Közélet, hírek

Döntött a kerület, lebontják a Vágóhíd utcai romos bérházat

2022.10.13. 16:03

A ferencvárosi önkormányzat már többször is megpróbálta eladni, sikertelenül. A ház rossz műszaki állapota miatt gazdaságosan nem újítható fel, ám az elbontása növelné az ingatlan értékét – egy lehetséges opció szerint idővel közösségi funkciójú épület kerülhet a helyére. 

Korábban, egy leendő 800 lakásos lakópark kapcsán mi is írtunk érintőlegesen arról a ferencvárosi, Vágóhíd utca 10. alatti ingatlanról, amelyen egy igencsak leromlott állapotú, századfordulón épült bérház áll, és amelyet már több alkalommal is megpróbált értékesíteni a kerület, sikertelenül. A mai testületi ülésen végül a bontásáról döntöttek.

Ahogy az előterjesztés szövegéből kiderül, az önkormányzati tulajdonú, több mint ezer négyzetméternyi ingatlan ügye már évek óta napirenden van: a kerületi képviselőtestület előbb egy 2020-as önkormányzati határozattal döntött a kiürítéséről, ami 2021. február elsején be is fejeződött. Még ugyanebben az évben kiírtak egy nyilvános pályázatot az eladására, a legkisebb árat ekkor több mint 427 millió forintban állapítva meg. Mivel ajánlat nem érkezett, ezt a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, később azonban kiírtak egy újabb felhívást, immár 437 millió forintban meghatározva az érte adható minimális összeget. Erre egyetlen ajánlatot tettek, a pályázat ismét eredménytelenül zárult.

A testület idén márciusban újra elővette az eladás ügyét, ám ezt végül elvetették. "Az ingatlanon álló épület az előzetes számítások szerint – annak műszaki állapota miatt – gazdaságosan nem újítható fel, annak elbontása az ingatlan értékét növeli", áll a most beadott előterjesztésben, amiben arra is kitérnek, hogy a Vágóhíd utca és környezete több nagyberuházással érintett. Példaként a 12-es szám alatti területet említik, ahol hamarosan a Metrodom Kft. épít 508 lakásos társasházat, amire már megvan a jogerős építési engedély, a kivitelezés pedig még ősszel megkezdődik a Hajnal Építész Iroda tervei alapján. 



Az önkormányzat a beruházóval 2022-ben településrendezési szerződést kötött, melyben a közterületfejlesztési munkálatokat is rögzítették. "Az Ingatlan elbontása a Metrodom Kft. műszaki és technológiai eljárásait egyszerűsítené a saját beruházására vonatkozóan, ezért ajánlatott tett az Önkormányzatnak arra vonatkozóan, hogy az Ingatlanon található felépítményeket térítésmentesen elbontja – ide értve a felszín alatt található részeket is –, a bontási tevékenység során keletkező hulladékot elszállítja, és a területet visszaadja az Önkormányzat részére, a munkaterület átadásától számított 4 hónapon belül", olvasható a dokumentumban, amelyben a bontási költségek összegét közel 56 millió forintra becsülik. 

A bontásra egyébként már szeptemberben beadták az eljárást indító kérelmet az ÉTDR szerint, döntés ugyanakkor még nem szültetett a hatóság részéről. 

Árva Péter, a kerületi Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottság elnöke hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a ház jelenleg a bontandó épületek listáján szerepel, ennek ellenére a bizottságban újraéledt az a vita, miszerint érdemes-e megőrzésre. A bontást ellenzők a városképi karaktert védve érveltek, a támogatók viszont azzal, hogy a régi bérház helyén egy közösségi funkciójú épület építését támogatják, ami a jelenlegi szerkezeti kialakítással nem egyeztethető össze. Mint a képviselő megjegyezte, szerinte a bontás melletti fő érv az, hogy az érintett háztömbben, a Vágóhíd utca 2. és 18. között gyakorlatilag már csak kettő épület áll, a 2-es és a kérdéses 10-es számú, tehát meglévő utcaképről nem beszélhetünk. "Nem foghíjról van szó, hanem egy fogsorban kettő darab maradék fogról", fogalmazott.