaktekintélyével, így Richard Morris Hunttal is. Huntot lenyűgözték Róth képességei, és irodájában állást ajánlott számára.
A 23 éves Róth így New Yorkba költözött, hogy Huntnál dolgozzon. Ezen döntése tökéletesnek bizonyult, hiszen gyakorlatilag meghódította Manhattant.
De maradjunk még a 19. században. Róth 1895-től, Hunt halálát követően az Ogden Codman Jr. cégéhez csatlakozott. 1898-ban saját céget alapított, és felvette az angolosabb Emery Roth nevet. Elvette Ella Grossmannt (1877-1943), aki négy gyermekkel ajándékozta meg: két fiúval (Julian és Richard) és két lánnyal (Elizabeth és Kathrin).
Korai megbízásai szerényebb munkák voltak, melyeket főként New York magyar közösségétől kapott. Ilyen feladat volt a kedvelt magyar étterem, a Cafe Boulevard átalakítása. Első jelentős megvalósult tervezői munkája a The Saxony néven ismert new yorki bérház a Broadway-en (250 West 82nd Street), egy kései historizáló, főként reneszánsz jegyeket mutató hatemeletes sarokház 1900-ból. Roth ettől fogva bérházak és szállodák létrehozására fókuszált, egyre nagyobb sikerrel.
1903-ban épült első szálloda épülete, a szecessziós homlokzati vonásokat is tartalmazó tízemeletes, már-már felhőkarcolónak tekinthető Hotel Belleclaire, korának népszerű luxusszállodája, szintén a Broadway-en. Az anyagát tekintve vöröstéglából, mészkőből, terrakottából és fém részletekből álló épület tetejéről remek kilátás tárult a Hudson folyóra. Akkor azért még más szokások uralkodtak a szállodákban: egy anekdota szerint Maxim Gorkij, a neves orosz író 1906-ban szobát szeretett volna foglalni Belleclaire-ben magának és feleségének, akiről közben kiderült, hogy jogilag nem a felesége. „Szállodánk a családok szállodája" – utasította vissza a hotel szigorú vezetője Gorkij foglalását…
Ugyancsak 1903-ban valósult meg az East Side-on, a Rivington Streeten a mór hangulatú Adath Jeshurun of Jassy zsinagóga szintén Roth tervei alapján.
Róth 1915-ben a szecessziós-magyaros motívumokat ötvöző „Első Magyar Református Templomot" is megalkotta Manhattanben. Ez lett az amerikai magyar élet egyik fontos találkozóhelye. A New York-i magyar művészek egyébként külön kolóniát alakítottak ki idővel a városban, amelyben Kallos Árpád, Kilényi Gyula, Jámbor Lajos, Tihanyi Lajos vagy Pogány Willy is ott volt Roth mellett. Pogánnyal egy munkán együtt is dolgoztak: a St. George szálloda közös művük 1930-ból.
A sikerek mellett két komoly egészségügyi krízisen is túl kellett esnie Rothnak: 1918-ban zöldhályog miatt egyik szemére megvakult, majd a spanyolnáthát is elkapta. Szerencsére meggyógyult és folytatta egyre prosperálóbb építészeti tevékenységét. Az 1920-as években öt általa tervezett szálloda valósult meg. Ezek közül talán az 1925-ben a Park Avenue-n felépült Ritz Hotel Tower 42-emeletes tömbje volt a legfontosabb. Az első New York-i felhőkarcoló és építése idején a legmagasabb épülete a városnak, sőt az egész világnak. A Ritz a 20-as évek gazdagodó amerikai metropoliszának szimbóluma lett. Emery Roth cégének csillaga pedig egyre fényesebben ragyogott. Rothék igényes családi otthonukat a Broadway mentén találták meg. (Előbb a West 86th Streetbe, majd onnan a 210 West 101st Streeten található penthouse-ba költöztek.)
Roth legfőbb tehetsége ott mutatkozott meg, hogy házainál egyaránt képes volt ízléssel alkalmazni a klasszicista, a szecessziós és a modern formákat. Ezenkívül igazi pragmatikus üzletember volt, aki képes volt kiaknázni az épületekben rejlő profitszerzési lehetőségeket.
1927-ben Roth egy újabb fontos épülete jött létre: az Oliver Cromwell-ház, a 72. utcában (12 West 72nd Street). Roth az egyik legjobb munkájának tekintette ezt a művét. Az American Apartment Houses of Today 1926-ban két Roth-alkotást is az év legjobbjai közé választott, pedig Roth még nem volt pályafutása csúcsán: legismertebb-legsikerültebb művei, a The Beresford, a The San Remo, a The Ardsley és a The Normandy még hátra voltak.
A Central Parkot számos karakteres Emery Roth mű veszi körbe: Hotel St. Moritz (1930), The Eldorado (1929-1931), The Beresford (1929), The San Remo (1930), The Ardsley (1931), 275 Central Park West (1930-1931). Közülök tán a The Beresford és a The San Remo apartmanházak a legismertebbek.
A The Beresford építőanyaga tégla, mészkő és terrakotta, a díszítőszobrok a reneszánsz korát idézik. A 193 lakásból álló épület lakója volt a teniszjátékos John McEnroe, aki az északkeleti toronyban lakott, továbbá itt élt 2010-ben bekövetkezett haláláig a neves amerikai diplomata, Richard Holbrooke is (akinek özvegye a magyar származású írónő, Kati Marton).
A The San Remo New York első ikertornyos épülete, amelynek homlokzatán ismét feltűnnek reneszánsz stíluselemek. Roth egy másik jellegzetes ikertornyos épülete a The Normandy, amely a Hudson folyó partján épült. A The Beresford és a The San Remo épületektől nem messze áll a The Ardsley (320 Central Park West), amely a Central Park leginkább art deco hangulatú felhőkarcolója.
Az Emery Roth cégben idővel nem csupán az alapító felelőssége lett a cég szakmai irányítása. Roth négy gyermeke közül ugyanis a két fiúból is építész lett. Az idősebb fiú, Julian Roth (1901-1992) Manhattanben született, a Columbia Egyetemre járt és ott is végzett. Julian elsősorban az építőipari szervezés, az építőanyagok és építéstechnológiák terén vált szakemberré. A II. világháborúban katonai bázisokat tervezett az amerikai hadsereg számára.
Öccse, Richard Roth (1904-1987) szintén Manhattan szülötte. Ő az MIT-re járt és lett építész tervező. A Roth-fivérek már az 1920-as évek végétől aktívan részt vettek édesapjuk vállalkozásában, bár a cég csak 1947-ben változtatta nevét „Emery Roth & Sons"-ra. Emery Roth utolsó általa jegyzet épülete szintén a Central park mellett emelkedett (880 Fifth Avenue).
1948-ban 300 East 57th megalkotásáért az Amerikai Építészeti Intézet díjával tüntették ki, de sokáig nem élvezhette a sikert. Róth Imre 1948. augusztus 20-án, 77 évesen halt meg, manhattani otthonában. Hamvait a New York-i Ferncliff temetőben helyezték el, felesége urnája mellé.
Julian és Richard vitték tovább a céget. Az Emery Roth & Sons profilja idővel áthelyeződött a lakóházakról irodaházak létrehozására, és New York Midtown és Lower Manhattan kerületeit alapvetően átformáló, fontos építőipari vállalkozássá vált. A cég az 1980-as évekre 300 fősre duzzadt, ezzel a nyugati világ egyik legnagyobb méretű tervezővállalata lett.
Legnagyobb projektjeiknél a korszak meghatározó építészeivel közösen alkottak, így a World Trade Center építésénél Minoru Yamasakival (1972-1973), a General Motors Office Buildingnél Edward Durell Stone-nal (1968), az 1585 Broadway esetében a Gwathmey Siegel & Associates (1989) céggel. A 10 Hanover Square-t Norman Jaffe-val együtt alkották (1969), a Portland Municipal Buildinget Michael Graves-szel (1982), a Citigroup Centert Hugh Stubbins-szal és Kling Stubbins-szal együtt tervezték. A 375 Hudson Street esetében a Skidmore, Owings & Merrill céggel működtek együtt (1989), és nem utolsó sorban a Pan Am (MetLife) Building megalkotásában Walter Gropius és Pietro Belluschi építészekkel dolgoztak együtt (1963).
A családi céghez pedig az 1960-as évektől csatlakozott a família harmadik generációjából Richard Roth egyik fia, Richard Roth Jr. (1933-) és lett vezető tervező a cég 1996-os megszűnéséig. Kedvenc alkotása az East 72nd Streeten, 1962-ben felépült Tower East. Fivére, Emery Roth II szintén építészeti iskolát végzett, ám ő végül fotográfiával és nyelvtanítással kezdett foglalkozni.
Az 1980-as években az Emery Roth & Sons céget az első tíz közé sorolták New York építészeti irodáinak üzleti versenyében. Függönyfalak, acéloszlopok, rácsostartók, gerendák, helyszíni szegecselés és sok-sok csillogó üveg – így épített az Emery Roth & Sons.
1986 és 1992 között a Nemzetközi Építész Unió égisze alatt tíz fiatal magyar építész dolgozhatott vezető amerikai építészeti irodákban. Közülük Fazakas György és Noll Tamás került az Emery Roth & Sons-hoz. Fazakas több épületen is dolgozott ott, így a 565 Fifth Avenue, a 17 State Street, a Paramount Winter Garden és a Hilton Centre tervein. Fazakas a cég kelet-európai igazgatója is lett később. (Az 1980-as évek végén a cég a remélt világkiállítás apropójából Budapest néhány beépíthető telkére, átépíthető létesítményére nagyszabású szállodaépítési előterveket készített, melyek sohasem valósultak meg.)
Az Emery Roth és az Emery Roth & Sons cégek majd 100 éves története során több mint 250 házat építettek, főként New York Cityben, melyek között vannak ma már műemlékké nyilvánított épületek is.
Richard Roth Jr. gyermekei közül Richard Lee Roth, Róth Imre dédunokája 1983-tól dolgozott a családi vállalatnál. Ma Dél-Floridában él, építész, építészeti előadásokat, konferenciákat szervez és vezet. Húgából, Robyn Roth-Moise-ból fotográfus lett és a családból ő ápolja legaktívabban dédnagyapja szellemi örökségét, bár minden Róth leszármazott tisztában van szellemi örökségével és büszke gyökereire.
New Yorkban, a Central Parkban emlékpadot kapott, szülővárosában 2019-től pedig emléktábla őrzi Emery Roth nevét. Annak a szédületes karriert befutott Róth Imre nevét, aki New York építészetének egyik főszereplőjévé vált a 20. század első felében, és teremtett a semmiből családot (kinevelve tehetséges gyerekeket), céget, gazdagságot, építészeti kultúrát, generációkra biztosítva a család üzleti és szakmai jövőjét. Az Emery Roth névnek a nemzetközi építészvilágban mindenhol tekintélye van.
Gottdank Tibor
Források:
Apartment Houses of the Metropolis, G.C. Hesselgren Publishing Co., 1908. online
Claudie Benjamin: Emery Roth & a View of the Upper West Side, online
Columbia University Libraries - Emery Roth & Sons architectural records and papers, 1906-1996. online
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Stephen Beszedits: Emery Roth: Architect of New York City´s Grand Apartments, Hungarian Studies Review, Vol. XXXII, Nos. 1-2, 2005.
Vincze Miklós: Ismeretlen magyarok: Róth Imre, aki nélkül New York több felhőkarcolóval lenne szegényebb, 24.hu, online
Folyóiratok:
Hungarian Studies Review, Magyar Építőipar, Magyar Építőművészet, Művészet, New York Times
Szerk.: Winkler Márk
