Épületek/Középület

Dombok között a kürtők – A Terme Olimia bővítése

2020.07.27. 08:02

A ljubljanai székhelyű ENOTA építésziroda nem csak felújította Szlovénia egyik legrégibb és legfelkapottabb fürdő együttesét, de bővítette is azt egy felettébb látványos fedett medence komplexummal. Íme a Magyarországról is csábító nyári úticélpontnak ígérkező új Terme Olimia.

A helyszín a Szlovénia Keleti határán fekvő Podčetrtek, ahol még az 1980-as években épült ki az a közkedvelt egészségközpont és termál fürdő, amelyből mára a régió egyik legfrekventáltabb relaxációs úticélja lett. A helyszín így 40 éve folyamatosan fejlődött, alakult, bővült és át is alakult, amelynek az lett a vége, mint oly sok fürdő esetében: lassan egy szervesen növekvő, heterogén struktúra jött létre több korszak különböző építményével.

Ez a folytonos toldozgatás végül azt eredményezte, hogy az újonnan épült architektúrák, valamint a régi, akár múlt századi bővítések között hatalmas lett a szakadék, az összes épület nem tudta azonos szintű  minőségben kiszolgálni a vendégeket. A tulajdonos ennek akart véget vetni, amikor felkérte az ENOTA építészeit az egységesítésre, az épületek felújítására és összehangolására. E nagy rehabilitációnak volt eleme annak az 1980-as években épült kültéri medencének a felújítása is, amelynek a helyére végül megépítették a szóban forgó Termalija Family Wellness részleget.

A régi kültéri medence egy ideiglenes tetővel rendelkezett, amelyet le lehetett volna választani minden nyáron, hogy a jó időben valóban eredeti rendeltetésének megfelelően szabad ég alatti kikapcsolódási hely lehessen, ezt viszont a szétszerelés "komplikált" procedúrája miatt végül az utóbbi években már szinte soha nem tették meg. Erre a szituációra reflektált az ENOTA irodája, amikor rúgy döntött, hogy egy olyan állandó épületet tervez, amely mind a nyári, mind a téli feltételekre remekül használható lesz majd. A teljes komplexum felújítása arról szólt főként, hogy a régi épületeket modernizálják és a legtöbb bővítést a terepszint alá rejtsék, a tulajdonos legalábbis javarészt ezt várta el az építész gárdától. E kültéri medence esetében azonban úgy döntöttek, hogy mégis ott szeretnék hagyni saját kezük nyomát is a munka folyamán és a tulajdonos is szabad utat adott ekkor saját elképzelésük megvalósításában.

Így jött létre az a rendkívül impulzív, tektonikus folyamatokra emlékeztető, kürtő-szerű tömegek sokaságából megépült forma, amely különös geometriai struktúrájának köszönhetően a beltérben hangsúlyosabb támaszok nélkül tud egy osztatlan hatalmas medenceteret nyújtani a felhasználóknak. A barlangszerű élményben a mennyezetet falemezekkel burkolták, viszont a sok felülvilágító miatt a térérzet nem nyújt teljesen zárt élményt. Nyáron ráadásul a tetőnyílások mellett a homlokzati üvegfalak is teljesen nyithatóak, így a tervezőknek sikerült kiikatani a nyári-téli időszak kihasználhatóságának problematikáját.

A Terme Olimia együttese a finomítások után is egy változatos és terebélyes, sejtszerűen növekvő központ e a dombos völgy közepén, ám ebben a szövetben kétségkívül mégis az új épület tudja nyújtani a legminőségibb építészeti hatást. Mert ugyan szembetűnő jelenség, ezzel együtt felépítése valamelyest reagál is a környező, természetbéli formákra és nem egy konfrontáló alkotásról van szó a látványt tekintve. Igyekeztek felületén ráadásul több olyan lehetőséget is biztosítani, ahol növények ültetésével is segíthetik az integrációt környezetével.