Közélet, hírek

Döntött az előzsűri: a következő hetekben kiderül kik a 20. Média Építészeti Díja finalistái

2024.10.01. 16:23

A nemzetközi zsűri meghozta a döntést, hogy mely tervezők prezentálhatják munkáikat 2024-ben az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Idén azonban az öt döntős épület közül egyet az olvasóink juttathatnak be közönségszavazáson keresztül. Október másodikán szerdán 18 órától a FUGA-ban prezentáljuk azt a 6 épületet, melyek a legjobb 5-10. helyen végeztek a zsűri döntése alapján, és lehetőséget kapnak, hogy online szavazáson szálljanak harcba a döntőbe jutásért.

A nemzetközi zsűri elnöke idén Matteo Costanzo a római 2AP+A építésziroda társalapítója volt, további tagjai Jack Self a londoni Real Review főszerkesztője, Cătălina Frâncu a bukaresti székhelyű Zeppelin magazin főszerkesztő-helyettese és Francesco Degl´Innocenti a holland VOLUME magazin szerkesztője voltak. A következőkben röviden bemutatjuk mindannyiukat.

Matteo Costanzo építész // a 2A+P/A építésziroda társalapítója
Matteo Costanzo a római La Sapienza Egyetemen szerzett diplomát, majd az oxfordi Brooks Egyetemen tanult. Együttműködött a Domus magazinnal, és számos írása jelent meg nemzetközi építészeti magazinokban és kötetekben. Több európai egyetemen volt vendégelőadó és konzulens, többek között az amszterdami Sandberg Intézetben, a Naba és a Domus Akadémián Milánóban, a Genovai Egyetemen, a londoni Syracuse Egyetemen, a Müncheni Műszaki Egyetemen, valamint a Cornell Egyetemen. 2017 óta tanít a londoni Royal College of Art School of Architecture ADS10 tervezői stúdiójában, 2022-től pedig a londoni Architectural Association 20. diplomaszakán. A San Rocco magazin alapítója és szerkesztője, valamint a római CAMPO építészeti tér alapítója és kurátora. A Gianfranco Bombacival közösen alapított 2A+P/A Építésziroda vezető tervezője. Az iroda építészeti, városépítészeti és tájépítészeti projektekkel egyaránt foglalkozik.

Jack Self építész, szerkesztő // a Real Review és a Real Foundation alapítója
Jack Self korábban a Balenciaga hatástanulmányi osztályának vezetőjeként és a Pangaia minőségbiztosítási vezetőjeként (CCO) szerzett tapasztalatot. A kliensei között olyan neves márkák szerepelnek, mint a PradaMercedes, LVMH (Virgil Abloh), Alyx (Matthew Williams), Deloitte, JP Morgan vagy az IKEA. 2016-ban megalapította a kortárs kultúrával foglalkozó Real Review magazint, és ugyan ebben az évben a Velencei Biennálé brit pavilonjának kurátora volt. Munkáit számos múzeumban kiállították: Maxxi, Tate Britain, ICA, Design Museum. Írásai megjelentek a The Guardian-on, az eflux-on, a 032c-n, a BBC-n, a Frieze-ben és a CNN-en. Hat könyvnek szerzője, közülük a Real Estates: Life Without Debt c. kötet jelenleg második nyomtatásban van. A Real Foundation kulturális intézmény és építésziroda alapítója.

Cătălina Frâncu építész, szerkesztő // a Zeppelin Architecture Magazine főszerkesztő-helyettese
Cătălina Frâncu román származású építész, kutató és a Zeppelin magazin főszerkesztő-helyettese. Franciaországban, Spanyolországban és Romániában folytatott építészeti tanulmányain kívül gender- és kisebbségi politika tudományok szakon szerzett mesterdiplomát, és jelenleg a városok inklúzívabb politikai döntési mechanizmusának fejlesztésén dolgozik. Számos a "gondoskodáson alapuló és befogadó városhoz", építészeti piackutatáshoz és az épített örökséghez köthető projektben vett részt.

Francesco Degl´Innocenti építész, szerkesztő // a VOLUME magazin szerkesztője
Francesco Degl´Innocenti az építészet területét kutatja, bármit is jelentsen ez. Építészeti tanulmányai ellenére szerteágazó kimenetű munkákban vesz részt, a reklám és mérnök tudományágaiban szerzett tapasztalatainak köszönhetően. Szakterülete közé tartoznak a nemzetközi biennálék – melyekről gyakran készít beszámolókat – és az építészet médiában való bemutatása. Építészként Spanyolországban, Kínában, Dániában és Olaszországban dolgozott, ahol az innovatív anyagok kutatásától egészen városléptékű tervezésig terjedő tudástárra tett szert. Jelenleg a VOLUME magazin szerkesztőjeként dolgozik.

A zsűri a múlt héten részletesen megismerhette a magyarországi projekteket, és mind a három MÉD kategóriában kiválasztotta a legjobb 10 munkát, amiket október 16-án szerdán mutatunk be egy sajtótájékoztató keretében. Idén azonban az öt döntős épület közül egyet az olvasóink juttathatnak be közönségszavazáson. Szerdán a FUGA-ban prezentáljuk azt a 6 épületet, melyek a legjobb 5-10. helyen végeztek a zsűri döntése alapján és harcba szállhatnak az online szavazáson.

A megszokott módon Épület kategóriában megvalósult épületeket, Épített környezet kategóriában kisebb léptékű projekteket, installációkat, belsőépítészeti munkákat vártunk. Újítás, hogy Terv kategóriában ezúttal kizárólag hallgatói munkák nevezését fogadjuk el, ezzel biztosítva megjelenési és bemutatkozási lehetőséget a pályájuk legelején járó építészeknek.

Az induló munkákat az alábbi aloldalakon lehet átnézni:

Mint arról korábban beszámoltunk, idén 20. alkalommal szervezi meg az Építészfórum csapata a Média Építészeti Díját. Az egyedülálló elismerés máig tartja alapítóinak eredeti célkitűzését, hogy ne csak a szakma, de a szélesebb nyilvánosság is akarjon, merjen és tudjon koherens, releváns módon gondolkozni építészetről, tárgyi és vizuális környezetről. 

Mindenkit szeretettel várunk a holnapi MÉD20 találkozóra, ahol a 6 közönségszavazásra bocsátott épület bemutatásán kívül kerekasztal-beszélgetés és koccintás is lesz! Az eseményen az Építészfórum moderálásában beszélgetünk a Média Építészeti Díja múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Résztvevők:
- Nagy Csaba, Archikon
- Tőrös Ágnes, Qvarta
- Bagi László, Forbes
- Sümegi Noémi, Index
- Rózsa Péter, Klubrádió
- Hoványi Márton, Szónok Születik

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/548622324496357