Közélet, hírek

Donald Trump rendeletben határozza meg a szövetségi épületek stílusát

2020.12.22. 14:29

A távozó amerikai elnök szerint az 50-es években indult hanyatlásnak a kormányzati épületek építészeti minősége, például a Breuer Marcell által tervezett Egészségügyi és Emberi Szolgáltatások Osztályának vagy a Lakhatás és Városfejlesztés Osztályának épületei miatt. Az új rendelet szerint minden kormányzati épületnek klasszikus vagy tradicionális stílusban kell ezentúl épülnie.

A rendelet rövid építészettörténeti áttekintéssel indít, miszerint már a görög és római középületek tervezésénél is fontos szempont volt, hogy olyan épületek szülessenek, melyek megszépítik a köztereket és ezáltal büszkeséggel töltik el a városi polgárokat. Ezek az elvek érvényesültek aztán a középkor és a reneszánsz idejében is, és ezeket követték az amerikai Alapító Atyák is. Trump szerint az 50-es évek óta elterjedt brutalista és dekonstruktivista épületek, mint amilyenek Breuer fent említett házai, vagy épp a 2007-ben átadott, Morphosis által tervezett San Franciscoi szövetségi épület, nem elégítik ki ezt az igényt, azok csak az „építész elit" számára élvezhetőek. A többség inkább csúnyának tartja őket, ezért vissza kell térni a klasszikus formákhoz az állami intézmények tervezésekor, hogy azok újra büszkeséggel töltsék el az állampolgárokat.

A rendelet szerint  a klasszikus és más tradícionális építészeti formák történelmileg és a mai építészek által is bizonyították, hogy képesek kielégíteni napjaink funkcionális, technológiai és fenntarthatósági igényeit.

A rendelet kapcsán a brit Building Design oldalán megjelent cikk emlékeztet arra, hogy míg Trump elnökként az építészeti szépség – általa indealizált – eszményéért küzd, addig ingatlanfejlesztőként és befektetőként olyan épületekhez adja a nevét, mint az Atlantic City-ben található Taj Mahal Casino. A lap által szervezett 2016-os Architect of the Year Award díjátadóján Stephen Fry brit médiaszemélyiség Trump kaszinójával példálózott, amikor arról beszélt, hogy a ronda építészet a morális hanyatlás eredménye.

Trump már februárban felvetette egy Making Federal Buildings Beautiful Again című írásban, hogy be akarja tiltani a modern építészetet, a mostani rendelet Paul Goldberger amerikai építészetkritikus szerint az eredeti felvetésnek egy jóval engedékenyebb változata, amit a következő adminisztráció könnyedén módosíthat majd.

 

Forrás: bdonline.co.uk