Közélet, hírek

Dr. Harasta Miklós búcsúztatása

2011.01.14. 12:04

Becker Gábor búcsúztatta a nemrég elhunyt Dr. Harasta Miklóst, a BME Építészmérnöki Kar volt dékánját, az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék volt vezetőjét.

Tisztelt gyászoló család, barátok, ismerősök, munkatársak!

Dr. Harasta Miklós búcsúztatására jöttünk össze. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és Építészmérnöki Kara nevében búcsúzom egykori kollégánktól.

Harasta Miklós 1923. december 9-én született Vértesszőlősön. 1948-ban védte meg építészmérnöki diplomáját az Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Tanulmányait a Kar legendás nagy tanáregyéniségeinek vezetésével végezte. Közöttük ott van Csonka Pál, aki a statikát és a szilárdságtant tanította, Kotsis Iván, a Lakóépülettervezési, Weichinger Károly a Középülettervezési, Kiss Tibor az Épületszerkezettani, Bardon Alfréd a Rajzi tanszék vezetője. Hallgatói életének mégsem ez, hanem a történelem által számára kirótt sajátos tanulmányút lett meghatározó élménye. Ő is egyike volt azoknak az építészmérnök hallgatóknak, akiknek a vonata 1944. december 8-án kigördült a Keleti pályaudvarról, amivel megkezdődött hosszú, veszélyekkel, kalandokkal és viszontagságokkal teli útjuk, melynek eredményeképp április közepére értek Wroclavon, Hallén át Dániába. Harasta Miklós a kényszerűségből Dániában töltött másfél évet élete egyik meghatározó élményének tartotta szakmailag és emberileg egyaránt. Rá is alapvető hatást gyakorolt az ott magukba szívott északi formakultúra, ami később több nevessé vált építészünk munkáin is érezhető.

 

 

 

Az egyetem elvégzése után 1948-1950 között a Dunavölgyi Timföldipari RT.-nál dolgozik. Innen hívja meg Rados Kornél 1950-ben a Műegyetem akkor alapított Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékére, ahol 1994-ben történt nyugdíjba vonulásáig, tehát 44 éven át oktatott. Először tanársegéd, 1952-től adjunktus, 1967-től egyetemi docens, 1977-től egyetemi tanár. 1974-től 78-ig az Építészmérnöki Kar dékánhelyettese. 1978-1988 között az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék vezetője. 1984-től 1989-ig az Építészmérnöki Kar dékánja. 1994-ben vonul nyugdíjba, haláláig professzor emeritus.

Részt vett a szakmai közéletben is. Többek között egy ideig vezetőségi tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, tagja az Építéstudományi Egyesület elnökségének, és tagja a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége oktatási bizottságának.

Kutatómunkájában elsősorban a héjszerkezetek és a daruzott csarnokok tartószerkezeti kérdéseivel, valamint az ipari épületek dinamikus igénybevételeinek problémáival foglalkozott. Számos publikációja mellett két könyv társszerzője. 1972-ben szerzett kandidátusi fokozatának témája Ipari épületek dinamikai problémái, darupályák dinamikus tényezője volt.

Az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója", a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díja, az ÉVM Kiváló Dolgozója elismerések után 1972-ben az Építéstudományi Egyesülettől Alpár Ignác emlékérmet kapott. 1986-ban a BME Kiváló Oktatója, majd 1989-ben a Munka Érdemrend Arany fokozata kitüntetéssel jutalmazták oktatói és oktatásszervező munkásságát. 1995-ben a Magyar Építőművészek Szövetségének Kotsis Iván emlékérmét, 2004-ben az egyetemét végzett tevékenységéért a Műegyetem József Nádor emlékérmét kapta meg.

Építész tervezőként is tervezett néhány ipari épületet, de fő szakmai tevékenysége a tartószerkezeti tervezés volt. E munkái közül kiemelkedő a Kazincbarcikai HOKO épület, a Debreceni Raktártelep, a Csepeli Szerszámgépgyár precíziós csarnoka, a Dunaújvárosi BVM épületelemgyár, a Salgótarján Síküveggyár, a BME Tanuszodája, a Balatonszemesi Szabadidőközpont. Több száz épület tartószerkezeti terveit készítette el. Ezek még sokáig állni fognak, munkája eredményeként és mementójaként.

Harasta Tanár Úr örökké aktív volt. Amikor 71 évesen nyugdíjba vonult, professzorként nem röstellt beállni az építészek által olykor kicsit lenézett beruházási munkába. Ő, aki hatalmas tudású professzorként Szerkezettörténet című tantárgyában az építészettörténet jelentős épületeit a szerkezetfejlődés alapján mutatta be a doktoranduszoknak, és izgalmas elemzésekkel világított rá fejlődésük irányaira-buktatóira; alázattal beállt az egyetem Műszaki Főigazgatóságára segíteni az éppen aktuális beruházási munkákat. Közreműködése eredményeként valósult meg az átlagosnál jobb minőségben, és kimutathatóan olcsóbban a Műegyetem Informatikai Épülete. Büszke volt arra, hogy ezen a területen is maradandót tudott alkotni.

 

 

 

Harasta Tanár Úr egyenes, tiszta; távolságtartó, de egy küszöböt átlépve mégis közvetlen, sajátosan fanyar humorú ember volt. Munkáját – akár oktatásról, akár tervezésről, akár később beruházás-szervezésről volt szó – nagy munkabírással, alaposan és szívósan végezte. Mélyen gondolkodó, hatalmas tudású, széles látókörű professzor, akit tiszteltek és szerettek kollégái.

Illyés Gyula írja ARS POETICA c. versében:

Nincs megnyugvás, csak a munka. Végül

A sír előtt sincs más igaz vigasz,

Más értelem, más menedék, csak az:

Elvégezted, mit kaptál vala részül.

Harasta Tanár Úr elvégezte, amit részül kapott. Bizonyára ezért jutott neki hosszú és tartalmas élete koronázásaként a jó halál kegyelme is: optimistán, tiszta lélekkel, tervekkel teli, hirtelen, fájdalommentesen hagyott itt minket.

Tisztelt gyászoló család, kedves megjelentek!

Egykori munkatársai, a Műegyetem és Építészmérnöki Karának vezetése, professzori kara és egykori diákjai nevében rám hárul a feladat, hogy megköszönjem mindazt, amit tanárunktól, kollégánktól kaptunk, és ezzel kísérjük Dr. Harasta Miklóst végső nyughelyére.

Köszönjük Professzor Úr, nyugodjál békében!

Becker Gábor