Programok

Domonyai András ökológus - Az önellátás lépcsői

2012.09.25. 08:20

Az önellátás lépcsői címmel Domonyai András ökológus előadást tart 2012. szeptember 27-én 17 órakor a MÉSZ Székházban.

Az önellátás lépcsői címmel Domonyai András ökológus előadást tart 2012. szeptember 27-én 17 órakor a MÉSZ Székházban.

 

 

„Anna nagymamám szokása volt gyermekkoromban, hogy a kiskertből leszedett, talán már az ő ük-nagyanyja által is ugyanazon fajta, ugyanoda telepített – ma ezt „tájfajtának” nevezzük - paradicsomból, paprikákból és tökfélékből néha csak úgy gondolom-formán néhány magot vacsora vagy ebéd közben félretett, amik egész évben pihentek, száradtak és sokasodtak egy lapos kistányér alján. A tejfölös poharak ugyancsak gyűltek egymásba rakva év közben a kamra hűvösében, vagy a tornác alján. Ahogy eljött a március közepe-vége, a poharakra lik, beléjük néhány marék föld került, a magocskák bele a földbe, a poharak  az ablakba, és ez a kollekció csendben díszítette a déli  fekvésű párkányokat, élvezve a szoba melegét,  volt hogy egészen április végéig. Április közepétől aztán a kis növendékek kiültetésre kerültek a családi konyha ellátását biztosítandó, a házhoz közelebb eső kisebb kertbe…. Mi is  - felnőttként már  - először Pécs mediterrán erkélyein kapva kaptunk újra az alkalmon és valami ezer éve ott levő földbe a kezünk ügyébe eső minden magot beleszórtunk, még a hasznosság helyett inkább érdeklődésünket kielégítve. Majd budapesti szeles erkélyen próbáltuk meg komolyabban venni magunkat és balkonba ültetett földiepret ipari epertáppal öntöztünk amíg tönkre nem ment az egész és a földben utána három évig semmilyen növénynek írmagja sem maradt meg.”

Bővebb információk a megújult honlapon.